HamPLÓ

Eredetileg csak azért szálltam vonatra, hogy végigutazzak a Gotthard-vasúton, még mielőtt felépül a Gotthard-bázisalagút, mely sokkal gyorsabbá, de egyben kevésbé látványossá is fogja majd tenni a Szent Gotthard-hágón való átjutást. Mivel arrafelé aranyárban mérik a vonatjegyet, ráadásul még időben vissza akartam érni Zürichbe, az utazás déli végpontjának Luganót jelöltem ki. Ennek a városnak a nevét hallottam már, de igazából nem tudtam róla semmit.

A vonatozás kevés helyen akkora élmény, mint Svájcban, ez viszonylag közismert tény. Kicsit talán túl jók is a svájci vonatok: több ezer méteres hegyek közt kerengenek, izgalmas hidakon, hegygerinceken haladnak át, és közben simábban és gyorsabban haladnak, mint a töksima terepen haladó szegedi gyors... kicsit frusztráló :) Ráadásul  gyönyörű helyeken járunk, és azt, hogy jó magasan lehetünk, csak abból sejtjük, hogy a völgy oldalán haladó vonat ablakán kitekintve felülről látjuk a felhőket...

Az ember a 15 kilométeres alagút elhagyása után is csak kapkodja a fejét: először lát a völgy közepén egy hosszú betoncsíkot, az egyik sziklán pedig egy hatalmas acélkaput, és rájön, hogy épp egy katonai reptéren halad át, ahol a gépek a hegyben laknak, és a pályához a vasutat és a sínek melletti falut keresztezve jutnak el, aztán azt veszi észre, hogy a vasútvonal többször áthalad saját maga alatt, ahogy a völgy oldalán félig a napvilágon, félig a hegy belsejében körbe-körbe haladva ereszkedik. Aztán - sok-sok további szépség után - megérkezik Luganóba.

A pályaudvar a domboldalon fekszik, magasan a belváros felett, de persze nem kell gyalogolni, mert sikló visz le oda. A leérkezéskor még viszonylag modern épületeket látunk, aztán pár lépés után ledöbbenünk, mert ekkor tudatosul bennünk, hogy egy eltévedt mediterrán városban vagyunk.

Persze Svájcban eleve minden kicsit olaszos, az olasz nyelvű kantonokban meg pláne, de akkor is döbbenet, hogy október végén le kell venni a kabátot és pulcsit, olyan meleg van! És akkor elérjük a tavat, mely felett a párán úgy törik meg a nap fénye, hogy az itt készült panorámaképekből egy szoftver se bírta összeállítani az összképet (pedig többet is próbáltam):

Én már a Genfi-tavat is eltévedt tengerpartnak éreztem; elbűvölt a jókora vízfelület és az ezerméteres hegyek randevúja, de ez köröket vert rá élményben, pedig ez a tó jelentősen kisebb! Nem csak a panorámakép nem tudja visszaadni, de szavak se nagyon. Egyszerűen gyönyörű!

A Törülközőnapot Douglas Adams halálának évfordulója alkalmából rendezik meg - az évforduló után két héttel, hogy Douglas Adams szelleme is időben odaérjen...

És ez nem rosszindulat: ő maga is így nyilatkozott az idővel kialakított kapcsolatáról: "Imádom a határidőket! Tetszik az a hang, ahogy elhussanak mellettem." Persze ezen túl másféle kapcsolata is volt az idővel: rajongója volt egy bizonyos Időlordnak, aki egy kék rendőrségi fakabátnak álcázott űrhajóval járja az Univerzumot. Amikor éppen munkanélküli volt, két forgatókönyv-ötlettel is megkínálta a BBC-t. Az egyiknek Doctor Who and the Krikkitmen volt a címe, a másiknak The Pirate Planet. Utóbbit megvették, előbbit viszont nem, úgyhogy később (alaposan) átírta: Az Élet, a Világmindenség meg Minden címen a közben világsikerré vált Galaxis útikalauz stopposoknak sorozat harmadik részeként ismerhetjük. Közben 1979-ben a Doctor Who "script editorja"  is volt - amit legegyszerűbben dramaturgként fordíthatunk le.

