HamPLÓ

Néhány hónapja bemutattam a nürnbergi lánchidat, most egy másik hasonlóan - bár másként - érdekes átkelőt mutatnék, úgy 150 méterre onnan.

Ez a barátságos tábla a híd nevének eredetére utal: az átkelő a középkorban a hóhér szolgálati lakása mellett húzódó, a Pegnitz folyót átívelő városfal mellé épült. A fal előbb feladatát vesztette, majd egy jeges ár során meg is rongálódott. Ezután egy részét lebontották, és a hidat önmagában álló faépítményként állították fel kicsit távolabb - a folytatásában álló íves kőépítmény nem tartozik hozzá, hisz az nem híd, hanem a régi városfal megmaradt része.

A meglehetősen romantikus építmény fura mód üres volt, pedig a turisztikai szezon csúcsán csavarogtam arra. Azt nem mondanám, hogy a kutya se járt arra (mert két kutyasétáltató házaspárral is találkoztam átkelés közben), de a háttérben kivehető kőhídon nagyságrenddel többen korzóztak.

Ne angolul mondd: az "Anger" eredetileg legeltetésre és piacozásra használt falusi térséget jelentett - ez a neve Erfurt kvázi főterének, ahol a város villamosvonalai találkoznak:

Németország az autózás egyik őshazája. Bár az ehhez hasonló kijelentéseket általában felületes hatásvadászatnak szoktam tartani, azért az tény, hogy német volt Daimler, német volt Benz, akárcsak Otto, Diesel - vagy éppen Wankel, csak hogy motort mondjak :) Szóval, ha német utcákon szép és/vagy jó autókat látunk, az tulajdonképpen nem annyira meglepő, engem mégis gyakran a fényképezőgép előkapására késztet...

Ez a BMW 2002ti tulajdonképpen nem annyira régi, mégis nagyon passzol a müncheni Maximilianstrasséhoz. Igaz, a környék árszínvonalához még jobban menne ...

... ez a Porsche Speedster. Igazi aranypofa egy autó, le se tagadhatná, hogy a VW Bogár tervezőjének a fia tervezte! Az egész nem sokkal nagyobb, mint kiskoromban a pedálos Moszkvics volt; szinte még a háttérben meghúzódó Smart is komolyabbnak tűnik - mégse kétséges, hogy melyik kellene jobban: a Transporter/Caravelle/Multivan/valamiilyesmi a bal felső sarokban. Mert abban legalább kényelmesen elférnék ;)

A múltkor Nyugat-Berlinben sétáltunk, most pedig átugrunk Kelet-Berlinnek abba a csücskébe, ami annyira betüremkedés volt a nyugati oldalba, hogy nyugati metró járt a keleti Trabantok alatt.

Nevezett városrész - a Mitte - úgy fejlődik, mint Budapest tette a rendszerváltás után, ti. amikor a főutcákon már látható volt a változás, a mellékutcákban még mindig szövetkezeti táblák lógtak az Ingatlankezelő Vállalatos állványokról. Persze itt a főutcákon nem új kirakatok, hanem rögtön felhőkarcolók és luxusszállodák nyílnak, szóval más a lépték, de a fentebbi ikerház a Chausseestrasse/Hannoversche Strasse sarkán még mindig annyira DDR hangulatot sugárzik, hogy szinte érzem a számban a Stern-Cola ízét.

Kicsivel arrébb - az Oranienburger Strasséban - viszont bármikor szembe jöhet egy ilyen monumentális régiség, ami vélhetően pont azért maradt meg, és nem jutott...

