A német fővárosban az ember a... hogy is mondjam, nem kicsit mozgalmas történelem miatt nem nagyon számít középkori, árkádos-templomos-sikátoros óvárosra. Pedig van olyan - már 25 éve. Drezdánál láttuk, milyen az, amikor egy lerombolt történelmi városszövetet elkezdenek helyreállítani; itt is valami hasonlóról van szó, csak térben és időben behatárolhatóbb a történet. A Nikolai-negyedről (Nikolaiviertel) van szó, a Vörös Városháza mögött:

Amit látunk, az részben igaz, részben nem, részben rettentő hangulatos, részben meg... furcsa. Ma már nem csak a negyed létrejötte és lerombolása, de újra létrejötte is történelem, viszont az egésznek nincs értelme a kezdetek ismerete nélkül, úgyhogy ugorjunk vissza kb. nyolcszáz évet!

A mai Berlint alkotó településeket a XII-XIII. században említik először. A jelenlegi belváros keleti részén, a Spree északi oldalán jött létre Ó-Berlin, tőle délre egy szigeten Cölln (későbbi helyesírás szerint Kölln). A két település gyakran együttműködött történelme során, majd 1710-ben végleg összeforrtak (a jelenkorival többé-kevésbé megegyező Nagy-Berlin csak 1920-ban jött létre).

Balra Cölln, jobbra Berlin; a fura, másfél tornyú magas valami a Szent Miklós-templom, még XIII. századbeli állapotában

A város történelmi központja a Szent Miklós-templom (Nikolaikirche) körül terült el, innen kapta nevét a negyed. Itt lent jobb oldalt a régi közigazgatási funkció egyik emlékét láthatjuk: a törvényszék XVII. századi állapotú épületének tornácát (Gerichtslaube) - pontosabban annak betonból épített mását. Kicsit vicces, de az eredeti épület 1871-ben elbontott maradványai - gótikus stílusra visszaalakítva, pavilonná átépítve - szintén megvannak, a babelsbergi parkban. Az egyik az eredeti helyén van, a másikban még vannak kövek az eredetiből, de egyik se az igazi... fura hely ez a Berlin, nem?

Ahogy az a bíróság épületének kétféle "megőrzött" állapotából sejthető, a dolgok itt is az emberi természet rendje szerint zajlottak több száz éven keresztül: a gótikus épületekből neogótikus lett, a reneszánszokat időnként barokkosították, a barokkból pedig koraklasszicista lett, ahogy a gazdag tulajdonosok igyekeztek lépést tartani az éppen divatos stílusokkal. Aztán az 1930-as években, Berlin alapításának 700. évfordulóján a náci vezetés nagyszabású terveket készített, melyek részeként alig maradt volna valami a régi negyedből. A szélén az utak szélesítése miatt bontottak el épületeket, a leszentelt (ez a szó tényleg létezik?) Szent Miklós-templom körül pedig "a Germánia Világváros projekthez illő" fórumot akartak felhúzni, bármit is jelentsen ez. A bontások elkezdődtek, de közben ideértek a szövetséges bombázók is, úgyhogy a háború végére tényleg alig maradt valami a negyedből:

A szovjet szektorhoz tartozó területen csak a romok eltávolítására és egyes kisebb darabok múzeumba vitelére futotta, egyébként maradt a romos összkép - egészen a hetvenes évek végéig, amikor a közelgő 750 éves jubileumra a keleti oldal városvezetése előállt a negyed újraépítésének tervével.

A terv a megmaradt házak renoválásával számolt, ezek közül az egyik legfeltűnőbb a képen jobbközépen látható Knoblauch-ház, mely megdöbbentő módon egyben túlélte a háborút.

Régi rajzok alapján szintén helyreállították a Szent Miklós-templomot, az 1880-ban kialakult kéttornyos kinézettel (előtte csak egy tornya volt).

A rokokó stílusú Ephraim-palotát 1935-ben különösebb gondolkodás nélkül bontották le, hogy kiszélesítsék az itt futó Mühlendamm utcát. A homlokzat elemeit és egyes belső díszeket szerencsére elraktározták, így 1982-ben a kelet-berlini vezetésnek csak a nyugat-berlini szenátussal kellett megalkudnia, hogy visszakaphassák azokat. Miután ez megtörtént, az eredetitől kicsit hátrébb (a kiszélesített útról nem akartak lemondani) felépítették többé-kevésbé az eredeti épületet.

Más üres területeket régi épületek "replikáival" építettek be - ezek nem feltétlenül az itt állt házak másai: ha nem voltak meg az eredeti tervek, más berlini házakét használták. Újraépítettek például egy régen Köllnben állt kocsmát, mert úgy gondolták, hogy a háborúban elpusztult létesítmény jól fog illeni a turistacsalogató környezethez. De ugyanezt megcsinálták egy másik, a Mühlendamm szélesítésekor lerombolt fogadóval is.

Másutt az egyszerűség és olcsóság jegyében a panelhez nyúltak, a sima kockaforma helyett persze íves, csúcsos és díszített darabokat is felhasználva. A hatás este nem is rossz...

... de hogy nappal mennyire elfogadható a látvány, az erősen megosztja az építészeket és helyieket egyaránt. Mindenesetre az NDK fővárosának határidőre (1987-re) ismét lett történelmi magja - a történet pedig lehet, hogy nem ért itt véget, hiszen ha a drezdai Freuenkirchét újra lehetett építeni gyakorlatilag a semmiből, akkor itt is épülhet még vadonatúj óváros!

Nem igazán tudnám megmondani, hogy jó-e egy ilyenfajta, félig valódi, félig kitalált óváros, főleg azért, mert csak este jártam itt, amikor egész meggyőző hangulata volt - lehet, hogy nappal feltűnőbbek lettek volna a mű-régi részek. A semminél persze biztos jobb, és ha jobban meggondolom, a mi Várnegyedünk is valami hasonló elegy, csak több az eredeti kő, és kevesebb a vasbeton.

Végezetül még egy kép, a Mühlendammbrückéről, az előtérben a Spree-vel, balra a Berlini Dómmal, jobbra a Nikolaiviertel házacskáival. Fura hely ez a Berlin, mondtam már? :)