HamPLÓ

Kicsit túlfeszítettem a fonódóval való foglalkozást: az üzembe helyezés előtt extra tempóban csináltam meg az építéséről szóló oldalakat, az első nap előtti este kint fagyoskodtam a városban, hogy elbúcsúzzam a 86-os busztól, aztán az első két üzemnap nagy részében is fel-alá sétáltam/utaztam a sínek mentén, hogy megnézzem, hol válik be, amit építettek, és hol kellene még reszelgetni rajta egy kicsit*. Mindezek után egyszerűen nem volt kedvem feldolgozni az ekkor készült képeket, videókat, élményeket. Múlt hétvégén ugyan többé-kevésbé lezavartam a képválogatós-átméretezős-videószerkesztgetős köröket, de oldal ebből még egy ideig nem lesz, úgyhogy addig is itt egy filmecske a nyitó hétvégéről:

*Elsősorban az ívekben, mert eléggé kellemetlenül csikorogtak - nálam szakértőbb ember szerint az épp száradóban levő nedvesség nem segített az addig csak ritkán járt síneken, de nekem gyanús, hogy mintha a CAF-okon se ment volna a nyomkarima-kenő. A másik dolog, hogy gyakran borul a követés - gyanúm szerint amíg féllábú a Fonódó, mert a Lánchíd alatt nem megy át a 19/41, maradni fog egy ilyen féloldalas túlterheltség, hogy mindenki 17-esezik, illetve ha ott történik valami, nincs másik ág menekülőútnak. Amíg az elkészül, remélhetőleg néhány lámpát is átprogramoznak útközben, és a járművezetők, utasok is megszokják az újszerű tempót.

Ha valaki megkérdezné tőlem, mit csináltam a 28 évvel ezelőtti szombat-vasárnap délelőttökön, egy pillanatig se kellene gondolkodnom a válaszon: rajzfilmeket néztem a Sky Channelen.

A Sky hétvégi, négy óra hosszú gyerekműsora a Fun Factory névre hallgatott. Messze nem minden tetszett a kínálatából, de azért tesómmal állandóan végignéztük, hiszen új volt, és főleg más, mint az Óvodások filmműsora, vagy mi is ment a magyar tévében akkoriban :) El nem tudom képzelni, hogy az elején mennyit fogtunk fel a nagyrészt amerikai sorozatokból, de néhány hét után elkezdtük érteni őket, kicsit később pedig már meg is tudtunk szólalni angolul. Szerintem ez az elképzelhető legegyszerűbb tanulási módszer: ezek a rajzfilmek nem túl kifinomult darabok, így könnyű dekódolni őket, a jutalom azonnali, az eredmény (már hogy a nyelvtudás) pedig egész életen át elkísér!

Na, de visszatérve a rajzfilmekre: unalmasnak találtuk a műsor első 30-40 percét olyan hogyismondjam... nem kimondottan nekünk szóló sorozatokkal, mint a Lady Lovely Locks, a My Little Pony, a Popples vagy a Care Bears*, viszont a főcím első másodpercétől kezdve imádtuk az Inspector Gadgetet. De még a szüleink is!

* persze lehet, hogy ezek egy része a hétköznapokon adott DJ Katben ment, kicsit már összefolynak

Gimiben kicsit jobban kellett volna a gitározásra gyúrni (még korábban pedig egy olyan országba születni, ahol van az ilyesmire fizetőképes kereslet), és akkor most csinálhatnék gitáros-gitáreffektes-erősítés review-kat blogolás helyett. És amikor meguntam a fa alapanyagok, bundméretek, wattok sorolását, jönne egy ilyen pedál, én meg pénzt kapnék azért, hogy majd' becsinálok a röhögéstől ;)

Még úgy egy éve bukkantam rá erre a két bolondra, meg konkrétan a teljesen értelmetlen "anime"-effekt pedálra, de most megint feldobta a 'tjúb, úgyhogy úgy döntöttem, megosztom veletek.

Pár hete írtam arról, hogy Berlin folyamatosan változik, és lassan eltűnnek azok a foghíjak, melyeket a Fal lebontása hozott létre. Persze az az igazság, hogy egy 160 kilométer hosszú, helyenként legalább 20-30 méter széles foghíjról beszélünk, ami nem tud csak úgy egyszerűen eltűnni! Majdnem rajzoltam is egy google térképet, hogy megmutassam, hol húzódott az a bizonyos halálsáv, aztán szerencsére rábukkantam egy készre:

A térkép készítője nem csak a Fal helyét jelölte be, de az ahhoz tartozó elzárt területeket is. Ezen az oldalon a "Berlin" feliratot "körbejáró" résszel fogok foglalkozni, a korabeli Mitte kerülettel - aki elveszti a fonalat, hogy éppen hol járunk, nagyítson bele!

