Az idei év számomra eddig legfőképp arról szólt, hogy újra elkezdtem gitározni. Vettem egy használt gitárt a régi, repedt nyakú helyett, amit viszont másfél hét után le kellett tennem, mert a pikkelysömörrre kapott gyógyszernek köszönhetően az ujjbegyeim nem keményedtek, ahogy kellett volna, hanem sebesek lettek, és úgy is maradtak (a kezelés végére egy üditőt nem tudtam hámsérülések nélkül felbontani). Ekkor három és fél hónap kimaradás következett, nemrég viszont újra elkezdhettem pengetni, és rettentően élvezem! Bár most is fájnak az ujjaim, de ez már jófajta fájás - életem első instrumentális felvételét tulajdonképpen az ihlette, hogy alig bírtam mozgatni őket, így ki kellett találni egy kétujjas "riffet" - ezt 0:04-től hallhatjuk, meg még száz helyet később is. Aztán nem bírtam abbahagyni a pilinckázást, és hozzátettem, ami épp eszembe jutott. A számítógépes zenefelvételt még tanulnom kell (vagy legalábbis növesztenem egy harmadik kezet, hogy rá tudjak a felvételre kattintani gitározás közben), na meg irtó pontatlan is voltam, de azért büszke vagyok magamra, hisz életemben először csináltam ilyet. Steve Vainak és Joe Satrianinak most még nem kell félnie a konkurenciától, de aki rosszat mond rá, azt kimoderálom, mert nem fogom hagyni, hogy bárki elvegye a kedvemet a további próbálkozástól ;)

A nóta címe onnan jön, hogy 29 fok volt a szobában, amikor elkezdtem feljátszani. Mit mondjak, ideális volt. Persze jobban zavart, hogy a DAW néha felvétel közben megállította a háttérsávok lejátszását, aztán egy pillanat múlva folytatta, én meg próbálhattam visszatalálni a dobgép ritmusához. Persze a lassú számítógép okozta kiesések mellett pluszban el is kellene kezdenem metronómmal gyakorolni.

Aki még itt van :) hangulatilag a nyolcvanas-kilencvenes évek gitárlemezeihez (Szekeres Tomi Gitármániái, Vinnie Moore, az első Satriani) akartam hasonlítani, ahol a háttér monoton zakatol, a lényeget a szólógitár nyomja. Igazából a 0:38 körül induló főmotívum lenne a lényeg, de a 2:11-nél jövő keleties motívumra is büszke vagyok. Próbáltam úgy játszani (és úgy beállítani az erősítő- és effektszimulációkat), mintha három gitáros felelgetne egymásnak rövid szólókkal a fő dallamrészek közt. Pontosabban három és fél, mert 0:56 körül van még egy malmsteenes lefutás, amit nem tudtam kihagyni. De amúgy egy nyakra kapcsolt strat, egy hídra kapcsolt superstrat, és egy hagyományosabb gitár lenne az, mondjuk egy Les Paul. Meglepően jó hangzásokat tud a Guitar Rig 5, de döbbenet, hogy ha egymásra engedünk egy csomó effektes sávot, akkor azok mennyire túlvezérlésbe hajszolják egymást a végső mixben - már értem, miért szóltak a nyolcvanas-kilencvenes évek magyar metállemezei olyan vacakul, valószínűleg ott se tudott a hangmérnök mit kezdeni ezzel. Vagy meg kell ezt is tanulnom, vagy vennem valami plugint, ami másolt polimer kazetta hangzásból rendeset tud csinálni. Ja, meg venni egy basszgitárt, mert az sincs a felvételen. Ehh, drága dolog ez a popszakma :)