HamPLÓ

A Múzeumok Éjszakáján megejtett reptérlátogatás során néhány gumikerekű régiséggel is találkoztunk - történelmi okokból kifolyólag elsősorban keleti eredetűekkel:

A buszokat (egy légkondis 250-est, egy ráncajtós 280-ast, és egy asszem Ukrajnából hozott Farost - utóbbi kettőt a BKV jóvoltából lehetett hozzácsapni a múltidéző flottához) nem sikerült lefényképeznem, mert időre be kellett jutnunk, de ezt a Wartburg 353W-t még el tudtam kapni a nap utolsó sugarainak fényében.

Ráadásul nem szoborról volt szó, mert időnként ténylegesen felbukkant a betonon! Érdemes a jókora antennát is megnézni a tetején!

Van, amikor a legrosszabb pillanatban elromló fényképezőgép, és az általános balszerencse se rontja el a vonatfotós túra élményét - ez egy nagyon klassz kis kirándulás volt, részben a síndöcögények, részben a látott tájak miatt is!

Dunántúli vonatüldözés 2015 májusában
Balaton-felvidéki Nohab-nézésből szombathelyi kirándulás

A vonatoktól eltekintve egyébként döbbenet, hogy mindenfelé egyre jobb utakkal találkoztunk: a 8-as szélesedett-felüljárósodott előző ottjártunk óta (azóta a fehérvári elkerülő is át lett adva), Zalában is a térképről ismeretlen, leginkább Ausztriát idéző szakaszokkal találkoztunk, na meg Vas megye se olyan volt, mint az első Ludmilla-fotós túrám idején. Kezd használható lenni az ország, emberek! :)

Az avasi református templom fák takarásában tör a magasba a belváros szélén, és mivel szerintem valamikor '91-ben jártam utoljára a környékén, ideje volt megint felkapaszkodni hozzá!

A templom a XIII. században épült, román stílusban, majd később gótikusra építették át. A törökök felgyújtották, ezért a XVI. században újjá kellett építeni, egyszerű famennyezettel és berendezéssel, immár a református felekezet számára. Ekkor épült a ma látható harangtorony is, melynek érdekessége, hogy mivel szerencsésen elkerülték a tűzvészek, faanyagának nagy része ma is eredeti! Vajon hány 1557-es építésű faszerkezet állhat még az országban?

A templom körüli temetőkert se olyan, mint amilyennek Miskolcot képzeljük. Ha ez a hely Olaszországban, vagy akár csak Prágában lenne, tele lenne vele a facebook és a blogszféra, de mivel nem ott van, maximum akkor kerül bele az újságokba, ha valaki megrongálja :(

A nem túl nagy területet behálózó sétautak jobbára XIX. századi sírkövekkel vannak szegélyezve, de a temető ma is használatban van, ezeknél jóval frissebb sírok is vannak.

Esetleg van, aki ennyiből kitalálja, hol járunk?

A minap gyalog mentem be a munkahelyre, eközben elgyalogolva egykori általános iskolám mellett. Már nem általánosként üzemel, de nem ez a lényeg, hanem hogy mennyire megváltozott a környezete.

Gyakorlatilag semennyire se - csak játszóterek tűntek el. Ez viszont elég lényeges változás: annak idején két oldalról 3-3 (!) játszótér vette körül a sulit, a környező lakótelep minden házához tartozott egy. Nem voltak egyformák: az egyiken volt rakéta, gömbmászóka és mókuskerék, a másikon nem, és talán hinta se tartozott mindegyikhez, de a kínálat elég volt ahhoz, hogy alsóban minden napközis délutánt ott tölthessünk, amikor nem esett. Egy idő után persze már nyilván nem a mászóka volt a lényeg, hanem hogy elszökjünk a közértbe tejport venni, vagy autókat bámulni, miközben elvileg bújócskázunk, de ha csak beszélgetni akartunk, akkor is kint voltunk a szabadban. (Kivéve akkor, amikor beosontunk valamelyik lépcsőházba liftezni, felhúzódzkodva a kapaszkodóra, hogy kialudjon a lámpa a mozgásban levő fülkében, közben azt képzelve, hogy valami űrhajón vagyunk, amit éppen megtámadtak a szörnyek:)

Azóta minden játék el lett bontva kettő híján az összes régi játszótéren (update: körülnéztem, és mégse mindegyik tűnt el, csak valószínűleg én vagyok szenilis); az egyik használaton kívül álló homokozóban embermagasságú bokor nő, egy másikba virágokat telepített valaki. A mai gyerekeknek aligha eshet le, hogy az az érthetetlen alakú elhanyagolt terület a házuk előtt alapjában véve őket kellene, hogy szolgálja. Gondolom, a régi játékok nem voltak elég kakaóbiztosak - ami azért vicces, mert bár én voltam a kerület legkétballábasabb gyereke, soha semmi bajom nem lett rajtuk/tőlük. Maradt két bekerített tér a hat helyett, ha jól számolom.