A Potsdamer Platz minden "falas túra" origója; nincs még egy hely, ahol ennyire látványosan eldózerolták volna az eredeti városszövetet. A fentebbi kép 1962 augusztusában készült: ekkor még csak alig egy éves a Fal, és még nem azokból az előregyártott vasbeton elemekből áll, melyekkel a legtöbb fotón találkozhatunk. Az előtérben és középen a tér alatti, évtizedekre szellemállomássá vált S-Bahn megálló lejárói, balra a távolban pedig a Brandenburgi kapu látható.

A mai utcák nem pontosan követik régi nyomvonalukat, de ezen a street view beállításon körülbelül ugyanott állunk, és ugyanarra nézünk: a modern toronyházak mögött a Tiergarten fái zöldellnek, a kép jobb szélén pedig kockakő jelöli az aszfaltban a Fal helyét. Mi több, pár régi betonelemet fel is állítottak a föld alatti regionális pályaudvar (ami nem azonos az S-Bahn állomással) lejáratától jobbra.

1962-ben még Nyugat-Berlinben is jártak villamosok - jól látható, hogy ez a vonal régen nem itt ért véget, csak a város kettévágása után a villamoshálózat is ketté lett vágva. 1949. március 24-étől még csak a kalauzok nem utaztak végig a vonalakon, mert a keletieknek nem volt szabad nyugati márkát kezelniük és vice versa, majd augusztus 1-étől külön keleti és nyugati közlekedési vállalatok szerveződtek, külön járműparkkal, külön üzemvitellel. Végül 1953. január 13-án következett be a fizikai kettéválasztás: immár a járművek se lépték át a szektorhatárt - igaz, az egyik járműről le-, majd a másikra felszállás után még nem kellett új jegyet vásárolni. A képen azt is érdemes megnézni, ahogy a vezető a kocsiból kiszállás nélkül állítja maga előtt/alatt a váltót.

Most, hogy a fonódó villamoshálózatnak köszönhetően a budai oldalon is felbukkantak a CAF-ok, itt az ideje egy a múltkorinál hosszabb videón is megnézni az 56 méteres verziót, mely ha minden jól megy, tavasztól fog munkába állni:

Igazából persze most már semmi különleges nincs ezen a videón, mert hónapok óta próbázik a típus az 1-esen, de el kellett sütnöm, mielőtt teljesen lejár a szavatossága :)

Annak idején, amikor egyik kedvenc amerikai műsoromról, a Saturday Night Live-ról írtam, megemlítettem a Wayne's Worldöt, mint az 1975 óta működő tévés intézmény egyik saját jogon elhíresült gyümölcsét (képzavar rulez), ti. hogy Mike Myers kicsit gügye, de tizen- és huszonévesek körében (akkoriban) rendkívül népszerű karakterei is innen indultak a világhír felé.

Ez viszont csak az igazság egyik fele volt, ugyanis Myers még azelőtt kitalálta Wayne Campbell figuráját, hogy bekerült volna a New York-i társulatba: az időnként filozofikus rocker egy kanadai tévéműsorban bukkant fel először, még 1987-ben. A kinézet, a beszédmód, de még a témaválasztás is megegyezik az SNL-es formulával:

Ha valakit érdekel, itt van Wayne első felbukkanása, csak azt nem lehetett beágyazni. Alapvetően egyperces monológokról volt szó, bár néha hosszabb jeleneteket is előadott - gondolom, ahogy egyre népszerűbb lett:

Az SNL-ben gyakorlatilag nem tettek hozzá mást a meglevő képlethez, mint Garth figuráját. Az őt játszó Dana Carvey kimondottan tehetséges komikus, aki akkoriban a műsor egyik fő arca volt, és aki mindezek ellenére valószínűleg Garth eljátszásával került legközelebb a világhírhez. Pedig kettejük közül kezdetben ő volt az ismertebb arc: amikor '89/90 környékén először láttam SNL-t, ő volt az egyetlen szereplő, akit ismertem.

Rögtön két helyről is: egyrészt a Kék villám című tévésorozatból, ahol ő játszotta a fegyverzet/rendszeroperátort. A sorozat ugyan a közelébe se ért a film sikerének (elkaszálták az első évad közben), de nekem mégis tetszett, hisz' egy helikopter volt a központi szereplője.

