HamPLÓ

Amikor morogtam, hogy az ostravai "NATO Days"-t mintha direkt úgy szervezték volna, hogy bárhonnan jobban lehessen látni a bemutatókat, mint a nézőtérről, Jazzcool barátom jól leszúrt, hogy miért nem éreztem jól magam, mint mindenki más (holott köztudottan nem vagyok mindenki más!). Pedig nem is éreztem magam rosszul, hiszen reptéren sose szoktam magam rosszul érezni. Mindenesetre Ostravában az átlagos katonai repülőnapokhoz képest jóval közelebb voltunk a fel- és leszálló gépekhez, ami klassz volt: a hasfalunkon dübörgött a sugárhajtás, szagoltuk a Red Arrows füstölőit, meg minden. Videózni viszont tényleg nem volt érdemes, de persze ez mikor akadályozott meg abban, hogy mégis megtegyem..? Az oldalról lapos szögben sütő napnak köszönhetően így aztán majdnem annyi lens flare van a felvételeken, mint a J.J. Abrams-féle Star Trek-ben :)

PS: Mivel ezeket a videókat úgyse nézi meg senki, nem is igyekeztem értelmes feliratokat írni. Tudom, máskor se sikerül, csak most nem is erőlködtem vele :)

Ma is csak videókat kaptok, megint Ostravából, ahol az időjárással nem volt teljesen szerencsénk. Persze volt azért napsütés is... is. Főleg akkor, amikor a kocsiban hagytam az állványt:

Máskor viszont esett ezerrel. Egy angol villamosos levlistán annak idején elnevezték "Hamster weather"-nek az ilyet, mert mindig ilyen időben készült képeket küldtem oda (ahogy elnézem, már osztrák és ausztrál levlistán is használták az elnevezést:). Na, ilyen a Hamster weather mozgóképen:

A metró a legtöbb helyen új dolog, viszonylag kevés helyen van nosztalgiázás rajta (kivétel Budapest, a 116 éves kisföldalattival... meg a piros metró kocsijaival:). Berlinben van mire visszatekinteni, hisz ott is száz évnél régebbiek az első vonalak, és bár az ilyesmi drága dolog, nosztalgia szerelvényeik is vannak. Idén augusztusban a Múzeumok Éjszakáján sikerült elcsípnem az egyiket.

Húzós nap volt, bár nem akarom sajnáltatni magam, mert nagyon élveztem: utaztam DDR villamoson, faros Ikaruson, láttam lóvasutat, elveszett síneket és nosztalgia villamost, utaztam tehermozdonnyal vontatott kisvasúti kocsin, majd ezerrel kellett tepernem, hogy visszaérjek Berlinbe, elcsípni a Warschauer Strasse-i kocsiszínből az U1-es magasvasúti szakaszán át az U2-esre tartó öreg szerelvényt:

Hogy hat nosztalgiakocsi egyszerre működjön, az még Berlinben sem mindennapi dolog - ha jól tudom, egy ideje nem volt példa ilyesmire - mázlim volt! A szerelvény elején az 1924-es építésű 262-es motorkocsi, mögötte az 1925-ös 722-es pót (melynek piros színe azt jelentette egykor, hogy szabad rajta dohányozni), az 1926-os 294-es és 7-es motor-, az 1925-ös építésű 737-es pót-, majd zárásként az 1926-os 302-es motorkocsi.

A vonat - melyet itt már az U2-es vonal Mendelssohn-Bartholdy-Park és Gleisdreieck állomása közt látunk - kocsijait a XX. század eleji német vasúti- és gépgyártás krémje készítette: a 262-est a Fuchs, a 722-est és 737-est a Credé, a 294-est a van der Zypen, a 7-est a Busch, a 302-est pedig az O&K. Persze ez körülbelül senkit se érdekelt a helyszínen, a lényeg az volt, hogy a közel kilencven éves szerelvény jól nézett ki:

... és szépen muzsikált:

Ismét Ab van Donselaarnak köszönhetően megyünk vissza a hetvenes évek második felébe pár kép erejéig. Ez az az időszak, amikorról az én első budapesti emlékeim származnak, tehát elfogult vagyok, de talán nem csak számomra tartoztak hozzá elválaszthatatlanul az akkori utcaképhez ezek a kicsit bumszli, de azért aranyos, karakteres villamosok:

56A balra, 56B jobbra: egy érdekes vonal-kettévágás Budagyöngyénél

Akkoriban ezek a villamosok számomra a "régi villamos" kategóriába tartoztak, nem különböztettem meg őket egymástól, pedig ez nem egy típus volt, hanem több, különböző jellemzőkkel, különböző méretekkel. Az ötvenes években a Fővárosi Villamosvasút (a BSzKRt utódja, a BKV elődje) megoldhatatlannak tűnő probléma előtt állt: a földalatti gyorsvasút (a metrót hívták így) építését leállították, így továbbra is a villamosoknak kellett a város forgalmának nagy részét elvinnie - a járműállomány viszont vészesen elöregedett.