Véletlenül sikerült megörökítenem a helyhez/időhöz/fényhez kötött fotósok mumusát, a fotófelhőt! Igazából csak egy "throw-away" videót akartam csinálni a Villamosnap nosztalgiái közt elrobogó menetrend szerinti ipari csörömpölőről, de a felhők nem tudták, hogy hiába erőlködnek, és szokásosan kitűnő ütemérzékkel pont arra a pár másodpercre takarták el a napot, amikor ott volt a téma:

Nekem senki se mondja, hogy ez véletlenül történik mindig így ;) Legutóbb a Semmeringen egy órán keresztül néztük a hegyoldalról, hogy a távolban - ott, ahol éppen nem vagyunk - milyen szépen süt a nap, miközben a mi hatótávunkon belül sötétség és balladai homály uralkodott:

Mai második videómon pedig afelett érzett örömömnek szeretnék hangot adni, hogy végre megfejtettem, miért hívja SzabóZé (aki nem indexes újságíró, csak őt is így becézik) állandóan Viharvasútnak és Zenevonatnak az ezresekkel közlekedő 41-es és 43-as vonalakat. Tessék csak meghallgatni:

A villamosos beszámoló elején írtam, hogy azért volt jó a vasútállomásról gyalog menni a belvárosig, mert közben olyan dolgokat is láttunk, amiket egyébként kihagytunk volna.

Ezek kihagyása persze nem feltétlenül lett volna tragdia, de azért nem baj, hogy láttam például a Szlovák Rádió fordított piramisát 1983-ból. Ez az a fajta építészet, ami biztos büszkeséggel tölti el a statikust, aki kiszámolta, hogy ne dőljön össze, de egyébként semmi értelme az egésznek. Szerintem. Legalábbis az alapterület jó kihasználása biztos nem volt a fontos szempontok közt :)

A Szlovák Nemzeti Bank 2002-ben elkészült toronyépületének oldalára 2009-ben esténként az euró jelét rajzolták ki a szobák világításával - de már maga az épület is egyfajta szimbólum.

Szegeden a villamosos nagyprojekt keretében alaposan átrendezték a városból kivezető főútvonal és a harmadik, külső körút kereszteződését. Az építkezés előtt így nézett ki - a villamos csak egyfelé kanyarodott:

Most egy kétvágányos delta van a körút közepén, de ez nem körforgalom, hanem jelzőrendszer irányítja - fantázadús módon "jelzős körnek" nevezték el :) A fő látványosság az, hogy nem csak a jelzőlámpák adnak utasításokat, hanem a sávelválasztó csíkok közé is fényeket szereltek, melyek zölddal vagy pirossal mutatják, hogy mikor merre szabad menni.

Tudom, vannak a világban vasutak, melyeken magasabb sebességgel száguldanak a vonatok, de nekem akkor is a Frankfurt am Main - Köln szakasz a csúcs. Annak idején gyerekkoromban autóval Köln felé tartva a frankfurti reptér volt az egyik utolsó nagy mérföldkő: innen már "csak" két óra volt hátra a érkezésig. Papíron ugyan mindössze 190 kilométerről van szó (ami nem sok az addig megtett 1000-hez képest), de az autópálya innentől nem tette lehetővé a száguldást: az elején a közeli települések miatt volt minden 120-as táblákkal tele, aztán pedig a domborzat miatt folyton kanyargó, folyton emelkedő és süllyedő nyomvonal fogta vissza a haladást. Télen, este különösen felnéztem szüleimre, miközben olyan rendületlenül haladtak, mert a hátsó ülésről csak azt láttam, hogy az előttünk menő autók hátsó lámpái állandóan eltűntek: hol lefelé, hol oldalra. A vonat még lassabb volt: a Rajna - amúgy csodálatosan szép - völgyében kanyarogva elég nagy kerülőt tett. Aztán a kilencvenes évek második felében nekiálltak túrni-fúrni, és ma van vonat, ami 49 perc alatt jut el a frankfurti reptértől a kölni főpályaudvarig!

