Nem tudom hirtelen megmondani, hányszor jártam Münchenben, de férfiasan bevallom, hogy csak most, az x+1-edik alkalommal tűnt fel, hogy milyen kellemes és szép hely. Nem abban az értelemben gyönyörű, mint Budapest vagy Siena, nem olyan elképesztő, mint San Gimignano - meg egy csomó hely, ahol még nem jártam -, hanem olyan földközelien. Egyszerűen jó volt sétálni az utcákon, és nézelődni. Nem bemenni sehova, nem keresgélni valamit, csak úgy ott lenni.
Tegnap láthattunk pár tipikus jelenetet a nürnbergi főpályaudvarról, többek közt kedvenc 103-as sorozatom utolsónak épült darabjával, a 245-össel. Most a típus egy másik példánya, a 113-as következik, melyet két hónappal később kaptam el ugyanott, ugyanazzal a vonattal - és persze ugyanúgy szuboptimális fényviszonyok közt.
Ez a gép kicsit idősebb a 245-ösnél, '70-es gyártású. A peronon velem együtt örült neki egy helybeli vasútfotós úr, aki már messziről látta a különbséget, a mellgerenda másféle festéséről. Én annak örültem, hogy a három rendszeresen közlekedő gépből kettőt is láttam egy évtizeden belül, ő annak, hogy nem egy 120-as volt a vonat elején, mint előző nap :)
Régesrég többször is átutaztam a nürnbergi főpályaudvaron, de a vonat ablakából nem nagyon van esély észrevenni, hogy mekkora is ez a létesítmény: 23 vonatfogadó vágányának forgalmával a tizedik a német pályaudvarok listáján!
Sőt, még a peronról se látszik, mekkora, úgyhogy inkább ideteszem a Wikipedia vonatkozó fényképét. Elég látványos, nem?
„Nuremberg Aerial Hauptbahnhof“ von Nicohofmann - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons
Azt, hogy a volt NDK területén a közlekedési lámpák gyalogosfiguráinak ("Ampelmann") kalapja van, már megszoktam - bár nem tudom, a nyugat-berlini Kurfürstendammon ez mennyire régi szokás. De hogy a pirosra váltás után azt is mutassa, hogy még mennyi ideje van az úton levő gyalogosnak átérni, az azért meglepő:
Viszont a visszaszámlálás nem viccel: "elfogy" a zebra a középső lencsén, már vált is zöldre a keresztező közúti sáv lámpája, és hallani, ahogy azonnal felmorognak a motorok. Csak semmi "jajj, zöld van? akkor megkeresem a könyvet, amiben tanítják, hogy hogyan kell elindulni, aztán talán el is érek a kereszteződés közepéig, mire megint piros lesz"...
Szokásos disclaimer: biztos másutt is vannak ilyen lámpák, de nekem csak itt tűntek fel.
A Duna színe valószínűleg a felhőzettől, no meg attól függ, hogy milyen szögből nézed (illetve esetleg attól, hogy mikor, mert felhős, holdfogyatkozásos éjszakán biztos nem sok árnyalatot ismersz fel). Ennek ellenére mindig felbukkan a "Kék Duna" című klisé, főleg az ifjabbik Johann Strauss keringőjének köszönhetően, amit a zeneszerző valószínűleg a bécsi kékfestő céh műhelyének szomszédságában komponált...
Tolóhajó a Szabadság híd fölött. Persze a kép nincs híján a villamosos vonatkozásnak: a háttérben éppen átépül a 2-es Fővám téri aluljárója.
A Vöcsök IV. észak fele teper.
Egy már magánkézben levő AN-2-es naszád azt demonstrálja, hogy igenis van olyan, hogy jó álcázófestés :)
Hófehérke egy párás téli napon.
Vasárnapi levezetésként, hogy ne vonattal fejeződjön be a hét: a minap hazafele jövet, ha már egyszer úgyis át kellett szállni a villamospótlás miatt, kattintottam párat a közelmúltban felújított Gombában. Állvány ugyan nem volt nálam, de szerencsére eléggé ki volt világítva ahhoz, hogy látszódjon valami :)
Az épület közepén levő udvar közepén levő kút. Régen egy felsővezetéktartó oszlop is állt a közepén, amiről nem mondanám, hogy hiányzik.
A forgalomirányító kis emelvényéről nézi, hogy érkeznek és indulnak a 41-es villamospótlók. (És gyorsan hozzáteszem, hogy nem akarok tiszteletlen lenni: értelemszerűen Móricz Zsigmond szobráról van szó.) Meg ne kérdezzétek, miért nem húsz centivel arrébbról lőttem a képet, ami úgy szimmetrikus lehetett volna Gomba-kalap szempontjából - így sikerült...
Pár hete egy este meglehetősen kimerülten vártam a vonatomra a berlini főpályaudvaron. Kedvenc currywurstos helyem már bezárt, úgyhogy valami itt vásárolt szendviccsel próbáltam elnyomni az éhségemet, miközben a forgalmat figyeltem. A Stadtbahnon forgalomkorlátozás volt, így a felső szinten csak regionális vonatok jártak. Aztán befutott egy Taurusos (igazából ez csak az osztrák szövetségi vasút ES64U2/U4-es mozdonyainak neve, de a gyakorlatban mindenki így hívja a többit is) vonat. Persze kamera elő, felvétel...
