HamPLÓ

Az utóbbi másfél évben szerepeltek itt hosszabb-rövidebb szösszenetek ausztriai vonatfotós túrákról, most egy kicsit bővebb összeállítást ajánlanék a figyelmetekbe. A videók biztosan ismerősek lesznek, talán pár kép és vélemény is, de a téma szerintem megérdemelt egy külön weboldalt:

Vonatnézőben Ausztriában - képek, videók, élmények...

Vasárnap nyílt nap volt a kelenföldi remizben és a BKV Villányi úti áramátalakítójában, a két helyszín közt pedig nosztalgia villamossal lehetett közlekedni (közvetlen vágányok híján átszállással). Mivel az említett kocsiszínben már jártam (legutóbb tavaly), most inkább a Villányi út felé vettem az irányt.

A huszas években épült áramátalakító ránézésre az egyik legkellemesebb munkahely lehet a BKV telephelyei közül. Persze túl nagy élet nincs itt, mert maga az átalakító távirányítva működik; valószínűleg csak valami minimális felügyelet van itt, illetve talán az áramellátási szolgálat gépkocsis ügyelete (aki pontosabbat tud, nyugodtan írja meg, erre elfelejtettem rákérdezni). Ez csak egy a BKV harmincvalahány hasonló létesítménye közül, de a leggondozottabnak tűnik, régi villák közt, a Gellért-hegy lábánál.

A transzformátorok a földszinten, a kapcsolók, egyenirányítók és megszakítók az emeleten találhatók. Utóbbin látszik, hogy régebben komolyabb berendezések üzemeltek itt, bár azt nem tudták megmondani, hogy forgógépes átalakító volt-e itt kezdetben, vagy már eleve higanygőz egyenirányítóval kezdtek. A képen jobbra látható dobozok mindenesetre már félvezetős technikával működnek.

Kiegészítés: Régi leírások alapján kezdetben forgógépes átalakító/konverter üzemelt itt, a hatvanas években pedig már szilíciumos egyenirányító, tehát az is lehet, hogy ezen a telepen soha nem volt higanygőzös átalakító. Az információért köszönet Sujbert Lászlónak!

A nagy, zizegő-berregő dobozok mindig megbabonáznak, úgyhogy egy kicsit videózni is kellett :) Az áramátalakító működése dióhéjban valahogy így néz ki:

• az Elektromos Művektől 10 kV-os váltakozó feszültség érkezik
• ezt transzformálják 400 V-ra
• a váltakozó feszültséget egyenirányítják, 650 V kerül a kitáplálások gyűjtősínjére
• ez a 650 V megy ki az egyes alállomásokhoz, ebből lesz az út végén az a 600 V, amivel a villamos működik

A múltkor kritizáltam, most inkább csak képeket mutogatok - mozgóképeket. Továbbra is a budapesti Vidám Park szó szerinti utolsó óráiban járunk, a hangulatom pedig váltakozó - akárcsak a zenei aláfestés: volt Edda Művek, Beatrice, illetve volt tucctucc mulatós és Haddaway is...

Ringlispil, Villanyautó, Túlvilág Kapuja, hullámvasút és Mesecsónak, futómadarak valami elmúlt attrakció helyén (nem valahol itt volt régen a Gyerekdodzsem? és mi ez a kosárlabdás dolog, ilyesmi nem rémlik ködbe vésző gyerekkoromból?), és a konkrét búcsú pillanata: amikor a dizsi véget ér, a fények felgyúlnak, és még egyszer utoljára messzire hallatszik a kijárat forgókapuinak kerregése...

A "Túlvilág Kapuja" egyébként a Viharvasút új neve volt. Plusz háromszáz forintba került, azaz a belépőn felül kellett fizetni érte... csak tudnám, miért is.

Kicsit már sajnálom, hogy a Villanyautót kihagytam, mert bizonytalan vagyok, hogy itt dodzsemeztem-e valaha, de nekem most sietnem kellett, és megörökíteni az olyan fontos dolgokat...

... mint ez a számlálós kapu az óriáskeréknél :) Csak utólag vettem észre, hogy a Kanyargó szocmodern stílusban fogant neonfeliratát is lekaptam. A sátorszerűség előtte valami célbarúgós dolog volt.

A régi attrakciók mellett az újakat is levideóztam, bár ezek bennem már semmilyen érzéseket nem keltettek. Már úgy értve, hogy a "bolond, aki erre felül" mellett ;)

A tavaszi vakációs iskolakezdési általános lustaság jegyében ma is villamosos videó van blogbejegyzés helyett: az első Combino első komoly kimozdulása, Hungária kocsiszínből a Fehér úti főműhelybe - a Nagykörúton át, 2006. március 28. első óráiban.