2003-ban már utaztam ezen a vonalon, de akkor még nem volt kamerám - pedig marha jól nézett ki, hogy úgy húztunk el a sok helyütt párhuzamos pályán haladó autók mellett, mintha dugóban állnának! Most a nyáron újra próbálkoztam, felemás szerencsével: egyrészt a kalauz épp akkor jött, amikor a látványosan az autópálya mellett haladó részek voltak, másrészt esett, mint a fene. Azért a 300-at elértük; 11 éve emlékeim szerint 309-ig ment el a számláló. A vonatok a jelek szerint a menetrendre is figyelve haladnak: ha nincsenek késésben, nem sietnek, máskor pedig ráhúznak, ha kell. Felfelé jövet például 280-nál nem is mentünk gyorsabban. Egyszer azért az említett 49 perces vonatot is ki kéne próbálni, gondolom, az mindenütt megy, ahogy a csövön kifér :)

Köln meglehetősen turbulens történelemre tekinthet vissza. Volt Hansa-város, érseki székhely, franciák által megszállt terület, és Poroszország része. Itt áll a világ szerintem leglenyűgözőbb temploma, itt született a francia zeneszerzőként elhíresült Jacques Offenbach, és itt mutatták be a Csodálatos mandarint Bartóktól. A második világháborúban a város nagy részét porrá bombázták, kicsit később viszont a háborús időszak előtti polgármester lett az NSZK első kancellárja. Mindezek előtt pedig a Római Birodalom Alpoktól északra eső területeinek egyik legfontosabb városa volt, Colonia Claudia Ara Agrippinensium néven.

"Köln-Röm-Kanalisation-063" by Horsch, Willy - Own work. Licensed under CC BY 2.5 via Wikimedia Commons

Ha az ember nem figyel oda, könnyen átsiklik a római múlt maradványai fölött - például sokszor átsétáltam már a Theo-Burauen-Platzon, de nem igazán figyeltem oda erre a kőhalomra az út mentén. Valószínűleg elolvastam ugyan a táblát, miszerint a római kori csatornarendszer egy kiemelt darabját látom, de fogalmam se volt, hogy több is maradt belőle - ráadásul látogathatóan!

A két részletben körülbelül 150 méter hosszan bejárható - a római előkép után Cloaca Maximának elnevezett - csatorna 9-10 méterrel az utca szintje alatt húzódik, és a városháza egyik oldalépülete alatt megtalált római parancsokság maradványait bemutató múzeumból közelíthető meg. Az első század második felében épült, a rómaiak összkomforttal kapcsolatos, meglehetősen kimerítő elvárásainak megfelelően: a város egy aquaduct-rendszer segítségével a 90 kilométerre (!) levő Eifel-hegységből kapta a friss vizet, a koszosat pedig az utcák alatt a Rajna felé lejtő járatok vitték el. Az ötödik századtól érkező új lakosok nem tartottak igényt rá - nem is szenvedtek hiányt a borzalmasabbnál borzalmasabb járványokban...

Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt: pincér szolgálta ki őket, és tévét néztek. Naná, hogy szívesen kipróbáltam volna, és naná, hogy nem volt alkalmam rá - bár ez azért nem annyira meglepő, mert autós család voltunk.

A különféle típusokból átépített kocsik ma már nem komfort díjszabással közlekednek, pontosabban azt se tudom, mennyi van még meg belőlük, mert csak a szegedi hibrid-IC-ken szoktam látni egyet-egyet, első osztályként.

Ha jól sejtem, az ajtó feletti keretben lehetett a tévé; az utastér egyik végében ruhatárszerűség található, az itt balra látható, üvegezett tolóajtóval lezárható kuckó mibenlétét azonban nem tudtam megfejteni. Kicsit úgy néz ki, mintha telefonfülke lenne, de csak nem az volt...

A retró érzet és az utólag bebarkácsolt klíma ellenére ezek a kocsik szerintem még mindig a legkényelmesebb belföldi járművek, elsősorban a fotel jellegű ülések miatt - melyek nem csak dönthetőek, hanem el is forgathatóak. Ha valaki nem akar, nem kell menetiránynak háttal ülnie - de akár hátat is fordíthatunk az ellenszenves utastársaknak :) Az üléstávolság pedig imádnivaló, még nekem is jut elég lábtér!