Érdekes, hogy a világ legabszurdabb írójának (ti. ő maga is abszurd jelenség volt, meg a művei is) "uralkodása" a DW történelmében nem kimondottan dicskorszakként maradt meg, nem kis részben azért, mert az amúgy se kimondottan pedáns szervező hírében álló Adams idejét túlságosan lekötötte a pontosan ebben az időben világsikerré váló, újrafeldolgozások és folytatások iránt kiáltó Galaxis útikalauz. Néhány gyöngyszem azért becsúszott, ezek egyike a rendkívül hülye című City of Death*, egy négyrészes opusz. Ezt tulajdonképpen nem is ő írta, de az eredeti író (David Fisher) személyes problémái miatt nem tudta elvégezni a kért változtatásokat, ezért a producer bezárta Adamset a dolgozószobájába némi whiskey és sok kávé társaságában, és egészen addig nem engedte ki, amíg el nem készült a forgatókönyv. Legalábbis ő maga ezt mesélte később - kérdés, hogy eme leghitelesebb forrásnak mennyire lehet hinni :) A BBC bürokratív szabályai miatt az adásban "David Agnew" volt írónak feltüntetve, de a párbeszéd és a fordulatok mind olyanok voltak, ahogy azt Adams saját műveiben megszokhattuk:

A főgonosz szerepét a Birodalom visszavág Veers tábornoka, a Szigorúan bizalmas James Bond-ellenfél Kristatosa, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag Szent Grál után áhitozó Walter Donovanje, azaz Julian Glover játszotta (akinek amúgy nem ez volt az első DW-szereplése), de Adams a történetbe jóbarátját, a Monty Pythonos John Cleese-t is beleírta egy félperces szerepre:

Szinten dagleszedemszes fordulat, hogy a negyedik epizód a valaha volt legnézettebb Doctor Who rész - mert a konkurens ITV csatornánál éppen sztrájkoltak aznap, ezért mindenki a BBC-t nézte :)

*A BBC illetékesei valamiért ragaszkodtak ahhoz, hogy a lehető leghatásvadászabb címeket adják a Doctor Who részeknek. A City of Death-en kívül szép példa erre a Deadly Assassin, azaz a "Halálos orgyilkos" is, mert hisz vannak nem halálos orgyilkosok is. Nem véletlen, hogy a Doctor Who mai showrunnerjének, Steven Moffetnek az első majdnem hivatalos Doctor Who története (egy 1999-ben  jótékonysági célra készített paródia) a The Curse of The Fatal Death, azaz a "Végzetes Halál Átka" címet kapta :)

Nem kell megijedni, nem fogunk átmenni pályamesteri blogba (már csak azért sem, mert én sem vagyok pályamester), de szerintem ez a videó megér egy pislantást:

Egyszerűen fogtam, és letettem a kamerát a padlóra a kocsiszíni meneten, megnyomtam a felvételt... A csuklórésznél látszik leginkább, mennyit mozognak egymáshoz képest a kocsirészek a pályahibákon, mennyire dölöngélnek; de a középtengelyben levő lámpasort is érdemes nézni, mennyit cikkcakkozódik - mindezt elvileg egyenes pályán! A videó harmadánál a kétszeresére gyorsítás még groteszkebbé teszi a vágány állapotát.

Pénteken a ferihegyi skanzen felé vettem az irányt, hogy végre élőben is megnézhessem a lelkes magánembereknek köszönhetően egyre szebbé váló Il-14-es utasszállító egyik motorjának indítását. Nem az elsőt, mert az még áprilisban megtörtént, de az első nyilvánosat.

A repülőtéri tűzoltóság, no és persze számos érdeklődő jelenlétében előbb kézzel átforgatták a légcsavart, majd felpörgették az elektromos lendkerekes önindítót, azzal megforgatták a főtengelyt, és végül gyújtást adtak. Gyönyörű hangja volt - és az első indításkor szép füstje is:

A tizennégy henger morgása ízelítőt adott az 1900 lovas motor erejéből és hangjából - általános közmegelégedésre, úgyhogy csináltak még egy indítást, hogy aki az elsőt csak videózta, az másodjára szabad szemmel is élvezkedhetjen (és vice versa).

A budapesti Vidámpark üzletrontás miatt per indítását fontolgatja a BKV ellen. 
"Már azt is aggályosnak találtuk, hogy a közlekedési vállalat hosszabb ideje hullámvasutat üzemeltet 1-es villamos néven"-nem mondta a park szóvivője riporterünknek-"de az már végképp konkurenciát jelent számunkra, hogy újabban szellemvasút, elvarázsolt kastély és kalandpálya is igénybe vehető egy sima vonaljeggyel, metróátszállóval vagy bérlettel. Vajon mit szólna a BKV, ha mi meg elindítanánk egy hetes busz nevű látványosságot a Rákóczi úton?"
Képzelt véleményük szerint amíg a Vidámpark nem járat kisföldalattit vagy trolibuszokat, addig a BKV se vegye el az ő kenyerüket. Perközösségről is szó lehet, mivel a Fővárosi Nagycirkusz szintén be van rágva a négyes metró és az Alstom szerelvények miatt. De ez persze nem igaz.

