HamPLÓ

A meglehetősen méretesre sikeredett "Fal-bejáró trilógia" utolsó része után most egy könnyedebb, apropó és tanulság nélküli képmutogatással térnék vissza Berlinre, mert még mindig nem adtam ki magamból mindent :)

Még évekkel ezelőtt írtam a Vörös Városházáról, a berlini szenátus, és a főpolgármester székhelyéről. A fentebbi képen ennek testvérét, a Régi Városházát* láthatjuk, melyet a XX. század elején az előbbi tehermentesítésére építettek. A trapéz alakú alaprajza miatt a képről sejthetőnél nagyobb tömb az NDK időkben a miniszterelnök hivatalaként, illetve a minisztertanács székhelyeként funkcionált; ma újra a városigazgatás használja.

*A névvel kapcsolatban meg kell jegyezzem, hogy míg a vörös épületnél igazából a "tanácsháza" lenne a jó fordítás, mert a Rathaus ezt jelenti, csak a rendszerváltás óta kerülni szoktuk ennek a szónak a használatát, itt eleve "Stadthaus", tehát "városház(a)" a megnevezés. 

Az épület tetejét díszítő kupolaszerű torony - vagy toronyszerű kupola? - a Francia és a Német székesegyház Carl von Gontard által tervezett tornyait idézi, és egyfajta berlini specialitásnak tekinthető: még a sztálinbarokkban fogant Karl-Marx-Allee is megidézte ezt a formát. A tetején látható Fortuna-szobrot az ötvenes-hatvanas években antennára, később pedig zászlórúdra cserélték - vajon mi baja lehetett az NDK-nak a sors és a szerencse római istennőjével?

Az Ostbahnhof melletti postapályaudvar máig meglévő épületeiről már írtam, de érdemes megemlíteni, hogy a nyugati oldalon is volt ilyen létesítmény: a részben Gleisdreieck metróállomás alatt elterülő komplexum 1997-ig működött. A kettévágottság éveiben ez volt Nyugat-Berlin egyik kapuja, ahol akkora volt a forgalom, hogy a Német Posta saját dízelmozdonyokkal rendezte a postakocsikat. Ma rendezvényközpont működik benne.

A Nyolcszög Kávéház ugyanaz volt a berlini utcaképnek, mint a budapestinek a "zöld villamos" - bár ezek az öntöttvas létesítmények a német fővárosban eredetileg csak az urak megkönnyebbülését szolgálták a XIX/XX. század fordulóján, piszoárok lévén. Hogy a képen látható példányt átépítették-e mindkét nem számára, illetve hogy egyátalán üzemel-e még, elfelejtettem megnézni, ...

No, dedózzunk megint egy kicsit! Két hete a Sky Channelen látott rajzfilmek kapcsán nosztalgiáztam egy sort, most megpróbálom felidézni, mi ment a lakótelepi kábeltévén kicsit később megjelenő Super Channelen.

Biztosnak csak az tűnik, hogy az ottani reggeli gyerekműsort Supertime-nak - nyáron pedig Summertime-nak - hívták; hogy pontosan melyik rajzfilm ment itt, és melyik a Sky-on, az elég zavaros. Ha valaki másképp emlékszik, mint amit írtam, szóljon!

Macron 1 - ez a sorozat egyértelműen csak a főcím miatt maradt meg, melynek ráadásul Optimus Prime volt a narrátora. Robotos marhaság, egy pillanatra se tudott lekötni; nem kellett a Sky-nak attól tartania, hogy a konkurenciánál ragadunk :) Az új, "nyugati" csatornák rajzfilmkínálata eleve elég alacsony színvonalúnak tűnt: a Hanna&Barberánál is kevesebb másodpercenkénti kocka, szögletes mozdulatok, sok ismétlés - de a Super sorozatai még a Sky-énál is - mondjuk ki - primitívebbnek tűntek.

Az egyik ilyen "másodpercenként másfél kockával animált képregény" a G.I. Joe volt: egy lövöldözős-kommandózós-nindzsázós történet, jól felismerhetően ugyanott rajzolva, ahol a Sky-on menő Transformers-t is készítették... de valahogy mégis megfogott. Nem is kicsit: életem harmadik regényszerűsége egy G.I. Joe paródia lett, melyben a szereplőket a korabeli magyar viszonyok közé helyeztem, tanácselnökökkel és hivatalokkal hadakozva, fényképezni tilos táblákkal és sok kincstári szerencsétlenkedéssel fűszerezve.