Acélvázas 1000-es villamos az 58-as felső végállomásán - szerintem ezek voltak a legszebbek az acélvázasok közt

A megoldás a felújítás volt: mivel új járműre nem nem volt pénz, a régieket korszerűsítették, egységesítették. Bizonyos sorozatokat reménytelennek ítéltek, ezeket selejtezték, másokat nem tartottak kellően perspektivikusnak, ezek maradtak, ahogy voltak. Amiben viszont még láttak néhány évtizedet, azt "acélvázasították". Ez új, biztonságosabb kocsiszekrényt jelentett, bizonyos fődarabok megtartásával - meg azt, hogy nem omlott össze a város tömegközlekedése.

Mostanában nem sok kedvem van hosszú weboldakat írni, ellenben elkezdett nagyon szórakoztatni a videók összevagdosása. Lehet, hogy már nagyon unjátok őket, de most akkor is ilyenek jönnek :)

Szép téglaborításos főtér régi német városok stílusában, és lerobbant gyártelepi utca, iparvágányokkal; mindez egymástól csak pár száz méterre: ez Ostrava Vítkovice nevű városrésze dióhéjban.

Évtizedeken át - talán az 1973-as átalakítás óta? - díszelgett a svábhegyi fogaskerekű vasút városmajor végállomásának peronja felett ez a hirdetőtábla:

Mindig furának tartottam, hogy baloldalt valószínűleg a régi (1929-es) SLM/Ganz szerelvény pótkocsiját látjuk - csakhogy azok sárga-fehérek voltak, a rajz festése viszont a jelenlegi vonatok piros-fehérjére hajaz. Ráadásul, ha jól értelmezem, nem a mostani, Strub rendszerű fogasléc van a jármű előtt, hanem a régi fogaslétra:

Vajon a piktor szimplán túl régi kép alapján dolgozott, esetleg emlékezetből alkotta ezt a járművet? Csak mert ennél a peronnál a régi szerelvény sose állt meg: a mostani végállomás a jelenlegi szerelvényekhez készült. Vagy lehetséges, hogy a rajz régebbi, csak áthelyezték ide a régi végállomás átépítésekor? Mindenesetre örülök, hogy néhány éve lefotóztam a táblát, mert legutóbb már nem láttam itt. Gondolom rájöttek, hogy kicsit nem aktuális - titokban persze remélem, hogy csak valami raktár végébe, szerelőakna aljába került...

A múltkor meséltem arról, hogy a schöneiche-rüdersdorfi villamos századik születésnapján végigsétáltam egy 35 éve bezárt vonalrész mentén, ahol az utca két oldalán a város helyét teljesen visszavette a természet. Most az odaútról szeretnék egy kicsit hencegnmesélni, mert az is kész időutazás volt, igen erős NDK/KGST stichhel: Ostkreuz állomáson egy Pragotron kijelző tövében szálltam fel a hennigsdorfi LEW "Hans Beimler" művek által gyártott, 485-ös sorozatú motorvonatra (mely sajnos már elvesztette eredeti festését, ami miatt kólásdoboznak hívták). Rahnsdorfban átszálltam a VEB Waggonbau Gotha által épített kéttengelyesre, amivel Woltersdorfig mentem. Ott a Thälmann téren, a szovjet háborús sírkert mellett átszálltam egy Barkas által felvezetett Ikarus 66-os buszra, azzal jutottam el Rüdersdorfig.

