Virtuális frissítőként pár szegedi kép, ami még a "meseországi villamosozás" melléktermékeként került memóriakárty... hű, de kihozza belőlem a modorosságot ez a meleg, inkább abbahagyom... szóval képek egy szép városról, egy szép februári szombaton :)
Eléggé világos, hogy a C64-es korszak legnagyobb klasszikusai egy-egy korosztályon belül többé-kevésbé azonosak (a "korosztály" itt 1-2 éves eltérést jelöl a fertőzés dátumát tekintve). Vannak ugyan apróbb eltérések, és persze voltak már akkor is hipszterek, akik olyasmikért rajongtak, amikről mi sose hallottunk (általában ők voltak azok, akik már 1987-ben látták a Csillagok háborúja első három részét;), de például a Last Ninja 1 és 2, az International Karate, az Impossible Mission, és persze a Wizard of Wor mindenkinek megvolt, és ha egyiket-másikat nem szerettük, az általában csak azért volt, mert valamelyik haverunk vagy a tesónk sokkal jobb volt benne, mint mi ;) És aztán voltak a játékok, amiket attól függően ismertünk vagy nem ismertünk, hogy rajta volt-e az első egy vagy két kazettán/lemezen, amit kölcsönkaptunk. Ha nem, leélhettünk az (örök)életünket anélkül, hogy valaha is beléjük akadtunk volna, ha igen, akkor valószínűleg még akkor is visszatértünk hozzájuk, amikor már sokkal szebb és jobb játékokból volt a kerítés.
Itt van például a Spy's Demise, amit csak azért ismerek, mert unokatestóm "játék #1" nevű gyűjteményén ez volt a kazetta elején. Még egy normális (C64-es) videót se találtam róla, csak a fentebbi, kommentárosat, lehet, hogy ez tényleg ritka jószág volt? Pedig fél órát bármikor el lehetett szórakozni vele. Többet nem, mert hát nagy volt a kísértés, a Wizard of Wor ott volt mögötte a szalagon kettővel :)
Poposkodjunk egy kicsit a sok villamosozás után! 1984 januárjában jelent meg ez a kicsit műanyag hangzású, kicsit túlságosan is nyolcvanas évekbeli szám a Huey Lewis and the News-tól. Minden hibája ellenére bejutott a Billboard Top 10-be, mi viszont itt, a Vasfüggöny mögött nem nagyon hallottuk, legalábbis nekem nem rémlik:
Bevallom, amikor tíz évvel később, egy Best of... CD-n először hallottam a dalt, azt hittem, viccelnek velem. Ugyanis... hát... szóval bizonyos részeit már ismertem, egy olyan számból, ami hozzánk is eljutott. Erre gondolok, 1984 nyarának nagy sikerére:
A nosztalgia özön a Bengáli és a Fogas 138 éves nyári kocsija után se csillapodik: vasárnap az egykori 56-os villamos útvonalán, a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy közt ingázott kedvenc nosztalgiakocsim, az idén száz éves 1074-es, azaz a favázas "Ezres". Az persze egy dolog, hogy személyes meglátásom szerint a budapesti nosztalgiaflotta legszebb darabjáról van szó:
... de a típus a fővárosi villamosok történetének is nagy klasszikusa. A villamosok.hu vonatkozó oldaláról idézném NZA barátom szavait:
"Ennek a járműszériának a különleges jellegét adja [...], hogy teljes mértékben magyar fejlesztésű és gyártmányú berendezéssel épültek. A Ganz gyár az 1910-es években készítette három-, négy-, és ötablakos villamosjármű sorozatait, amelyeket leginkább a vidéki villamosvasúti vállalatok (Miskolc, Pozsony, Pécs, Újvidék) vásároltak. Ennek az volt az oka, hogy a budapesti vállalatok valószínűleg önállóan szervezték meg járműbeszerzéseiket: a járműveik berendezéseként általában a Siemens vagy a General Electric Union licenceit használták.
A Ganz azonban a versenytársai előtt bevezette a motorjaiban az úgynevezett segédpólust. Ezzel az újítással a korabeli 30-40 LE-ről 70 LE köré sikerült feltornázni a motorteljesítményt. Az 1000-esek eredeti TSA 100-as motorjaikkal képesek voltak a 40-50 km/h-s sebesség elérésére: azaz nagy méretük ellenére igencsak fürge kocsik voltak kortársaikhoz képest. Így a BKVT is rábízta a Ganzra új villamostípusának a gyártását, és az sem véletlen, hogy a BHÉV is Ganz szerelvényeket vásárolt (az M I - M II - M III-as BHÉV széria rokonságban áll a BKVT V típusával)."