Valószínűleg ez lesz a legrövidebb útibeszámoló az oldalamon, de mégse akarom ezeket a képeket megmutatás nélkül eldobni. Igazából nem is rendes látogatás volt ez, csak egy átszállás, amit elhúztam annyira, hogy be tudjak ugrani a belvárosba megnézni valamit, ami 12 évvel korábban kimaradt. Mivel pont lemenőben volt a nap, fotózni nem nagyon lehetett az óváros házai közt, viszont a kevés fényképet videókkal próbáltam ellensúlyozni:

Másfél óra (se) Augsburgban
Naplementei villámlátogatás a Fuggerek városában

... készült ez a videó. Már hogy nem a múlt szombaton elindult menetrend szerintire, hanem még az első próbajáratokra novemberben. Jókora lyuk volt a síndöcögények közt, a Dunán pedig épp komoly forgalom volt, úgyhogy a kamerát leraktam a kőkorlátra, megnyomtam a felvételt, és hagytam, hogy a tolóhajók a bárkáikkal átlibbenjenek a képen. Az utolsó snitten a Duna lejtése is látszik, emiatt folyik Mohács felé a víz ;) Vigyázat, egy nem kimondottan sodró lendületű videó következik:

Egyébként átvitt értelemben is a budai fonódó villamosra vár ez a bejegyzés, pontosabban arra, hogy legyen időm feldolgozni az első üzemnapokon készült képeket és videókat.

Még nyáron mutattam egy nyugat-berlini utcát, ahol hosszú tömött sorban parkoltak a youngtimerek, most pedig bekukkantunk magába az egykori villamosremizbe, ami a szokatlan forgalmat generálta:

A Classic Remise Berlinbe már régebben is el akartam menni, de nem fért bele a programba - 2015 nyarán viszont beleerőltettem, és azt kell mondjam, nem csalódtam. Bár alapvetően négy napon át majdnem folyamatosan vacak idő volt, aznap még a nap is kisütött - a csarnok előtti területen álló, ragyogóra polírozott kocsik úgy csillogtak, hogy majdnem megvakultam :)

Az 1926-ban épült, 12000 négyzetméteres csarnok 1964-ig szolgálta a nyugat-berlini villamosközlekedést. Különböző átmeneti bérlők után 2003-ban nyitott meg benne az oldtimer gépjárművekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozó Classic Remise/Meilenwerk, melynek düsseldorfi tesója egy körfűtőházban működik. Rokonszenves helyszín - valószínűleg kevésbé lennék szomorú, ha az "elvesző" sínek helyét nálunk is ilyen masinák laknák be.

A Classic Remise Berlin nem múzeum, mert nagyon is az életről, a műszaki emlékek aktív használatáról szól: akinek anyagi lehetőségei lehetővé teszik, itt adhat-vehet, tárolhat, karbantarthat, hasonló érdeklődésűekkel találkozhat; mindenki más pedig közelről nézheti, amint éppen a felsoroltakat teszi - azzal a kitétellel, hogy nem szabad a kocsikhoz hozzáérni. Az utca felőli oldalon a fentihez hasonló műhelyek sorakoznak, márkákra, korosztályokra, zsánerekre specializálódva. Itt például Mercik szépültek, ...

... kicsit arrébb pedig amerikai járgányok. Ha valaki kedvet érez a képen látható gépek megnevezéséhez, ne fogja vissza magát!

Gyerekkoromban a nagymacskákat "polcos cicának" hívtam, mert a budapesti állatkertben mindig a ketrec felső részéhez rögzített deszkákon punnyadtak. Nos, ezek a Jaguárok is szeretnek így viselkedni :)

A müncheni S-Bahn törzsvonal több állomásán is alkalmazzák az ún. "spanyol megoldást", melynél a vonat mindkét oldalán van peron: az egyik a fel-, a másik a leszállóké. Az elrendezés állítólag a barcelonai metróról kapta a nevét, bár New Yorkban már hamarabb léteztek ilyen állomások (csak később átalakították őket). A megoldás értelemszerűen az állomáson való tartózkodás rövidítésére szolgál: a fel- és leszállók nem akadályozzák egymást.

„München Marienplatz“ von User:FloSch - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

Amiben a München főtere alatti komplexum különbözik a többi állomástól, az az, hogy itt a két vágány egymás felett fut: felül a kelet felé tartó járatok megállója, alatta a nyugat felé tartóké - az egész alatt keresztben pedig még egy metróállomás is van.

Látványos, ahogy a különböző szinteket összekötő mozgólépcsők elhaladnak egymás, illetve a peronok mellett - és persze frusztráló, ha az ember félúton jön rá, hogy rossz lépcsőre szállt :)