Ahogy a Transformersnek volt régi és új korszaka, úgy itt is volt a korábbi (az előbb bemutatott főcímű) sorozat, ami tetszett, és volt egy átdolgozott, új szereplőkkel - amit utáltunk. A rajzolt kommandósok csatakiáltása alapján az előbbi sorozat volt a "yo joe", az újabb pedig a "nem yo joe" :) Már tizenkevés évesen is vágtuk, hogy azért kellenek új szereplők, hogy új bábukat lehessen eladni velük, és ugyanezért kell Tomcat-szerűségek helyett X-29-szerűségeket rajzolni a légicsatákba, de nem tetszettek a változások. Persze az is lehet, hogy csak elkezdtünk felnőni.

Szóval a Super rajzfilmjei összességében elég butáknak tűntek, nem nagyon találtunk köztük szeretnivalót. Talán csak a Heathcliff volt kivétel, bár az is lehet, hogy ez nem a Supertime-ban ment, hanem máskor. Mindenesetre érdekesnek találtam, hogy nem volt jogi probléma abból, hogy Garfieldhez hasonlóan "ő" is egy narancsszínű macska, aki néha megveri a kutyát...

Január elején két vagy három napra tél lett, még ha nem is 1987-es jelleggel - naná, hogy ki kellett mennem a városba meló után! Hatodikán - az utolsó üzemnapján - ráadásul a Fényvillamost is el akartam kapni, de nem a szokásos helyek egyikén, úgyhogy a Közbálnánál táboroztam le.

Sajnos nem volt elég hó - ekkor már valami vizes izé szitált -, ráadásul a menetrendet is elnéztem, úgyhogy majdnem lemaradtam a fő attrakcióról. Úgy vágtattam vissza a Duna-partról, amikor meghallottam az UV jellegzetes hangját :)

Sebtiben leraktam az állványt, és onnan exponáltam, ahogy tudtam. A betonkorlát tetején megálló hó miatt többnek is tűnik a fehér áldás, mint amennyi valójában volt, ugyanakkor az az oszlop nincs igazán jó helyen. Mindegy, egynek jó volt, dokument jeszty, hogy ott voltam, megpróbáltam :)

Volt törzsfelhasználóként igyekeztem figyelemmel kísérni, hogy mi történik az egykor Oszt(y)apenkónak nevezett városi káosz-fókuszpont környékén. 2015 márciusában izgalommal figyeltem, ahogy a gyalogos felüljárót arrébb tették néhány méterrel - arról viszont lemaradtam, amikor november közepén eltüntették. Emléke velünk marad - immár nincs honnan nézni az építkezést...

Előző rész: a Potsdamer Platztól a Niederkirchner Strasséig
Második rész: a belvárostól Treptowig

A Fal egykori helyével foglalkozó sorozat befejező részében a Berlin-Mitte városrészt északról határoló szakasszal szeretnék foglalkozni. Az alábbi térképen ezt a "Berlin" felirattól felfelé, a "Prenzlauer Berg" felirattól balra találjuk. Tessék nyugodtan belenagyítani!

Sokan gondolják, hogy a keleti és nyugati oldal közt csak a Checkpoint Charlie-nál lehetett átmenni a Falon, pedig számos további átkelőhely is működött, általában valamilyen korlátozással: a Heinrich-Heine-Strassei például a kelet- és nyugatnémeteknek állt rendelkezésre, míg a Bösebrückén a nyugat-berliniek is átmehettek - a város nyugati oldalának lakosai ugyanis nem számítottak NSZK lakosoknak a keletiek szerint. A már említett Checkpoint Charlie a külföldiek, diplomaták, illetve a megszálló hatalmak katonáinak rendelkezésére állt, míg a Friedrichstrasse-i vasútállomáson bárki átmehetett, akinek megvoltak a megfelelő papírjai.

"Berlin wall-1" by Leon petrosyan - Own work. Licensed under CC BY-SA 3.0 via Commons

Volt még pár további átkelőhely, ezek közül most a Chausseestrasse-it mutatnám meg. A fentebbi kép érdekessége, hogy a keleti oldal felől ábrázolja a megerősített szektorhatárt. Az is látszik rajta, hogy az emberek szabad mozgásán túl a villamosközlekedés is a politika áldozatául esett; 1953 után a síndöcögények a közelben álló (azóta lebontott és beépített) stadion kiszolgálása során a nekünk jobb kéz felé eső házak körül futó hurokvágányon fordultak, miközben még az előtérben látható lejárón át elérhető metróállomás is működött. A Fal felépülte után viszont a ma U6-nak hívott metró szellemvasút lett: nem állt meg többé a keleti megállókban (a Friedrichstrasse kivételével, ahol át lehetett szállni a szintén "nyugati oldali" S-Bahnokra).

