Két hete akadtam bele ebbe az 1980-as légifotóba a Fortepanon. Aki csak a mai állapotokat ismeri, talán nem is jön rá egyből, hol járunk:
Ez bizony a még téli kikötőnek használt Lágymányosi-öböl a Kopaszi-gáttal, alul a mai Infopark területének déli sávjával! Balra a Ganz-MÁVAG hídépítő telepe látható, középtől lefelé és jobbra a BEAC és a MAFC sportplaccai, ahová általános iskolából állandóan kizavartak bennünket tornaórákra. Jobbra fent kivehető a Kelenföldi Erőműhöz tartozó mini rendezőpályaudvar, és az abból kiágazó ív, és az is látszik, hogy az Andor utcai iparvágányrendszer északi nyúlványa átbújt az Összekötő vasúti hídra vezető vágányok alatt, nagyjából ott, ahol ma az átjáró és a villamosmegálló van. A Lágymányosi híd ugye akkor még sehol nem volt, a MOL-torony helyén pedig a KÉV-Metró telephelye működött.
Én '92 késő őszén jártam először a gáton. Akkor még nem lehetett egyenesen kimenni rá a Dombóvári útról (vagy legalábbis nem tudtunk róla), hanem valahol az iparvasúti aluljárónál be kellett menni az öbölhöz, és a telepek és a víz közt lehetett kijutni a vékony földnyelvre. Hideg volt, sötét, semmi közvilágítás, és csak remélni tudtam, hogy a környék kóbor kutyáinak nem lesz kedve megkergetni bennünket :) Ja, az öböl vízében meg egy elsüllyedt bárka pihent, a Magyar nevű egykori motorhajó - volt egyfajta hangulata a környéknek! Ma a fentebbi hely valahogy így néz ki.
A jelek szerint 2005-ben már nem volt itt az elsüllyedt hajó. Többek elmondása szerint nem volt ez rossz hely: lehetett evezni, horgászni, strandolni, közel volt a városhoz, mégis messze tőle, de én '92-ben már csak a lepukkantságot láttam.
SzeGa barátom 2005-ben, a terület kiürítésekor fotózta körbe a gátat. Ez itt a képen egy csónakház lehetett, valahol itt, ...
2
... ez pedig az Aranyhal néven ismert kisvendéglő, ahová azon a hideg őszi napon igyekeztünk, és ami inkább csak egy nem túl igényes kocsmának tűnt - nem is igazán értem, miért találta ki valaki, hogy pont ide jöjjünk. Nem sok emlékem maradt róla, de a többieknek se jöhetett be, mert hamarosan inkább visszatértünk a civilizációba, és felmentünk valamelyikünkhöz. Pedig valamit tudhatott a hely, ha máig fennmaradt a neve...
Biztos van, akinek így is tetszett ez a hely, de nekem ma jobban bejön. Amúgy vajon milyen célt szolgálhatott az a betontömb az utca "közepén"?
A félsziget déli csücske változott a legkevesebbet, bár a túlpart ma kevésbé ipari. Jobboldalt a Budai Hengermalom silói látszanak - erről az üzemről kapta nevét a Hengermalom út. Érdemes elolvasni Fejes Balázs Andor utcai iparvágányokról szóló oldalát, nem csak a sínek kedvelőinek, hanem azoknak is, akiket érdekel, hogy mennyi gyár volt egykor errefelé! Még egy-két évtized, és senki nem fogja elhinni, hogy a XI. kerületnek ez a része eredetileg iparnegyed volt!
A 2005-ös képekért köszönetet szeretnék mondani Szelényi Gábornak!
Ez megy most