Ezt el is felejtettem, pedig ha eszembe jut, néha most is röhögök rajta egy sort: múlt szombaton fotósvonatozni voltunk, és az egyik utastárs megkérdezte, hogy "ugye te vagy az, aki gyakran megy a Hamsterrel fotózni?". Ezúton is köszönöm neki a szöveget - ezentúl ha megkérdezik tőlem, hogy én vagyok-e a Hamster, és éppen nincs kedvem beszélgetni, csak annyit mondok majd, hogy nem, én csak gyakran megyek vele fotózni ;)

Mivel azt már most látom, hogy ma se biztos, hogy lesz új blogbejegyzés, kezdjük a napot egy újabb videóval! Combino a Szilágyi Erzsébet fasorban, napsütés és virágok Tatrával, véletlenül levideóztam életem első bicikliszállítós T5C5K-ját (aztán a másodikat is), meg még két snitt, de nem mondom el, mi, nézd meg ;)

Két napja nagyon örült valaki annak, hogy végre megint villamosos videó van - most lehet megint örülni, mert nem volt erőm újat blogbejegyezni :) Idén nem nagyon foglalkoztam a villamosokkal* (inkább vonatoztam), szóval ez tulajdonképpen a szokásos életképes oldalak mozgóképes megfelelője, szűk három percben, újkék buszokkal, árvízzel, miegymással:

*azért lesz életképes oldal is, mert már régen volt, és a tematikusan erre a célra kiválogatott képek lassan kinyomják a vincseszter oldalát :)

Lapnyugta, izé, lapzárta után érkezett: Hétvégén kocsiszíni nyílt nap és nosztalgiák (611, 1074, 2624)

UV, lopakodó Bengáli, fütyülős 611-es és zuhanó repülőgép hangú 2624 az idei villamosnap reggelén:

A dunaújvárosi betérő után a Fekete Nemszépséggel folytattuk utunkat Paksra. Sajnos az atomerőműben nem volt üzemlátogatás, pedig megnéztem volna, hogy igaz-e a városi legenda, miszerint még mindig készen áll egy sor vasúti kocsi arra az esetre, ha komolyabb üzemzavar esetén evakuálni kell a személyzetet.

A (Pusztaszabolcs - Dunaújváros -) Mezőfalva - Dunaföldvár - Paks vonal végső szakasza romantikusan néz ki a parti töltésen futó vasúttal, itt mindenképpen kellett fotómegállást tartani - bónuszként hátul még a komp is látszik! Ez a rész a hetvenes években, az atomerőmű kapcsán épült; régen a vonal a település északi határán túl ért véget (ott, ahol egy ideig múzeum is működött), mert sokba került volna a Duna partján építkezni. A nem túl szerencsés helyen fekvő múzeum attrakciói pedig nagyrészt a Füstibe kerültek.

Az utat a fülkés személykocsik helyett az '52-es gyártású étkezőkocsiban töltöttem. Először az tűnt fel, hogy milyen keményen megy a fűtés, aztán az is, hogy milyen kellemes fatüzelés-illat van. A kocsinak ugyanis önálló kazánfűtése volt, a személyzet egyik tagja időnként hátrament, hogy ellenőrizze/megrakja.

Visszafele némi mellékvonalazás után a balatoni vonalon jöttünk, így idén már sokadszorra érkeztem meg Kelenföldre, ahol az angol utasokhoz illően a peron szokatlanabbik oldalán álltunk meg. Ezt a fáradtságot egyébként még mindig nem pihentem ki, úgyhogy a bővebb képes beszámolóra még kicsit várnotok kell...

... addig itt a szokásos videó. Sok szép motordübörgés, meg minden :)

Bedzin - pontosabban Będzin - a felső-sziléziai villamosok kapcsán szerepelt sínmán oldalaimon, de azért a lehetőségekhez képest próbáltam a sínek környékét is nézni, nem csak a tujákat.

A város ma kicsinek számít a környéken a maga hatvanezer lakosával, de régen a régió központja volt. A XI. században már erődítmény állt itt, mai nevét 1301-ben említik először. Kicsivel később épülhetett a balra fent látható vár, amit néha leromboltak, néha újjáépítettek - legutóbb az ötvenes években.

Ahogy az errefelé szokásos, pár száz méterrel arrébb már elkezdik egymást váltani a romok és friss felújítások.

A síneket nyugat felé követve egy egész hangulatos lakótelepre jutottunk. Emberi léptékű épületek, sok fa, zöld fű, kiépített parkolóhelyek...

... bár a két kilométerrel távolabbi szomszédok szerintem nem annyira illenek a képbe (a kép távolabbról készült, az előtérben látjuk a szóban forgó lakótelepet). Ráadásul nem is ez az egyetlen szénerőmű a város területén, szóval Bedzin nem egy kimondott tüdőszanatórium.