Közben meg megy a hüppögés, hogy miért tévéznek és interneteznek a gyerekek állandóan - miért, talán van más választásuk? Jó szar világot építettünk nekik... akkor már tényleg inkább építsenek robotot legóból és Raspberry Pi-ból, aztán menjenek a NASA-hoz dolgozni. A lényeg, hogy ne legyen belőlük bürokrata, aki leszerelteti a "nem biztonságos" játékokat, de nem szereltet a helyükre biztonságosat...

Az idei Múzeumok Éjszakáján csak egyetlen úticélunk volt Mariannommal: Ferihegy. Kilenc év után után megint befizettem egy reptéri körtúrára, ezúttal egy estire - tök véletlenül ugyanarra, amire Ícé is, úgyhogy adva volt a jó társaság. A kék óra környékén kaptuk el ezt a teherszállítóvá alakított A310-est:

Sajnos az már csak itthon derült ki, hogy a fényképezőgépem döglődése újabb fázisba lépett, és minden kép életlen lett - de gondolom, már mindenki unja, hogy állandóan panaszkodok, úgyhogy hagyjuk is ezt. A hosszúra nyúlt (3+ óra) túra végére olyan fáradtak voltunk, hogy eredeti terveimmel ellentétben nem fotóztam körbe a sötétségbe borult Skanzent, mint sok éve - de a Nagytuskót nem tudtam kihagyni:

A hétfői bejegyzés óta nem tudok leszakadni a youtube-ról - ugyan nem találtam olyan videót, amin Gary instrumentálisan játssza a Parisienne Walkways-t, hogy sejtésünk lehessen, milyen gitárt használt azon a bizonyos felvételen, viszont végignéztem egy csomó koncertet. Részben blues-osakat, részben nyolcvanas évekbelieket, a hard rock/metál korszakából. A legdöbbenetesebbek a halála előtti évben készült felvételek, ezeken ugyanis nem csak az látható, hogy Gary nem nézett ki igazán egészségesnek (kifejezetten elhízott pár év alatt), hanem az is, hogy elkezdett visszatérni a Thin Lizzy Black Rose című lemezén elkezdett (bár az együttes egy korábbi számában már próbálgatott), majd saját szólólemezein - konkrétan a Wild Frontieron és az After the Waron - folytatott kelta-ír beütésű hard rockhoz:

Visszajött Neil Carter, Gary nyolcvanas évekbeli segítője is, és a 2010-es montreux-i jazzfesztiválon már nem a blues dominált, hanem a keményebb rock. Három új dalt is előadtak: az Oh Wild One egyértelműen a Lizzy szinte táncolható slágereit idézte, egyfajta elektromos ír táncházként - a szöveg pedig talán szintén Phil Lynottra utalt? A Lizzynek ugyanis konkrétan volt egy Wild One című száma, és Lynottot magát is illették ezzel a jelzővel...

A Days of Heroes mintha az Over the hills and far away és a Blood of Emeralds folytatása lenne, a szöveg pedig - ha jól hallom - Lynott kedvenc mitikus hőséről, Cúchulainnről szól? Mintha Gary-nek elege lett volna a blues-ból, és elkezdte volna (újra) megkeresni magát... és eközben visszatért a gyökereihez, Írországhoz.

A budafoki remiz becsukása előtti napokban videóztam egyet a környéken, de eddig lusta voltam fetenni. Igazából szerettem volna ennél jóval hosszabban/több nézetből megörökíteni az új villamosokat a régi épület előtt, de annyira vészjóslóan közeledett a vihar, hogy inkább megfutamodtam. Végül örültem, hogy száraz lábbal elértem a kocsiig... de ez igazából passzolt a hangulathoz :)

Nem tudom eldönteni, hogy ki volt a legaranyosabb: a parkourozó mosómaci, a chillező fóka, vagy a kis ormányos medve :)

Alaposan elkeskenyedett Kelenföld az utóbbi években, lassan a 15. vágánynál lesz az őrmezői oldal széle... Ezúttal ugyan magasabban volt a nap a megszokott időben, viszont nem volt annyira érdekes a forgalom. Mondjuk a múltkor látott nemzetközi vonat Szilivel jött Taurus helyett, meg volt egy Gigantos gépmenet is, úgyhogy hagyományőrzésnek azért elment.