A rendszerváltás után újra megnyitották a metróállomást, aztán 2013-ban megszüntették a villamost, pontosabban az addig itt végződő vonalat a főpályaudvar felé kanyarították. Ha ma ezt a kicsit unalmas utcarészletet nézzük, gondoljunk arra, hogy itt 1989. április 8-án még figyelmeztetőlövéssel állítottak meg két nyugatra szökni próbáló kelet-berlini fiatalembert!

A Chaussestrasse környékének érdekessége, hogy gyakorlatilag csak egy beékelődés volt a nyugati területbe, tőle 300-300 méterre mindkét oldalon "nyugat" volt. A cikk-cakkban haladó Fal a Nordbahnhof S-Bahn megálló hátsó kijáratánál tört meg, így annak épületét szépen beleépítették a "védvonalba".

A lejáró ma ismét ki van bontva, és itt kezdődik - a Bernauer Strasse mentén - a Berlini Fal emlékpark is. Az S-Bahn megállónak nevet adó Északi pályaudvar 1952-ben szűnt meg, mert hiába volt "keleti" területen, az innen induló sínek csak "nyugaton át" voltak elérhetőek. Az eredetileg Stettini pályaudvar névre hallgató komplexumból egyedül az elővárosi vasút pavilonja maradt meg, ami azért irónikus, mert az itteni elővárosi vasúti funkciók már 1936-ban, az S-Bahn alagút átadásakor megszűntek. Az egykori vasúti terület 10 éve még nagyrészt üres volt, azóta egyre jobban beépítik.

A Bernauer Strasse borzasztó átalakulásának egy teljes bejegyzést szenteltem annak idején, de egy kép erejéig érdemes felidézni. A lakóházakat a fotó készítésének idejére már kiürítették, az ablakokat is befalazták - de még állnak. 1963 után már csak a földszint maradt meg belőlük: a házak falai alkották a Falat! A nyolcvanas években épült ki a "klasszikus" (fehérre festett vasbeton elemes) Fal, 1985-ben pedig az egészen addig meghagyott templomot is lerombolták.

Ahogy látható, az utca "keleti" (igazából déli, délkeleti) oldala még ma is hiányzik. Vélhetően a Megbékélés templomának felrobbantása miatt lett itt kijelölve az emlékpark, mely mellett ma újra villamos jár, többször is keresztezve az egykori szektorhatárt.

„Acker- Bernauer-Straße“ von Hajotthu - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

Ez a Wikipedián talált kép mindent elmond szerintem. Bár maga a park csak két saroknyi távon húzódik, utána még majdnem egy kilométeren át követhetjük az egykori halálsávot.

Érdekes, hogy a Nagykörút képét 1978 tavaszától 2007-ig meghatározó csatolt Ganz csuklósok egy időben tűnnek el a bontóban, illetve hódítanak meg új terepeket. Ugye a 4-esre a Combinók futárosítása, illetve a karácsony környéki sűrítés miatt tért vissza a kétkocsis felállás, február elejétől pedig az 1-esre is került egy ilyen szerelvény:

Ha jól sejtem, a dolognak ahhoz van köze, hogy felújítás után újraindult a 12-es és 14-es villamos, ahová kellenek a Tatrák, a hosszú CAF-ok pedig még nem szállíthatnak utasokat.

Elvileg egyetlen szerelvényről van csak szó, az is összesen két kört csinál reggelente, tehát a cse'szlovák hegemónia nem igazán tört meg.

Bár területileg odatartozik, Nürnberg olyan, mintha nem is Bajorországban lenne. Sőt, mintha kimondottan egy második, "ellen-München" akarna lenni: félmilliós lakosságával ugyan kisebb a bajor fővárosnál, de Fürthtel és Erlangennel együtt elég komoly gazdasági központot alkot. Tömegközlekedési szempontból pedig mindenképp kiemeli a német átlagból az a tény, hogy nem csak villamos-, hanem metróhálózata is van. És most nem holmi föld alatt (is) közlekedő Stadtbahnról beszélünk, hanem olyan "nehézmetróról", mint amilyen az országban csak Berlinben, Hamburgban és Münchenben van!