A videó körülbelül bemutatja, hogy ott se maglevvel vagy űrhajóval utazgattam, úgyhogy azt kell mondjam, megérte a rohanás. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy innen azért kellett idő előtt lelépnem, mert időre oda akartam érni Buckow-ba, a kisvasúthoz, onnan pedig még vissza kellett jutnom Berlinbe, ahol egy 1920-as évekből származó szerelvény közlekedett az U2-es metróvonalon :)

Az erősebb gyomrú érdeklődők kedvéért itt egy videó a helyközi kialakítású Ikarus 66-ossal való utazásról. A Deadalon esetleges szükségességére azért hívnám fel a figyelmet, mert a laprugós nosztalgiajárgány nem kicsit ugrált - nincs az a képrezgéscsökkentő algoritmus, ami ezt ki tudná nullázni :)

Most vasárnap rendezték Kamaraerdőben az idei "Villamosnapot", úgyhogy nehezen juthatott volna más téma az eszembe a mai bejegyzéshez, mint a budapesti villamos. Ezúttal (ismét) egy holland villamosbarát, Ab van Donselaar fényképezőgépének lencséjén keresztül idézünk fel eltűnt életképeket. A többiektől eltérően ő 6x6-os diapozitívokat készített, amiatt kicsit másképp komponálta a képeit - melyek minősége még negyven évvel később is kitűnő. A helyszínek... nos, azok kitalálását az olvasóra bízom - a fájlneveket meglesni nem ér! :)

Update: Odaírtam a helyszíneket, úgyis sokan kitalálták már őket

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy neonreklámokban bővelkedő, fénycsövekkel bevilágított, kockaköves tér, amire ma ebből a szögből nehéz lenne ráismerni a fentebbi, 1976-os fotó alapján. A helyszín a Váci út torkolata a Nyugati téren, pontosabban a kép Kádár utca torkolatánál készült, itt; balra a néhány évvel később felrobbantott Westend-ház látható a sötétben.

1979 áprilisa hideg lehetett az itt látható emberek ruházata alapján. A környék nem változott nagyot azóta (legalábbis előnyére biztosan nem), de a megálló "arrébb ment", a Pacsirtamező utcai 11-es villamos pedig megszűnt. Természetesen a Flórián téren vagyunk, jobbra látszik is az azonos nevű áruház. A pontos helyszínen ma a gyalogos aluljáró rámpája és járda van, a síneket áttették balra.

A német fővárosban az ember a... hogy is mondjam, nem kicsit mozgalmas történelem miatt nem nagyon számít középkori, árkádos-templomos-sikátoros óvárosra. Pedig van olyan - már 25 éve. Drezdánál láttuk, milyen az, amikor egy lerombolt történelmi városszövetet elkezdenek helyreállítani; itt is valami hasonlóról van szó, csak térben és időben behatárolhatóbb a történet. A Nikolai-negyedről (Nikolaiviertel) van szó, a Vörös Városháza mögött:

Amit látunk, az részben igaz, részben nem, részben rettentő hangulatos, részben meg... furcsa. Ma már nem csak a negyed létrejötte és lerombolása, de újra létrejötte is történelem, viszont az egésznek nincs értelme a kezdetek ismerete nélkül, úgyhogy ugorjunk vissza kb. nyolcszáz évet!

A mai Berlint alkotó településeket a XII-XIII. században említik először. A jelenlegi belváros keleti részén, a Spree északi oldalán jött létre Ó-Berlin, tőle délre egy szigeten Cölln (későbbi helyesírás szerint Kölln). A két település gyakran együttműködött történelme során, majd 1710-ben végleg összeforrtak (a jelenkorival többé-kevésbé megegyező Nagy-Berlin csak 1920-ban jött létre).

Balra Cölln, jobbra Berlin; a fura, másfél tornyú magas valami a Szent Miklós-templom, még XIII. századbeli állapotában

A város történelmi központja a Szent Miklós-templom (Nikolaikirche) körül terült el, innen kapta nevét a negyed. Itt lent jobb oldalt a régi közigazgatási funkció egyik emlékét láthatjuk: a törvényszék XVII. századi állapotú épületének tornácát (Gerichtslaube) - pontosabban annak betonból épített mását. Kicsit vicces, de az eredeti épület 1871-ben elbontott maradványai - gótikus stílusra visszaalakítva, pavilonná átépítve - szintén megvannak, a babelsbergi parkban. Az egyik az eredeti helyén van, a másikban még vannak kövek az eredetiből, de egyik se az igazi... fura hely ez a Berlin, nem?

Tudom, a cím jelentősen leegyszerűsíti a dolgot, de csak kellett valami címet adnom pénteki relaxálós videómnak :)