A szárnyashajókra gyerekként úgy néztünk, mint az űrhajókra. Tudtuk, hogy léteznek, láttuk őket (konkrétan csak Farkas Berci visszatérő kabinját a Közlekedési Múzeumban, a többit a tévében), de hogy egyszer majd utazhatunk is rajtuk? :) Zebegényi üdülések alkalmával sokszor néztük a partról, ahogy elhúznak előttünk, jellegzetesen nagy hullámokat verve. Emlékeim szerint akkor még járt egy a "Sirály" nevet viselő sorozatból, mely szerintem nagyon dögösen nézett ki, bár hajós cimbora azt mondta a típusról, hogy a hajózási tulajdonságai gyalázatosak voltak. A nagymenők akkor a "Sólymok" voltak, szó szerint: három kabintérben százhuszonvalahány utas elfért. Ebből a típusból Jugoszláviában és Görögországban is láttam (sőt, talán Hollandiában is, de ebben nem vagyok biztos), szóval elég jól sikerülhetett! A Sólymok kistesói voltak a "Vöcskök", melyek kisebbek voltak, de még mindig elég látványosak. Utánuk, már a kilencvenes években érkeztek a "Bíbicek", melyek a már említett hajós ismerős szerint csodálatos járművek - viszont nincs utastér az orrukban, úgyhogy csak oldalra lehet kilátni belőlük. Naná, hogy amikor életemben először szárnyashajóztam, egy ilyen jött...
Tavaly aztán IC hívta fel a figyelmemet, hogy van rendszeres szárnyashajójárat Esztergomba. Ezek a menetek lutrik azt tekintve, hogy milyen járművet tesznek rájuk (bár emailben vagy telefonban biztos megmondták volna, ha rákérdezek), úgyhogy erősen reméltem, hogy nem Bíbic jön. És kívánságom valóra várt, amikor észak felől feltűnt a Vöcsök II!
A szárnyasok manapság a Bem rakpart felső szakasza mellett laknak, onnan futnak le a Vigadó térre, ahol az utasok felszállnak. Akit a fentebbi beállítás esetleg emlékeztet valamire, az lehet, hogy zenerajongó: 1986. július 23-án konkrétan ezzel a hajóval érkezett Budapestre a Queen együttes:
Mint Queen-rajongó, ez számomra külön érdekesség volt - és nagyon remélem, hogy nem fogja valaki kommentben megírni, hogy ez igazából nem is az a hajó, mert valamikor számot cserélt egy másikkal :) Hozzá kell persze tenni, hogy nincs óriási választék, hogy milyen szárnyashajó jöhet manapság, hiszen a Sirályok évek óta nem közlekednek (állítólag kevés a víz a Dunában nekik): van két (?) Vöcsök és négy Bíbic - pontosan nem tudom, hogy ezek közül mennyi jár ténylegesen is. Gyerekkorunkban könnyebb volt beléjük akadni, ráadásul egy időben még egy légpárnás jármű is közlekedett Bécs és Budapest közt - na, az a jószág végképp érdekes hullámokat vetett Zebegénynél!
Kifelé nézve inkább videózni volt érdemes (a "CC" gombra kattintva feliratok is vannak!), mint fotózni. A hajó elég hamar elkezd felfeküdni a szárnyaira, de azt nem tudtam megmondani, hogy pontosan mikor emelkedtünk ki teljesen. Mindenesetre valamivel 60 km/h alatt utaztunk, Vácig a "csak oldalra kilátós" utastérben, majd onnantól Visegrádig az orrban. Természetesen ha lett volna hely, végig ott utaztam volna, de így is nagy élmény volt. Ott elöl az ember nem hallja annyira a motort, kevesebb a vibráció is, ezért a sebességérzet alacsonyabb, pedig a GPS szerint itt se mentünk lassabban!
Mivel Esztergomban néhány héttel korábban jártam, a Dunakanyart pedig amúgy is szebb helynek tartom, Visegrádon búcsút intettünk a fehér szépségnek. Nem sok idő volt integetni, mert a hajó eleve kb. annyival indult el a pontontól, mint ami egy normál hajó végsebessége, és ezután még intenzíven gyorsult is. Visegrádra valamivel kevesebb, mint egy óra alatt jutottunk el, ami autóval is elfogadható idő, de mi ugye Vácott is kikötöttünk, amit autóval csak jelentősen hosszabb idő alatt lehetett volna abszolválni. Nem tudom, hogy meddig lesznek még szárnyashajók a Dunán, hogy lesznek-e újabb típusok, vagy valami teljesen más veszi át a helyüket, úgyhogy aki szeret a vízen száguldozni, addig próbálja ki őket, amíg lehet! :)
Ez megy most