Nürnberg 2014 nyarán
Vezető nélküli metrók a várárok oldalában, és egyéb csodák

Előző rész: a Potsdamer Platztól a Niederkirchner Strasséig

Eredetileg csak egy rövid összeállítással készültem a Fal által okozott, ma is látható berlini sebhelyekről, aztán 12 órával később be kellett látnom, hogy okosabb lenne több részre osztani az egyre komolyabb méretű anyagot. Ha esetleg valaki nem értené, miért Google Street View frame-eket ágyaztam be állóképek helyett a régi fotók alá: mert ezek nagyíthatók, körbe lehet velük nézni a környéken, illetve mert ezek időnként frissülnek, tehát látszani fog rajtuk, ahogy átalakulnak az utcák. Persze a ma látható nézetek se teljesen frissek, de fogadjuk el, hogy ennél pontosabb képet csak akkor alkothatnánk a pillanatnyi állapotokról, ha valaki ösztöndíj jelleggel megfinanszírozná, hogy pár hónapig csak ezzel foglalkozzak :)

Legutóbb a Stresemannstrasse és a Niederkirchnerstrasse sarkán hagytuk abba, ahol a belváros keleti felét körbejáró fal keletnek fordult.

A villamosvágányok régen itt egyrészt továbbmentek a Potsdamer Platz felé, másrészt bekanyarodtak az 1951-ig Prinz-Albrecht-Strassénak hívott Niederkirchnerstrasséba, ami sokáig a német közigazgatás egyik központja volt: a kép hátterében látható, 1898-ban elkészült épület például a porosz országgyűlés alsóháza volt.

Ma a a berlini képviselőház működik benne. Az utca másik oldalán a Martin-Gropius-Bau, az egykori iparművészeti múzeum is látható. Az utána következő foghíjtelkek helyén egykor különböző birodalmi biztonsági szolgálatok - többek közt a Gestapo és a Birodalmi Biztonsági Főhivatal - főhadiszállásai működtek. Ezek eltűntek a háború végével, ...

... a mai napig áll viszont a Birodalmi Légügyi Minisztérium jellegzetes tömbje, melynek hátsó frontja 1961 után a Falra nézett.

Az épületcsoportban manapság a pénzügyminisztérium működik, az egykori náci biztonsági szolgálatok központjának helyén pedig emlékpark van, az utolsó komolyabb belvárosi Fal-maradvánnyal.

A Wilhelmstrasse kereszteződése után az utca neve Zimmerstrasséra változik. 1986-ban így nézett ki a "nyugati" oldala: igazi senki földje volt, mivel a járda egy része jogilag a "kelethez" tartozott.

A házsor máig foghíjas, de legalább nem lövik le azt, aki átmegy az utca egyik oldaláról a másikra :-/ A Fal helyét természetesen kockakövek jelölik, de a járdát ránézésre nem újították fel az újraegyesítés óta. Sőt, úgy sejtem, hogy ha felkaparnánk az aszfaltot, alatta síneket találnánk (az utca másik végén konkrétan láthatóak is maradványok).

Száz-százötven méterrel arrébb újabb jónevű utca keresztezi utunkat: a Friedrichstrasse. Itt működött a híres-hírhedt Checkpoint Charlie!

„Checkpoint Charlie1“ von Lyricmac at en.wikipedia. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

„DF-ST-91-01396“ von DoD photo by: STAFF SERGEANT F. LEE COCKRAN - [1]. Lizenziert unter Gemeinfrei über Wikimedia Commons

Ahogy ezeken a képeken látható, az eredetileg csak egy sikánból és őrbódéból álló átkelőhely köré a keletiek egy sok sávos, fedett határállomást építettek a nyolcvanas évek végére - az amerikaiak eközben csak az utca közepén álló bódét cserélgették. Mi magyarok elsősorban azért ismerhetjük a hely nevét, mert a diplomatákon és a négy győztes hatalom katonáin kívül a külföldiek is átkelhettek itt a szektorok közt - a "halandó" németek viszont nem. Pontosabban 1989 novemberéig nem. Közlekedésmániásként felhívnám a figyelmet arra is, hogy miközben odafent néha tankok néztek farkasszemet egymással, az utca alatt metró járt, "nyugatról" - keleten át - "nyugatra".