Az Ezresek sokfelé felbukkantak, régi képeken időnként a Nagykörúton látni őket, néha a Bem rakparton, máskor a Rákóczin, az Astoriánál:
... és persze minden mennyiségben a hegyvidéki vonalakon - itt például a mai Széll Kálmán tér elődjén, a Krisztina körút és a Szilágyi Erzsébet fasor torkolatában. A "hegyi" viszonylatok (Zugliget és Hűvösvölgy) csinos hurokvégállomást kaptak itt, melyen sort állnak a pótkocsis és szóló Ezresek:
Az 1973-es nagygenerál során a Svábhegyi Fogaskerekű gyakorlatilag elvesztetette a kompatibilitását a múltjával: más a fogasléc kivitele, mások a peronok, más a feszültség (igaz, hogy viszont megmaradt, mert sokan a megszüntetését szorgalmazták a lestrapált és nem kellően kihasznált vonalnak!). Emiatt aztán a villamosításkori SLM/Ganz mozdony+pótkocsi összeállítást néhány éve nem is üzemképesre újították fel. Van viszont egy megnyitás korabeli állapotra visszaalakított nyitott kocsi, amit néha lehet látni. Az 1874-ben üzembe helyezett zöld kéttengelyeshez mozdony ugyan nincs (ebben az állapotban gőzös illene hozzá), de a jelenlegi osztrák szerelvények motorkocsijaival néha feltolják a hegyre.
Ez történt múlt hét pénteken - és ez lesz ma (2012. június 25.) is, úgyhogy aki időben olvassa ezt a bejegyzést, és el tud menni, délután vegye az irányt Városmajor felé!
A 2-es pályaszámú járművet a hernalsi vagongyár építette nyári kocsiként. Mivel a fogaskerekű az első évtizedekben télen nem járt, ez meg is felelt az igényeknek, később azonban a többségüket beüvegezték, még később zárt fékezőbódét kaptak, annál is később pedig a fékező az utastér hegy felőli végén kapott helyett. Persze más átalakítások is történtek, úgyhogy ugyanezen kocsik az 1929-es villamosítás után is használatban maradtak. 1973 után a legtöbbet elbontották, ez azonban múzeumi védelmet kapott. Végül a Fogas 125. születésnapjának tiszteletére, 1999-re újították fel, korabeli kinézettel, de üzemképesen.
Egy ideje már nem nagyon fordul elő velem, ami 10-12 éve még teljesen természetes volt, hogy barátokkal-ismerősökkel időnként átdumáljuk-sétáljuk a budapesti éjszakát, így nem tudom, mennyire megszokott látvány az, amit egy szerda (azaz munkanap) éjjel láttam, Bengáli-próbamenet közben: egy csapat embert táncolni a Szabadság híd budai hídfőjénél. Fél órával később még mindig ott voltak, és még mindig táncoltak. Rá egy órával még mindig. Ahogy elhaladtunk mellettük, angolul köszöntek ránk, de sajnos túl fáradt voltam ahhoz, hogy megkérdezzem őket, kik ők, mi ez a dolog, rendszeresen csinálják-e, vagy csak flashmoboztak, van-e valami sztorijuk hozzá... Pedig érdekes lenne tudni. Valaki nem ismeri őket?
Hetvenöt éve, 1937. június 20-án nyitották meg a budaörsi repülőteret, Budapest akkor új nemzetközi légikikötőjét. Ez a hely gyerekkorom egyik fontos helyszíne volt (sajnos csak nézelődőként), és számos érdekessége van. Az egyik az, hogy bár budaörsinek hívják, Budapest XI. kerületében található. A másik, hogy egyátalán még létezik.
A szűknek bizonyult Mátyásföld (mely tulajdonképpen szintén megvan a mai napig, bár elhelyezkedése miatt hosszabb ideje nem nagyon használják, csak modellezők) leváltására 1936/37-ben építették fel a bécsi vasútvonal szomszédságában a modernnek és reprezentatívnak szánt új repteret. Ez már nem csak egy mező volt, pár csarnokkal a szélén: a pályához tömörítették és alagcsövezéssel víztelenítették a talajt, felépítették Európa egyik legnagyobb hangárját, és - Borbíró Virgil és Králik László tervei alapján - egy olyan utasforgalmi épületet is, mely a modern magyar építészet egyik gyöngyszeme volt:
Van Kispesten egy furcsa villamosvágány: a lajosmizsei vasútvonal sorompója előtt kanyarodik le az Üllői úton haladó 50-esről, és előbb egy filmdíszletnek tűnő vasútállomás mellett halad el, majd némi kanyargás után éri el a 42-es villamost. Gyakorlatilag az év nagy részében használaton kívül áll, csak akkor van szükség rá, ha az 50-esen történt valami a Villanyteleptől befelé, és nem tudnak arrafelé a kocsiszínig eljutni.
