-> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Oda fel. Most.
Egyesek (és) nullák
2010.12.30. 06:20 :: Hamster
12 komment
Címkék: képregény airway
Majd' három perc a berlini Hauptbahnhofon
2010.12.27. 01:00 :: Hamster
Vasútmániások gyakran elmondják, hogy az osztrák és német vasutak csak annyival jobbak az itthoninál, hogy több pénzől tudják a dolgaikat csinálni; de amikor ott járok, nehéz ezt elhinni. A még csak pár éve átadott berlini főpályaudvar például nyilvánvalóan presztizsberuházás volt, mégis ottragadtunk órákra Jazzcoollal, amikor élőben megláttuk! És az "ottragadást" nem úgy értem, hogy nem jött a vonatunk, hanem úgy, hogy tulajdonképpen nem is lett volna itt dolgunk, aztán meg csak rohangásztunk egyik szintről a másikra :)
Pedig itt is voltak pitty-puttyok, például az első snitten látható ICE-valami (meg nem mondom, hogy ICE3, vagy ICE-T, vagy mi a répa) nem az éppen esedékes ICE volt, hanem az egy órával korábbi. Több késést is bemondtak, pedig akkor sehol nem volt még hó, és asszem nem is sztrájkoltak sehol. A látottakhoz képest erős kontraszt volt az, ahogy másfél nappal korábban kimentünk Ferihegyre: a vonat Zuglóig - ami az első megállója a Nyugatitól - már többperces késésben volt, a peronjára is alig fértünk fel, ráadásul az ott levő vécéből durva bűz ömlött. A ferihegyi megállóhelyen aztán a lift hívógombja le volt hányva, a felüljáró folyosója pedig úgy nézett ki, mint amivel gyerekkorunkban riogattak bennünket, hogy "Amerikában a nyomor vandalizmushoz vezet". Igaz, Ferihegy I. intermodális átszállóközpont nem a főpályaudvarunk, és Budapest se a világ harmadik vezető gazdaságának központja, de akkor is... Igaz, például a Warschauer Strasse S-Bahn állomástól nem áll nagyon távol a ferihegyi broáf, mert azért szutyok Berlinben is van a vasútállomások környékén... és akkor a berlini S-Bahn botrányokról még nem is beszéltünk! De azt megállapíthatjuk, hogy a berlini főpályaudvar dögösebb, mint a budapesti főrepülőtér - és most már nem a vasúti megállóhelyről beszélek, hanem a légikikötőről...
Egyébként asszem ez eddig az egyik leghosszabb youtube videóm. Nem tudtam ellenállni, nem volt kedvem megvágni a szép fehér vonatokat :)
27 komment
Címkék: közlekedés videó berlin németország vasút csak egy videó
Ködtámadás a Dunán
2010.12.26. 12:32 :: Hamster
Mostanában szerepelt pár ködös kép és videó itt a blogon, de az ehhez fűződő legszebb élmény kimaradt: az, ahogy a túlpart fotózása közben egyik percről a másikra "eltűnt" a Vár. Alapjában véve a karácsonyi villamost fotózni mentem Ákos barátommal, és amíg az fordult egyet, lementünk a Lánchíd tövébe. Már ez is elég látványos volt: a víz fölött pár méterrel ugyanis vékony ködtakaró húzódott:
Ez nem kimondottan ritka jelenség, úgyhogy a megfigyelése helyett nekiálltam panorámát csinálni a Várról. Ez több fotó készítését jelenti, és ahogy balról jobbra haladtam, mintha egyre homályosabb lett volna a kép:
Ekkor még nem volt vészes, de amikor készíteni akartam egy második sorozatot is (az elsőt nem éreztem jónak), akkor már észrevehetően, pillanatról-pillanatra vastagodott a fátyol, míg hirtelen csak ennyi maradt a Szilágyi Dezső és a Batthyány térből:
10 komment
Címkék: budapest képek köd lánchíd díszkivilágítás panoráma városkép esti városkép
KKÜéBUÉK!
