Szeptember közepén azt terveztük, hogy a Twin City Liner nevű csodahajójárattal felmegyünk Pozsonyból Bécsbe, majd onnan hazavonatozunk, de a Duna nem bírt megmaradni normális medrében, ami miatt az osztrák vasút mindenkitől azt kérte, hogy felejtse el a vonatozást, ti. aki nem megy oda, az nem ragad ott. A csodahajósok viszont nem mondták vissza a jegyet, amit ekkor visszaváltani már nem lehetett volna. A szlovák vasút szintén nem jelezte, hogy ellenjavallaná a Pozsonyba utazást, úgyhogy kicsit bizonytalanok voltunk, mi legyen. A szitilájneresek még előző nap reggel is azt írták, hogy nem tudják, mi lesz, majd pár órával később lemondták az utat, és visszautalták a pénzt. Mi Jazzcoollal viszont nem akartunk hajózás nélkül maradni, úgyhogy lementünk a Balatonra.
Az időjárás itthon is elég hulladék volt, úgyhogy nem voltunk biztosak abban, hogy minden hajó elindul a tavon, de simán átjutottunk Siófokról Tihanyba. Pontosabban az út minden volt, csak sima nem, de én ugye pont szeretem a balatoni hullámvasutazást :) Tihanyról átbuszoztunk Tihanyrévre, ahol aztán csodálatos háttér előtt fotózhattuk a kompokat, lásd a fentebbi képet.
Persze menni is kellett egy oda-visszát! A szél elfújta a párát és port a levegőből, úgyhogy tiszta volta a levegő: csodálatosan kirajzolódott a távolban a Badacsony, no meg a fonyódi hegyek. És azok a felhők... gyönyörű volt!
Az ég folyamatosan úgy nézett ki, mintha két perc múlva kitörne a vihar, de csak szél volt, meg hullámok, nem áztunk meg. Két komp dolgozott: a két új közül az egyik, és egy régi, a Kossuth Lajos nevű; a másik új komp tartalékként pihent Szántódréven.
A máskor látottnál - nem meglepő módon - kevesebb gyalogos és biciklis utas volt, úgyhogy kényelmesen lehetett videózgatni. Hullámok azért itt is voltak: szerintem még soha nem billegtem ezekkel a kompokkal ennyire. És volt egy ilyen üldözéses jelentünk is Tihanyrév felé:
És nem csak ez az egyetlen sirály követett bennünket, hanem még több tucat másik is, Hitchcocknak tetszett volna:
Azt értem, amikor a tengeren halászhajókat üldöznek, de mit láthattak a tihanyi kompban? Kitartóan üldözték a hajót, és ritkán láttam, hogy a vízre csaptak volna, szóval szerintem nem a felzavart halakra mentek - vagy ha olyanokban reménykedtek, akkor nem sok szerencséjük volt:
Az első videón (és kicsit ezen is) a sok fekete pont a vízen nem képhiba volt, hanem fecske. Rengeteg fecske. Szegények teljesen meg voltak bolondulva! Más helyeken az utakon próbáltak melegedni, és ott elütötték őket, itt viszont csak centikkel a víz- és földfelszín felett száguldoztak - remélem, hogy azért, mert ott tudtak sok rovart elkapni. Azt tudom, hogy a vihar közeledtével a madarak alacsonyan szállnak, de a tihanyi kikötőnél óvatosan kellett közlekedni, nehogy rájuk lépjünk:
Szóval furcsa nap volt: a vénasszonyok nyara pár nap alatt fordult át novemberbe, aztán egy héttel később már megint normális szeptemberi idő volt. És mi még olcsón megúsztuk, mert az osztrák vasút még hetekkel később se működött rendesen...
Ez megy most