Jó régen nem csináltam már "régi képes" bejegyzést, de a minap valami mást keresve rámjött, hogy folytatást csináljak egy régi képmutogatós írásnak, melyben hirdetésekkel, neonreklámokkal foglalkoztam. Ezúttal is Ab van Donselaar képei közül válogattam, és a feliratok, cégérek természetesen csak apropót jelentenek a villamosokban való tobzódáshoz :)
A virtuális időutazás Újpesten, az István és az Árpád út kereszteződésében kezdődik, ahol egy 10A-n közlekedő 1900-as ikerkocsi várakozik. A metróépítés kapcsán eltűnt ház portálsorának viszonylagos rendezettsége éles ellentétben van a feliratok színességével; érzésre a nyolcvanas évek első felében járhatunk, legalábbis az újságosbódé-típus, melynek egy példányát a bal szélen láthatjuk, akkoriban terjedt el. A másik megjegyzésem az, hogy a Csemege felirat alatt, közvetlenül a villamostól balra látható hirdetőoszlop mintha nem sima hirdetőoszlop lenne, hanem egy újrafelhasznált Beszkártos megállótábla. Ez eddig fel se tűnt - aki már élt akkoriban, attól kérdezem: másutt is megmaradtak ezek, vagy inkább kivétel volt, ha valahol meghagyták? Vagy mégse egy régi megálló-oszlopot látunk? Csak mert az alakja, a kivitele nagyon arra hajaz.
Haladjunk tovább Rákospalota felé - ez már biztosan a nyolcvanas évek, hiszen távolabb egy 10-esre táblázott Tatrát láthatunk (érdekes a modern cseh szerelvényt így együtt látni a 10A ősöreg ikerkocsijával). Balra "Az utolsó metró" című filmet hirdeti a felirat, jobbra egy butik reklámja lóg be a képbe. Örülhetünk, hogy a kétütemű pöfögények (Barkas, Wartburg) látványa mellé nem társul a szaguk, mert az sokat rontana a kép élvezhetőségén :)
Most pedig elegáns ugrással Pesterzsébeten, a Török Flóris és a Nagysándor József (akkor csak Nagy Sándor) utca sarkán termünk. MÉH átvevőhely, ruhakölcsönző hirdetés - de vajon abban a sarokházban tényleg működött bármi? Elég vaknak néz ki az az ablak!
Ugyanaz a sarok, csak másik irányból fotózva: az a háztartási bolt se úgy néz ki, mint ami abban az évtizedben kinyitott volna, pedig az ajtó melletti cetli szerint csak július 18. és augusztus 7. közt volt zárva. Van itt esetleg erzsébeti, aki ennyiből meg tudja mondani, melyik évben járunk? :) Villamosmániásoknak pedig az a kérdés, hogy mi hiányzik erről és az előző képről mához képest?
Az 51-es villamos végállomásán vagyunk a pestszentimrei Nagykőrösi útnál, az acélvázasított 1500-as nemrég futhatott be. A Balassi mozi még megvolt, mellette bisztró üzemelt, és mindkét tényt neonok hirdették, ahogy akkoriban szokás volt. A villamosok mögött egy rendőrségi fakabátot is kiszúrhatunk (ilyen van még valahol, vagy már az összes eltűnt?), a képet pedig egy Praga V3S alapú szippantóskocsi színesíti, pontosabban szürkíti tovább.
Egy zuglói talán megsértődik, ha a városrészét külvárosnak nevezem, de nekem kiskoromban úgy tűnt, mintha a Nagy Lajos király útja már egy másik kontinensen lett volna. A bfk (mint Budapesti Finomkötöttárugyár) feliratból arra következtetek, hogy a "jersey" felirat nem a szigetnek igyekszik reklámot csapni, hanem a dzsörzé anyagnak. A balra parkoló autók színpompás sora is egy költemény!
Kockakő és kockás taxi a Szilágyi Erzsébet fasorban, a Fogasnál - de mi az a "napozó szalon" feliratú bódé? Itt már ilyen régen is szolárium működött? Csak én hittem, hogy a közhasználatú szolárium egy viszonylag új - értsd: rendszerváltás utáni - műfaj?
És zárjuk a bejegyzést ugyanott, ahol elkezdtük. Ez egy régebbi fotó, hiszen nem csak a villamos régebbi, mint az első képen látható, de az ott említett újságosbódé is korábbi modell. A cégérek viszont ugyanazok, bár ez nem annyira meglepő, hiszen azok az idők nem a gyors csődbemenésről és eltűnésről szóltak. A jobbra álló taxi fekete alapon fehér rendszáma is jellegzetes látvány - ezek szerint ott droszt volt?
Folyt. köv., ha van rá igény :)
A fényképekért köszönetet szeretnék mondani a fotósnak, Ab van Donselaarnak, és Tim Castricumnak, aki bescannelte őket! A képek szerzői jogai a készítőt illetik, újraközlésük csak az ő engedélyével lehetséges.
Ha tetszenek a képek, ajánld ezt a bejegyzést ismerőseidnek! Ha egy-egy képet megmutatnál másoknak, akkor is kérlek, tiszteld meg annyival a fotóst, hogy nem törlöd le a nevét a képről és nem teszed rá a saját vízjeledet! Köszönöm!
Ez megy most