Sokáig azt hittem, hogy csak az én agyamban van túl sok hely felesleges emlékek számára, aztán olvastam, hogy néha másoknak is berágódnak zenék. De nem dallamtapadás jelleggel, hanem úgy, hogy bizonyos dalokat konkrét emlékekhez, élethelyzetekhez köt az ember - tehát ha meghallunk egy számot, azonnal egy múltbéli élethelyzet ugrik be. Nekem elég sok ilyen van, mutatok is pár példát:

1985-ben nyaraltam először a Balaton északi partján, egészen pontosan Balatonfüreden. Még talán Trabantunk volt, és néha elhúzott felettünk egy-egy sugárhajtású vadászgép- vagy helikopterkötelék, mert valami hadgyakorlat volt odafent Veszprém környékén, de Füred szinte "nyugat" volt: mindenki németül beszélt, az újságosnál Fix und Foxi képregényeket árultak - és mindenhonnan a német Twins együttes Ballet Dancer című száma szólt. Biztos más zene is ment akkoriban heavy rotationben, de ez az egy ragadt meg bennem, és ha meghallom, a füredi móló jut eszembe: ez a szám szól a rádióból az egykori jachtklub épületében működő étterem teraszán, és hirtelen ez szólal meg az éppen kikötő katamarán hangszóróiból is... 

Két évvel később mi mentünk a németekhez, igaz, csak a keletiekhez. Rettentő furcsa ország volt: a tengerparti üdülőben ott lógott a falon Erich Honecker képe, de a tévészobában a német gyerekekkel a nyugatnémet ZDF-et néztük. Egyszer a szovjet légierő MiG-23-asai egy napon át éleslövészetet tartottak a szomszédos félszigeten, alig méterekkel átdübörögve felettünk (rohadt jól néztek ki), de pár nappal korábban a lipcsei főutcán a moziban már a Beverly Hills-i zsarut reklámozták, amit akkor még be se mutattak nálunk. És a mindenütt zörgő rádiókból is állandóan nyugati zene szólt. Három szám maradt meg: az egyik a Starship Nothing's gonna stop us now-ja, a másik az eredeti Funky town (azért írom így, mert kb. ekkoriban jelent meg egy feldolgozása is), a harmadik pedig ez a kabarészám, amit a vicces énekhang miatt "Tapsi Hapsi dalnak" neveztünk el tesómmal. A dalszöveget nem értettük, de a dallam eléggé megtapadt - ma egyébként már a szöveg is tetszene. Lipcse utcái jutnak eszembe: a városháza előtti tér, ahol tölcsér helyett valami furcsa ostyatálcán adták a fagyit, és valami ruhabolt, mert valahogy sose úsztuk meg, hogy ruhaboltokba járkáljunk, még nyaralás közben se :)

És ugorgyunk! Valahol már biztos leírtam, hogy '95 nyarának második felét egy szakítás miatt elég depisen töltöttem. A haverok ennek kapcsán megpróbálták fejleszteni a zenei ízlésemet, hogy a klasszikus metál mellett hallgassak néha valami progresszívet is. A Dream Theater Images and Words című lemeze azóta is kedvencem, akkoriban számos késő esti sétára elkísért a walkmanben. Igazából minden szám tetszett az albumról, de a fentebbi rágódott belém leginkább.

Szeptemberre már sokkal jobban voltam, akkoriban adta valaki (eh, "valaki" - pontosan tudom, hogy ki:) kölcsön a Gamma Ray Land of the Free című lemezét. Erről az együttesről azt érdemes tudni, hogy a Helloween nevű, meglehetősen sikeres bandából kivált Kai Hansen alapította, hogy visszatérjen ahhoz a stílushoz, amit eredetileg játszani akart. Egyszer láttam is őket a PeCsában, de akkor még volt külön énekesük. Ezen a lemezen azonban ő már nem szerepelt, helyette Hansen énekelt, és bár ez rizikós döntés volt, valahogy tökéletes lett az eredmény. Gyakorlatilag mindenki első hallásra imádta; megkockáztatnám, hogy európai dallamos metál körökben ez volt az évtized legfontosabb albuma. A sikerben nagy része volt a lemez indításának, a Rebellion in Dreamland című dalnak, lásd fentebb. Ha meghallom, újra a Schönherz Kollégium felé tartok, esetleg az Örs vezér terén vágok át, ahol az IKEA még csak fele akkora volt, mint ma. Az azóta beépített területen egy bódéban kisállatkereskedés működött, ami előtt mindig megálltam, hogy megnézzem a hörcsögök terráriumát a kirakatban