No meg persze különjáratok is fel szoktak itt bukkanni. Van egy német ismerősöm; szó szerint az egész világot bejárta már, villamosos fényképgyűjteménye párját ritkítja, mégis éveken át szervezkedett, hogy egyszer végig tudjon itt tujázni. Lelkesedése érthető, hisz tényleg meglehetősen valószerűtlen a szakasz: az egyik oldalon egy omladozó gyár, a másikon egy nem is annyira omladozó vasútállomás (kompletten: forgalommal, gyalogos felüljáróval), aminek ha lefestenék fehérre a kerítését (ahogy azt régen pár évente mindig megtették), bármikor eljátszhatna bármilyen helyszínt a két világháború közöttről... Szóval furcsa hely. Még furcsább, hogy csak rövid ideig használták utasforgalomban ezt a villamosvágányt: '55-ben a 41-es, '56-tól '61-ig pedig a Nagyvárad tér és a Tóth Árpád utca közt közlekedő 43-as szolgálta ki az itt működő Vörös Csillag Traktorgyárat (eredeti nevén Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Gépgyári Művek Rt.). Egyébként ha jól tudom, itt tervezték és gyártották a DUTRA dömpereket és traktorokat, míg a hetvenes években a Rábához nem került az üzem.
A 42-es felől a járat néhány éve megszüntetett háztömb-kerülgető hurokvágánya felől közelíthető meg. Pontosabban ezek már újonnan lerakott vágányok, régen kettő volt belőlük. Idilli kis utcácska, ráadásul mindig áll benne pár amerikai verda, állandó fotótémát szolgáltatva.
Az elmúlt napokban elégszer volt szó a nosztalgia FVV csuklós villamosról, úgyhogy szombati élménybeszámolómat inkább onnan kezdem, hogy felértem a Markó utca 22. első emeletére, a Kresz Géza Mentőmúzeum helyiségeibe, ahonnan kinézve ez a látvány tárult a szemem elé:
A Mentőmúzeum sajnos egy az ország sok rejtőzködő múzeuma közül (kis gyűjteményből sokkal jobban állunk, mint nagy múzeumok tekintetében), de talán több ember eljönne ide, ha tudná, hogy nem csak régi életmentő eszközöket (a kézzel hajtott gyermek-vastüdő például egy civilnek is elég mellbevágó látvány), fényképeket és telekommunikációs eszközöket (sokcsatornás hívásrögzítő, telefonasztalok) láthat itt, hanem gyerekkorának, illetve szülei gyerekkorának mentőautóit is:
Az ott hátul egy Nysa, ahogy Hofi megénekelte ("csak egy dolog mozog benne: a halott"), elől pedig egy Robur LO 2500, amit én szerintem már nem láttam üzemben (nekem már csak a korai Mercedes nagykocsik rémlenek, és a "rémlik"-et itt akár szó szerint is lehet venni, mert egyszer egy buszbalesetnél láttam őket, máskor pedig a Madarász utcai gyermekkórháznál, és egyik helyzetet se volt jó érzés átélni) - most annál érdekesebbnek találtam.
Bár sose titkoltam, hogy csak kordokumentumként/formatervezési érdekességként szeretem a Bengálikat, nem pedig villamosként (szerintem a vidéki villamosos városok lakói közül sokakkal utáltatta meg a tömegközlekedést; persze utólag remélhetőleg ők is csak a jóra és szépre emlékeznek:), most egy kicsit foglalkozzunk még a Budapesten a mai napon bemutatkozó 492-essel, illetve korábbi énjével, az 1233-assal!
Balt Korthals Altes 1976-os felvételén a Bosnyák téren láthatjuk a kocsit, a 64-es vonalon. Vélhetően nem sokkal a kattintás után ajtót csukott, és a ma is ugyanott meglevő váltón a másik vágányra átmenve elindult a Füredi utcai lakótelep irányába.
Ez megy most