2010.12.24. 05:23 :: Hamster
(Akinek combosabb gépe van, kipróbálhatja HD minőségben is, mert az eredeti .wmv fájl marha jól nézett ki úgy, csak én nem bírom a jútjúbot HD-ben használni. Amúgy nincs valakinek ötlete arra, hogyan tegyek az ellen, hogy állandóan ferdén tartom a kamerát?:)
18 komment
Címkék: videó villamos uv nosztalgiavillamos csak egy videó
Átszállás berlini módra
2010.12.20. 22:56 :: Hamster
Wuhletal S- és U-Bahn megálló, Berlin. Középre a metró kunkorodik oda (elég izgalmas vonalvezetéssel egyébként, 1989 óta), kétoldalt S-Bahn, és egy villamosítatlan vasútvágány is elmegy még mellette, bár nem tudom, azt használják-e. Ez most nem videóminőségellenőrző videó, csak simán tömegközlekedési örömködős:
Az ennyire patent átszállás gondolom nem mindig megy (hiszen ehhez az is kell, hogy a metró és az S-Bahn is pont ugyanolyan gyakran járjon, vagy valamelyik követése a másikénak pont többszöröse legyen), nekünk mindenesetre sikerült elcsípni egyet. Nálunk ilyesmiről sajnos csak álmodozni lehet, pedig a Népstadionok állomást az ötvenes évek legelején hasonlóra tervezték: kétoldalt a gödöllői/szentmihályi HÉV, középen a kelet-nyugati metró végállomási peronjai (a berlini példánál mindkét vonal átmenő jellegű, csak itt fonódnak egy állomás erejéig). Átszállás gyaloglás, aluljáró, paprika- és esernyőárusok hada nélkül.
34 komment
Címkék: berlin metró németország tömegközlekedés vasút
Kérdés
2010.12.19. 11:21 :: Hamster
A héten néztem a távolból a Puskás Stadion pályavilágítását, ami nagyjából fél Zuglóban napkeltei világosságot csinált, és az jutott eszembe, hogy a filmekben, amikor ilyen nagy fényeket kapcsolnak be, az mindig robbanásszerűen pukkan egyet, aztán rögtön teljes fényerővel működik. Vajon tényleg így van? Durran egy nagyot bekapcsoláskor? Vagy csak a kapcsolók reléi csattannak, aztán gyengén világítani kezdenek, és pár perc alatt érik el a teljes fényerejüket? Látott itt már valaki ilyet közelről bekapcsoláskor?
14 komment
Címkék: szünetjelzés helyett
A rothenburgi Nagymackó
2010.12.17. 12:00 :: Hamster
Még egy pici Rothenburg ob der Tauber. Na jó, nem is annyira pici, hisz embernagyságú :)
6 komment
Címkék: maci cukiság
Rothenburg ob der Tauber - az ittfelejtődött középkori város
2010.12.16. 01:11 :: Hamster
Odaát a Táj-kert-ben esett szó erről a szép német kisvárosról, úgyhogy fejest ugrottam a régi fotóim közé, hogy azoknak is bemutathassam ezt a várost, akik eddig még nem is hallottak róla.
Bevallom, 1990-ig én se tudtam róla, így aztán volt némi megdöbbenés, amikor egyszercsak ott álltunk egy középkori városban, úgy, ahogy azt addig maximum filmekben láttam:
Ez a fentebbi kép 12 évvel az első megdöbbenés után készült, de nagy különbség nem volt a látványban - és az ember úgy képzeli, ez az utca fél évezreddel (!) korábban is körülbelül így nézett ki. Na jó, talán a McDonald's rézből készült logója akkor még nem volt ott - tessék megkeresni a képen, mert mi is csak véletlenül vettük észre a sok csillogó cégér közt :)
Állítólag a város a harmincéves háború után vesztette el jelentőségét, és emiatt valahogy "úgymaradt". Amit hozzátettek, azt a városfalakon kívül tették, ami belül volt, azt inkább csak kiegészítették, de nem bontották le. Ez aztán oda vezetett, hogy Rothenburg ob der Tauber már a XIX. századra kedvelt turisztikai célponttá vált, és ez a népszerűség máig töretlen.
54 komment · 3 trackback
Címkék: utazás németország képek városkép rothenburg favázas
Egy perc Muki
2010.12.13. 22:45 :: Hamster
Ma megint ismerkedtem egy kicsit a Vegas-szal. A vágás és a snittek közti átmenet időzítését még nem igazán érzem, helyette viszont hegesztettem intrót a tulajdonképpeni videó elé. A felvételek a virtuális kukából lettek kimentve - legalább ilyen formában volt miért felhasználni őket; lécci ne panaszkodjatok arra, hogy ferde a kép, meg ilyen apróságok :)
Ez megy most