Most pedig essünk át - finoman szólva - a zenei spektrum másik oldalára :) 1998 érdekes év volt. Elég sok rossz zenét nyomtak akkoriban a Danubius rádióban (ami szinte mindig szólt, amikor otthon voltam), de kibírtam őket, mert jó volt 23 évesnek lenni. Egyszer egy kisebb társasággal valamiért Balatonszemesen kötöttünk ki. Full nyár, strand, a büfében pedig ez a dal szól, miközben sorban állok. Háttérzeneként már hallottam pár száz alkalommal, de itt próbáltam meg először megfejteni, miről is szól. Nem sikerült, de később kiderült, hogy a témája miatt esélyem se volt megérteni...

Az ezredfordulón találtam rá a villamosokra, majd (újra) a vonatokra. 2006/07-ben elég sok szabadidőm volt, ezért kitaláltam, hogy beutazom a bezárással fenyegetett vasúvonalakat. Olyan helyeken jártam, ahol amúgy valószínűleg soha nem jártam volna, és eme utazások során hű társam volt barátnőm iPod Minije. Egy barokk zenés albumot leszámítva metál volt feltöltve rá metál hátán. Ekkoriban fedeztem fel a Machinae Supremacy nevű svéd bandát, mely a speed metált keverte a Commodore 64-essel. Divatos kifejezéssel élve "POV": 2007 tavaszán egyedül ülsz az Ohat-Pusztakócs – Nyíregyháza vonalon a Bzmoton, kint vigasztalanul esik az eső, te pedig alufóliába csomagolt pumpernickel szendvicsedet majszolva azt tervezed, hogy hova mész legközelebb. Közben pedig ez szól. Érdekes hangulata volt!

Ezt a következőt nullára levett hangerővel javaslom meghallgatni :) 2012 ősze, Ostrava: megérkeztünk a szálláshelyünkre, és ez a dal szólt a szállodában vacsora közben. Aztán másnap reggeli közben is. Aztán a repülőnapon is, ami miatt jöttünk. A szöveget nem hallottam; a ritmusa alapján azt hittem, Run DMC ("It's like that"), aztán kiderült, hogy nem, mert "oppam gangnam style". Jujj. Sajnos Ostraváról nekem ez fog eszembe jutni egészen addig, amíg el nem jutok oda újra pár óránál hosszabban :)

2017 életem legszlovákabb éve volt, amit a Rádio Anténa Rock adása festett alá. Minden irónia nélkül írom, hogy a cseh és szlovák rockzenéket üdítőnek találtam a fantáziátlan és humortalan magyarokhoz képest. Több tucat dal idézi fel bennem azt a nyarat, de hogy ne mindig csak Horkýže Slížét rakjak be, itt van valami teljesen más, szlovák helyett angol dalszöveggel. Anténa Rock már nincs, van helyette Rádió Rock; ritkán hallom ezt a számot ott, de ha mégis, az emlékeimben újra Zólyom fele robogunk valami vonatofotózás miatt...

Az utóbbi 25 évben nem követem annyira a zene világát, mint régen, úgyhogy általában késve szoktam felfedezni dolgokat. Például hogy az általam nem annyira kedvelt Nightwishnek két énekesnő közt volt egy harmadik énekesnője is, akinek egész csípem a hangját. Igaz, ez a szám már 11 éves volt, mire felfedeztem, amikorra már rég kirakták őt a bandából, de kicsire nem adunk! 2022 tavaszán járunk, amikor épp az engem valamiért a kelleténél jobban a földhöz vágó covid utóhatásait heverem ki. Mászkálni még csak keveset bírtam, úgyhogy esténként végigklikkeltem a youtube zenei ajánlását; egy ilyen alkalommal dobta ki a számot a gép. A fizikai gyengeség szerencsére elmúlt, ez a szám viszont megmaradt :)