Negyvenkilenc éve szombat volt. Az emberek házibuliba mentek, vagy az egy nappal korábban történt Kennedy-gyilkosságról beszélgettek (visszaemlékezések szerint ez utóbbi Magyarországon is fontos téma volt). Nagy-Britanniában öt öra tizenöt perckor azonban valami furcsa dolog tűnt fel a BBC tévéadásában. Furcsa ábrák kavarogtak, hangszerek nélkül, pusztán zajok manipulálásával előállított zene kíséretében. Nem, nem a kilencvenes évek elejének elektronikus tánczenei klipjeinek egyike csúszott előre az időben, bár valóban időutazással kapcsolatos premierről volt szó. Egyelőre persze csak annyit láthattak a nézők, hogy egy bobby nézelődik zseblámpájával a londoni estében. Ő sajnos nem jutott be az "I.M. Foreman" feliratot viselő kapun, a kamera azonban igen, s a sok lim-lom közt rá is talált egy kék rendőrségi telefonfülkére:

Hogy a fülke kék, a nézők csak tapasztalatból tudhatták, lévén az adás fekete-fehér volt; bár akkor már kezdtek megjelenni a walkie-talkie-k, azért még volt bőven ilyen kommunikációs fakabát az utcákon - és a többségük kék volt (de volt azért piros is). Időutazásról még mindig nem volt szó a képernyőn: két tanár beszélgetett arról, hogy milyen fura az egyik diákjuk (szerintem egyébként csak rossz színész, de mindegy), és hogy most majd jól megkeresik, hogy hol is lakik.

Jé, egy szeméttelepen. És ki ez a goromba öreg fazon, aki pont abba a rendőrségi telefonfülkébe akar bemenni, ahonnan a lány hangja hallatszódott egy pillanatra? És miért nem akarja beengedni őket? És amikor legyűrik és berontanak a fülkébe, az miért olyan bazi nagy belülről? Nos, a vén rohadék a lány nagypapája, aki csak Doktornak hívja magát, a telefonfülke a TARDIS nevű tér-időgép, az egész pedig egy kettős emberrrablás, mert a vénember nem akarta elengedni az embereket azután, hogy látták a hajóját. Kicsit más volt az alaphelyzet, mint manapság: hősiességről, a Föld megmentéséről szó sem volt, a Doktor pedig egy kifejezetten rosszindulatú fazon volt, aki már rég megbánta, hogy az unokáját elhozta erre a bolygóra, az éretlen majomemberek közé. Érdekes alaphelyzet volt, de így negyvenkilenc évvel később elég biztosan ki lehet jelenteni, hogy volt benne valami...

Pedig nem indult egyszerűen a sorozat: Sydney Newman kollégájával, Donald Wilsonnal találta ki a figurát, és mások ötletei segítségével apránként kerítettek köré történetet. A BBC azt mondta nekik, írjanak egy 4 részes epizódot (ti. egy történet = négy 25 perces rész). Vagy tudjátok, mit? Legyen 13. De nekünk csak 11 vagy 18 résznyi anyagunk van, attól függően, hogy hány sztorit forgatunk le. Oldjátok meg! Végül írtak még egy kétrészes kamaradrámát is a meglevőhöz, így 20 lett belőle... A drága jeleneteket persze kukázni kellett, családi műsornak nem járt nagy büdzsé. Közben az eredeti forgatókönyvíró is lelépett, ezért egy ausztrál fazon, Anthony Coburn készítette el az elsőnek leadandó történetet. Gyorsan le is forgatták az első, négy részes epizódot - minimális költségvetésből, egy fiatal indiai kolléga, Waris Hussein rendezésében. És még nem volt vége a nehézségeknek: az eredménnyel egységesen elégedetlenek voltak, úgyhogy kicsit átírták, és újra leforgatták - ez a rész ment csak le negyvenkilenc éve.

De a sikerhez vezető út rögös: azon a bizonyos szombaton rengeteg helyen volt áramszünet, ezért következő héten újra leadták az első részt, vélhetően jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy a Doctor Who-ból hosszú életű sorozat legyen. Az ismétlés azért volt fontos, mert akkoriban senkinek sem volt videója: aki hétfőn a suliban azt hallotta, hogy lemaradt valami fura, de érdekesnek ígérkező sorozatról, most pótolhatta! Utána pedig azonnal leadták a második részt, egy bábos szórakoztató műsor helyett, amiben olyan népszerű komédiások működtek közre, mint Peter Sellers és Spike Milligan - sokan vélhetően miattuk kapcsolták be a tévét november 30-án, aztán ottragadtak az ősemberekkel viaskodó Doktornál...

Az igazi sikert persze a következő, hét részes történet hozta meg, a halálsugárral és vécépumpával felszerelt mutánsoknak (SOSE mondd, hogy robotok, mert úgy fognak rád nézni, mint Ted és Marhsall, amikor Lily lerobotozta a birodalmi rohamosztagosoka... hopp, az egy másik sztori), a Dalekoknak köszönhetően. Most pedig fejezzük be ezt a bejegyzést valami mással :)