Húsz éve és néhány hónapja lettem villamosmániás. Mit mondjak, nem választottam valami hálás időpontot arra, hogy megint olyan lelkesen nézzek a sárga síndöcögényekre, mint hat-hét évesen! A sínek kopottak és öregek voltak, a villamosok szintén kopottak és öregek voltak, és állandóan el- vagy lebontottak valamit. Néha félreállási lehetőségeket, néha vágánykapcsolatokat, máskor egy egész kocsiszínt. Alacsonypadlós járművekért Bécsbe kellett menni, a vigasztalan gettóhangulat bezzeg helybe jött. És még amikor fejlesztés történt, akkor is volt visszalépés. Konkrétan amikor az 1-es villamos Salgótarjáni utcától Lágymányosi hídig hosszabbításán dolgoztak, megszüntették a Vajda Péter utcai villamost, pedig az nem volt konkurenciája az új körgyűrűnek. A 23-as viszonylat járt itt akkor, ami a Keletitől a Fiumei és az Orczy úton, a Vajda Péter utcán, majd a Könyves Kálmán körúton át ment a Mester utcáig (korábban pedig a Közvágóhídig).
Nem mintha a város legforgalmasabb szakaszáról lett volna szó, és a sínek tényleg rossz állapotban voltak, de egy hasznos hálózati kapcsolat veszett el a megszüntetéssel. Persze akkoriban minden vonalnak minél kevesebb elágazást, váltót, kanyart szabadott csak érintenie, az utas meg szálljon át, jó az neki (pedig nem volt jó, a városnak ebben a felében meg pláne). Például hiába van a közelben a Kőbányai út, az ottani síneknek nincs kapcsolata az 1-es villamossal, a kicsit távolabbi Salgótarjáni utcának meg hiába van, az a Puskás Ferenc Stadion felé mutat, nem Ferencváros felé, mint anno ez a vonal. Persze egy olyan városról beszélünk, ahol megszüntették az óbudai kocsiszínt, és az attól kb. száz méterre induló 17-es villamos járműveit onnantól kezdve József-, majd Ferencvárosból adták ki...
Ad absurdum lehet, hogy az azóta eltelt időben a belső szállítások (kocsi-átcsoportosítás vagy kerékesztergára menetel Baross kocsiszínbe) által megtett plusz kilométerek költsége kitermelte volna ennek a nyolcszázvalahány méternek a felújítását (a macskakő aszfaltra cserélésével együtt). Jó, ez talán túlzás, de mi, az egymással az interneten kommunikáló villamosmániások úgy éreztük, hogy annyi vonalbezárás után megint kitépnek egy darabot a szívünkből. És szerintem utasok is lettek volna, ha marad ez a szakasz, hiszen pont ugyanezt az útvonalat nem adta meg átszállás nélkül semmilyen másik járat...
Mindenesetre 2000. május 28-án az átlagos vasárnaphoz képest valamivel több utas volt a járműveken, mert a villamosbarátok utaztak egy utolsót a Könyves Kálmán körút egy részén ekkor még az út két szélén haladó 23-assal. Voltak, akik fotóztak is - tulajdonképpen nálam is volt gép, de gondoltam, majd elkérem az ő képeiket. És most eme bejegyzés írásakor pontosan ezt is tettem :)
Ahogy az előbbi fotón látható volt, az 1-es villamos helyett akkor még a 75-ös troli járt a Népligetig. Azzal is mennyit álltam a dugóban - ez a keskeny Könyves Kálmán körút szerintem még a mainál is jobban bedugult minden délután! A mostani látkép sokkal kulturáltabb, mint az akkori, de a 23-as villamos is mehetett volna az út közepén levő új síneken az 1-esek közt, és leágazhatott volna azokról a Vajda Péter utcába...
Sajnos utolsó napi felvételt nem találtam a járatról a youtube-on, pedig emlékszem, hogy voltak kamerával a fedélzeten, illetve volt, aki kocsival követett bennünket, vezetés közben nyomva a felvétel gombot (emlékeim szerint ki is integették az út szélére a rendőrök az Orczy téren). De mindegy is, a fentebbi videó jól visszaadja a vonal hangulatát. Ha valaki, aki akkor még nem élt, azt mondaná, hogy "jesszus, ez de sz*r állapotban volt", annak csak azt tudom válaszolni, hogy akkoriban a nem megszüntetett vonalak nagy része se volt jobb bőrben. Minden rossz, lemaradás és Bécset-nem-utolérés ellenére ma jobban néz ki a város, mint akkor, és jobban is működik!
Aznap egy ismerőssel jártam Budapestet, és délután rábeszéltem, hogy menjünk egy kört a vonalon. Ez megvolt, gondoltam, részemről ennyi, aztán a nap végén nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és visszajöttem a konkrét utolsó körre is. Ahogy a cetliből látható, más is készült erre a menetre! Szomorúság ült a levegőben; a villamos még járt, miközben a megállótáblákat már elkezdték leszerelni - az ezt végző BKV-sokat le is rohantuk, és elkunyeráltuk a különben a szemétben kikötő menetrendi papírokat :)
Én húsz év távlatából valamiért úgy emlékeztem, hogy az utolsó rendes kör a Mester utcától a Keletiig tartott, és onnan már kocsiszíni menetként mentünk vissza Ferencváros kocsiszínig, de mintha Németh Zoltán Gábor képei mást mutatnának. Sebaj, a lényeg, hogy ott voltam, és utána valaki még haza is vitt Óbudára, nem kellett éjszakai buszoznom (azok se jártak olyan jól akkoriban, mint ma)!
Itt van egy az említett megállóhelyi A4-es papírokból - a halvány pötty azt jelzi, hogy a lap abban a megállóban volt kitéve (az én példányom a Vágóhíd utcától jött). A 23-as egyébként ekkor még nem tűnt el teljesen: a Mester utcától a Fradi stadionig (a Népligetnél a közúti felüljáró déli oldala) közlekedett, amíg az onnantól a Salgótarjáni utcáig tartó pályát megépítették. 2000. október 15-től aztán tovább rövidült, ekkor már csak Ferencváros kocsiszínig járt. Ez a "nagyon rövid 23-as" 2000. december 14-én közlekedett utoljára, másnap megindult az 1-es villamos a Lágymányosi hídig. A Vajda Péter utcai síneket 2002 körül távolították el.
A képekért köszönet szeretnék mondani Németh Zoltán Gábornak!
Ez megy most