A vonatparádé és a régi villamosok, buszok nézegetése után lassan haza kellett indulnunk Pozsonyból. Már többször írtam az érdekes történetű és fekvésű főpályaudvarról, ahol szerintem mindig van egy érdekes hangulata a várakozásnak. Most pont a kék órában sikerült ott lennünk:
Míg a főcsarnokban ilyenkor jellemzően tömeg van, a peronok végén szinte teljes csendben lehet a vonatokat nézegetni - vagy épp beszélgetni.
Általában hullámokban van mozgás: többé-kevésbé egyszerre érkeznek mindenfelől a vonatok, többé-kevésbé (néha szó szerint) egyszerre vontatják ki őket a fűtőházhoz, és amikor épp nincs személyvonat, akkor egyszerre szokták a tehervonatokat átengedni. Utóbbira azért van szükség, mert ez egy átmenő állomás, nincs kerülő: minden erre megy tovább észak-északnyugat felé, de a személyek elsőbbséget élveznek.
Amikor meg éppen egyik sincs, olyan csendes az egész, mintha nem is egy EU-s főváros nemzetközi forgalmat lebonyolító főpályaudvarán lennénk.
Mivel kikapcsolódni jó, nem erőltettem meg magam azzal, hogy fel-alá rohangáljak a peronok közt, hogy éppen hol jön valami, csak álltam a belváros felőli oldalon, és néha megnyomtam a felvétel gombot :)
Ez megy most