***

Apróhirdetés: 80 négyzetméteres Moszkva téri lakásomat 80 négyzetméteres Széll Kálmán téri lakásra cserélném, ráfizetéssel. Bővebb információk "Minőségi csere" jeligével a szerkesztőségben.

Mindezt megrémálmodta és államtitkári-sajtóreferens-kompatibilissé tette: Hamster

Na, mi a furcsa ezen a képen? Hogy kizárjuk azt a közelítőleg 1024 dolgot, aminek nem szabadna így kinéznie egy európai ország fővárosában, koncentráljunk csak a busz ajtajaira:

Mindig is borzasztónak találtam a buszrajongók közt csak "ezüstnyílnak" nevezett festést, de az élményt sikerült tovább fokozni...

Nyugi van, úgyhogy most zenét hallgatunk, a klasszikusok Carl Orff - John Williams - Hans Zimmer vonalán. A jelek szerint a BBC-nél ilyen egy tévésorozat zenéje. Persze nem akármelyiké ;)

A zenére ráeditált jelentek is jók - kedvet csinálnak ahhoz, hogy megint végignézzem a tavalyi évadot DVD-ről (már előre félek, hogy ha eljut az AXN-re, akkor ennek is olyan poén- és hangulatgyilkos szinkronja lesz, mint az előzőeknek).

Állítólag hidegfront van (ráadásul épp esik az eső, amikor ezt írom), úgyhogy valami napsütésessel kezdem a hetet, hátha az időjárás érteni fogja a célzást:

Gyerekkoromban nem igazán értettem a "szabadkikötő" szó jelentését, hiszen mi értelme lenne egy olyan kikötőnek, amit nem szabad használni? Persze hajózós-kalózos könyvekben olvastam vesztegzár alatt állókról, de azért éreztem, hogy valami másról lehet szó :)

Tavaly kezdett el újra foglalkoztatni a dolog, amikor Rocko kolléga arról panaszkodott, hogy munkába menet állandóan útját állják Csepelen a kikötő felé tartó, vagy  éppen onnan induló tehervonatok. Én addig azt hittem, a kikötő már nem is működik (a HÉV-ből nézve az ember főleg parlagon heverő területeket lát, illetve üres teherkocsikat), úgyhogy gyorsan kontaktot próbáltam találni, hogy megnézzem, mi van odabenn. Az derült ki, hogy bár a hajózás (a hajón való szállítás) szerepe viszonylag kicsi, az 1928-ban megnyitott csepeli szabadkikötő ma is működő átrakó (vasúti-közúti) és tárolóhely, elsősorban konténeres forgalommal. Sőt, ez a szerepe fejlődik is, ottjártamkor például még talán át se volt adva egy EU-támogatással frissen épült jókora új tárolóterület. Szóval, ha nem is jutottam sokkal közelebb a "szabadkikötő" szó jogi értelmezéséhez, egy fejlődő ipari létesítményt volt lehetőségem meglátogatni, bár kicsit szerencsétlen módon pont  szünnapon.

Kikötővárosokban játszódó krimik és akciófilmek kedvelt helyszíne a konténerterminál. Valami ilyesmit vártam Csepeltől, és ahogy az a képen látható, találtam is:

A fémdobozok tetején futkosó gengszterek, illetve a köztük egymást üldöző autók szerencsére elmaradtak, viszont a gabonatárház háttérben látható épülete még hatásosabbá tette a látképet. A nyolcvanvalahány éves létesítmény a kikötő legfeltűnőbb építménye, és bár már műszaki emléknek számít, még mindig használják. Egyszer - jobb szögből sütő nap mellett - szívesen körülnéznék a tetejéről!

Ha az ember imádja a nagydarab gépeket, akkor az ilyen konténerdarukat is imádnia kell :) A látogatásom (sajnos) olyan napra esett, amikor se hajós, se vasúti átrakodás nem folyt, úgyhogy nem tudom megmondani, hogy ezt a szép darabot mennyire használják...