"Jé, tök olyan, mintha magyar szöveg lenne rajta..."-gondoltam magamban a kamera mini képernyőjéről fel-felnézve, ahogy a gép orra kibújt a sötétségből - kicsit ki is billentem a vízszintesből az összazavarodottságtól. Aztán amikor megállt, rájöttem, hogy bár nem magyar mozdonyról van szó, azért tényleg magyar feliratok díszítik!
Az MRCE 009-es számú ES64U2-ese nyár elején kapta a 25 évvel ezelőtti Páneurópai Piknikre emlékező festést, de mivel nem nagyon olvasok vasútbarát oldalakat, számomra meglepetés volt a létezése. A gép egy ideje a a DB Regio Berlin-Hamburg vonatával jár, én is egy ilyet kaptam el. Nagyon jó volt ezeket a feliratokat és a piros-fehér-zöld színeket itt látni!
A félig magyar, félig német díszfestést (fóliázást) a soproni Loc&More csinálta - kicsivel később a GySEV-nek* is lett egy ilyen kinézetű Taurusa.
Amikor '95-96 környékén viszonylag sokat voltam Münchenben, el se gondolkodtam azon, hogy hogy van az, hogy a külvárosban vonatra szállunk, egy Zugló vasútállomáshoz hasonló középeronról, aztán a belváros alatti megállókból már úgy jövünk fel, mintha metróval érkeztünk volna. Nem tűnt különlegesnek az egész - logikusnak és kényelmesnek viszont nagyon is. Ez ott '72 óta működik, ehhez képest mi (tessék odaképzelni az idézőjeleket, mert nekem semmi közöm hozzájuk) az új évezredben is sima, semmivel össze nem kötött metrót építettünk a város alá Budapesten (találó módon egyébként két vasútállomás közé), fel se szabadott hivatalosan merülnie, hogy mi lenne, ha a vasúti hálózatba integrálnánk. Nem azért, hogy Nyékládházáról közvetlenül el lehessen jutni a Kálvin térre, hanem hogy az elővárosokból ingázó forgalmat közelebb vigyük céljához - ahogy a müncheni S-Bahn teszi. Ott se csak egy viszonylat megy benne: pont az a lényege, hogy a különböző irányból érkező vonalak közösen mennek pár megállót, át lehet szállni egyikről a másikra, aztán a város túloldalán adott esetben megint más irányba mennek tovább...
A hálózatról más már leírta, mit érdemes tudni, én csak annyit tennék hozzá, hogy valami felújításféleség első lépését, a bontást kaphattam el pár hónapja; a fentebbi videón látható szétszedett burkolat, a kilátszó csövek és vezetékek legjobb emlékeim szerint nem részei az üzemszerű állapotnak :)
Az 1-es villamos Fehérvári útra bekötése miatt hónapokra kettévágott 41-es villamos - a hasonló sorsra jutott 47-es mellett - egy időre "beTatrásodott": a szigetüzemként funkcionáló Budafok kocsiszín a bontástól délre csak T5C5-ket adott ki a vonaltöredékekre.
Persze a 41-estől nem idegen a csehszlovák típus: a hetvenes évek végén itt próbálgatták őket először, mert az egykori törökbálinti HÉV maradványán nem állt fenn a veszély, hogy az addigi budapesti villamosoknál húsz centivel szélesebb jószágok elakadnak valamiben.
1984. szeptember elsejétől aztán le is váltották az utolsó ezreseket - '88-tól azonban ismét eltűntek, hogy helyüket UV-k vegyék át. A fura visszafele lépésről azóta van, aki azt meséli, hogy az áramellátás miatt történt, tudniillik a cseh masinák induláskor túlterhelték a nem túl acélos rendszert, megint mások szerint viszont csak átszervezték a város kocsiállományát, és máshol volt rájuk szükség (az akkoriban csak a kocsiszín melletti deltavágány és Kamaraerdő közt közlekedő viszonylaton alig pár kocsi pörgött - ezek átmentek a 36-osra).
Berlin neve ugyan valószínűleg nem a német Bär (medve), hanem a szláv brlo/berlo (mocsár, láp) szóból származik, de ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy a német főváros jelképe a nyelvét nyújtogató mackó. És tegyük hozzá, jól is van ez így, hiszen sokkal egyszerűbb egy medve képét zászlóra applikálni, mint egy mocsárét :)
A hasonlóan félrevezető nevű Bern kapcsán már meséltem a svájci város jólétét, biztonságát szimbolizáló mackókról, akik a belváros szélén egy vendéglőként funkcionáló egykori villamosremiz mellett laknak. Nos, a német fővárosnak is van hasonló attrakciója!
Ma már szinte csak a terület neve emlékeztet a középkori Berlin testvérvárosára, Cöllnre, ahol egy kis park közepén él Schnute, az utolsó berlini mackó - tavaly óta sajnos már egyedül. A medvelány 1981-ben itt született, tehát neki tényleg ez az otthona, nem máshonnan hozták ide. Látszik rajta, hogy nem fiatal - ottjártamkor komótosan rótta köreit lakhelyén, ugra-bugra és játszadozás nélkül. Szerencséjére a park - központi fekvése ellenére - félreeső helyen van, nincs nagy forgalom vagy állandó zaj, ami zavarhatná, és a turisták is ritkán jutnak el ide.
Ez megy most