Volt már pár ilyen bejegyzésem, de a legutóbbi óta megint belefutottam pár olyan dalba, ami nem eredeti változatában lett híres. Persze lehet, hogy ezek csak nekem újdonságok...
A Rod Stewart-féle "Sailing" örök klasszikus, minden slágerrádió és "Best of the 70's" válogatás elhagyhatatlan szereplője, de eredetileg nem a kócos skót énekes számára íródott. Az eredeti író/előadó testvérpár komolyabb és hosszabb együttműködést tervezett Stewarttal, de a kiadót végül csak ez az egy dal érdekelte. Mondjuk ez legalább érthető, miért.
Azt természetesen tudtam, hogy Iggy Pop és David Bowie országos haverok voltak, de azt valamiért nem gondoltam volna, hogy az utóbbi egyik legpoposabb slágere eredetileg az előbbi számára íródott. Sőt, Bowie nem csak az egyik írója a dalnak, de játszik is ebben a változatban, ami szerintem kicsit olyan, mintha egy poénból készített demó lenne, amiben Iggy Bowie-t parodizálja. Nekem jobban tetszik a feldolgozás, és nem azért, mert Stevie Ray Vaughan (is) gitározik benne, mert őt eddig nem igazán sikerült kihallanom a dalból...
Az "Alone" egy tisztességes soft rock/power pop (ki honnan nézi!) ballada a nyolcvanas évek első feléből - meg egy feltúrt hajú csajos nóta a nyolcvanas évek második feléből. Érdekes, hogy amennyire nem szerettem annak idején ezt a rettentően kiszámítható "először csak zongora van visszafogott énekkel, kicsi szinti, aztán bumm, megjön az üvöltés meg a villanygitár" formulát, mostanában már örülnék, ha ilyenek lennének az unalmas számok a slágerlistán :)
Az elmúlt hetek legnagyobb "te is, fiam..?" élménye viszont még csak most jön! A Derek and the Dominos "Layla" című számát mindenki ismeri. Ennek a rockos része is zseniális a Duane Allman által kitalált riffel az elején, de én igazából mégis a lassú, zongorakíséretes levezető részt szeretem. Nem tudom, miért, de katartikus hatással van rám. A hideg kiráz tőle, de jó értelemben! Szóval imádtam Eric Clapton és bandája zsenialitását ezért a darabért... aztán meghallottam ezt:
A "feldolgozás" itt is jobb, mint az eredeti, csak az a baj vele, hogy nem kérték el az eredeti szerzőtől, a csapat dobosának akkori barátnőjétől, Rita Coolidge-től. Csak felvették, kiadták, a többi pedig történelem. Ez a felvétel itt fent - a kvázi eredeti - már a "Layla" után készült, lehet, hogy direkt próbálták másmilyenre csinálni? Soha nem tudjuk meg, mert addigra az Eric Clapton/Jim Gordon-féle változat már slágerré vált...
Ez megy most