"Sugárhajtású mezőgazdasági repülőgép? Ez akkora hülyeség, hogy akkor legyen már rögtön kétfedelű is!" Körülbelül így is kezdődhetett volna ennek a típusnak a tervezése, de valójában komolyabb okok voltak mögötte. Vagy esetleg mégsem.

Március közepén szerepelt a hírekben, hogy a szolnoki sportrepülőtérről (ami nem azonos a katonaival) elszállítottak egy ott kiállított gépet: ezt itt fenn. Rögtön leszögezem, hogy szerintem előnyös üzletről van szó: ez a repülőgép magyar lajstromban soha nem repült, semmi közünk nem volt hozzá, ráadásul rossz állapotban volt - ha a tulaj, a Goldtimer Alapítvány kap érte egy új motort, amivel tovább repülhet a világ egyetlen repülőképes - végig magyar színekben repülő - Li-2-ese, akkor az egy jó bolt. A cserealap, a PZL M-15-ös ezzel együtt megérdemel pár szót.

Én így és itt, a szolnoki katonai reptér melletti múzeumban találkoztam először ezzel a masinával. Nem kicsit döbbentett meg a látvány, hiszen soha semmi köze nem volt a magyar repüléshez! Mint kiderült, eredeti tulajdonosai gyakorlatilag kényelmességből (senkinek nem kellett) hagyták az országban valamikor a nyolcvanas években, előtte persze kiépítve belőle a használható alkatrészeket. A farkashegyi katlanba került, a MÉM RSZ oktatóbázisára, ahol akkoriban a múzeumi megőrzésre szánt gépeket őrizték - emlékeim szerint egy régi Repülés hátoldalán láttam is egy légifotót, amin nem tudtam beazonosítani, mi az az izé ott. A rendszerváltás után a gép a csepeli Kossuth Lajos Szakközépiskolába került, onnan meg a szolnoki múzeumba. Itt hamar ráéreztek, hogy nem illik a tárlatba, így került a sportreptérre:

A cikkekben ugyan a 2003-as esztendőt emlegetik átkerülésnek, de az valószínűleg a gépből épített emlékmű avatása lehetett, mert ezeket a képeket még 2002-ben csináltam. Látható, hogy az eredeti Aeroflot színeket viselő masinát nem sokkal korábban újrafestették: csillogott-villogott! A pilótafülke üvegeit is ekkor cserélhették az itt látható anyagra - vagy csak ráragasztottak valamit  belülről a plexire? Sajnos nem kopogtattam meg, így nem tudom.

Ahogy az látható, ritka ronda madár sikeredett a szovjetek és a lengyel PZL repülőgépgyár együttműködéséből 1973-ra. A hajtásáról a Jak-40-esnél és az Albatros-nál bevált AI-25-ös gondoskodott, amit jó magasra tettek, hogy a mezőgazdasági szükségreptereken ne szívjon be semmit, és ne kavarja fel a port...

... igaz, emiatt a farokrész kialakítása is trükkös lett. A felső teljes és az alsó fél szárny közti bumpszlik rejtették a szóróanyag-tartályokat, a pilóta mögött pedig két szerelő is elfért. A tervezők úgy gondolták, hogy a sugárhajtómű jobban szét fogja teríteni a permetezőszert, mint a légcsavaros gépekre szerelt berendezések, azzal viszont nem számoltak, hogy az egész mennyire hangos lesz. Annak idején a múzeumban még azt is mesélték, hogy a fő gond az volt, hogy a sugárhajtómű lassan reagált a gázadásra, márpedig a mezőgazdasági repülésben szó szerint életet menthet egy-egy hirtelen emelkedés, ha jön egy addig észre nem vett távvezeték, fasor...

Az eredetileg tervezett háromezer példány helyett végül kétszáz se épült belőle, de ez pontosan ugyanannyival több, mint amennyi érthető lett volna. És itt véget is ér ez a bejegyzés, mert a gépről alig lehet ennél több információt találni, sőt, még a mindenről mindent tartalmazó youtube-on se találtam működés közbeni videót róla. Ha valaki találna ilyet, írja meg, mert kíváncsi lennék a látványra - na meg a hangjára!