Lehet, hogy nem ért meg ennyi felhajtást a dolog, de engem piszkosul zavart, hogy az a múltkori poénom olyan béna megvalósításban került fel a blogba, úgyhogy újrarajzoltam. Nyilván még mindig nem az a kifejezett Marabu, de azért nekem máris jobban tetszik :)
Aktuális fotók helyett inkább megint fejest ugrottam a virtuális ládikába, hogy előtúrjak pár nyári képet. Amúgy is olyan régen volt már budapestes téma :)
Emlékeztető: Nem szándékom elvenni a "Csak a szépre" blog kenyerét, de korábbi elhatározásomnak megfelelően időről-időre átmegyek turistába, hogy úgy lássam a várost, mintha először járnék benne. Ez egyrészt jó szórakozás, másrészt általában meggyőz arról, hogy nem is olyan rossz a helyzet, mint ahogy azt a blog.hu egyes kommentezői gondolják. Nem keresek különleges képkivágásokat, nem mászom fel a másfeledik emeleti párkányra, hogy három óra várakozás után - de csakis a holdtölte utáni negyedik napon -, különleges objektívvel, HDR utómunkával művészi produktumot tölthessek fel a fotófanyalgós fórumokra, hanem egyszerűen csak megyek, és ha látok valamit, lenyomom a gombot.
Sok évig viszonylag gyakran buszoztam át a Corvin téren, de még azt se nagyon vettem észre, hogy az ott egy tér. Tudtam persze, hogy az a nagy épület az északi oldalon az egykori Budai Vigadó, de nem nagyon volt semmilyen arca ennek a Fő utca melletti térségnek - inkább csak egy "történelmileg így alakult" foghíjnak tűnt. Ezt száz évvel korábban is így érezhették, mert már akkor is ki akarták bontani a Fő utca és a rakpart közti régi házakat; Schulek Frigyes például díszlépcsőt akart onnantól a Mátyás-templomig építeni.
Érdekes módon ma már akár örülhetünk is annak, hogy ez nem valósult meg, mert így megmaradt nekünk ez a kis barokk zárvány a modernebb (újabb) épületek ölelésében. Igaz, figyelmet csak azóta kapnak, amióta a rakpart felőli oldalon, az egykori Budai kertmozi helyén felépült egy szálloda, ami ezt az oldalt is megcsináltatta. Emlékeim szerint ezt a négy régi házat (a fotón csak három látszik) a falakig visszabontották - ami rájuk is fért, mert igencsak le voltak pukkanva. Szóval úgy szidjuk az alacsony épületek fölé magasodó szállodai hátsó frontot, hogy egyrészt ha az nem lenne, ezek az épületek még mindig összefelé dőlnének, másrészt pedig itt nem a szálloda az, ami méretileg kilóg az összképből, hanem ezek az öreg törpék :)
Az más kérdés, hogy úgy képzelem, jópofa hangulata lehetett régen egy nyáresti kertmozizásnak itt, a város kellős közepén. Sajnos ez kimaradt az életemből, pedig a kertmozi nem volt egy rossz találmány, amennyire emlékszem. 5.1-es surround persze nem volt, de voltak helyette szúnyogok!
Még decemberben fotóztam Kőérbereken (-ben?) - hófúvásnyomok, egyfajta mikrodűnék a havon:
... és az ottani tószerűség befagyott felszínén:
Jópofa, hogy az ember (átázott cipő miatt) kockára fagyás közben is mindig talál valami szépet a természetben :)
Némileg csodálkozva vettem észre, hogy még évekkel ezelőtt feltöltöttem pár videót a Youtube-ra, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy beágyazom/megosztom őket valamikor, aztán elfeledkeztem róluk: "private" maradt a beállításuk, azaz csak én láttam őket. Most, ha nem jut jobb eszembe, egyet-egyet berakok ide.
Hejj, amikor még UV-k jártak a 19-esen, azok voltak csak a villamosok! Még vizen is tudtak járni! :)
Ma hajnali filozófiai meditációnk eredménye, az arcpirítóan triviális válasz a "miért olyanok a magyar kereskedelmi tévék, amilyenek?" című kérdésre:
Februárban a városligeti állatkertben (a.k.a. FÁNK) jártunk családilag, és úgy vettük észre, az állatok pont úgy érzik magukat ezidőtájt, mint mi. Persze kókatagságukban is aranyosak voltak:
Ez a perzsa leopárd ugyanazt a gondterhelten fáradt fejet tudta produkálni, mint bármely kisbaba vagy kismacska két hétnyi folyamatos semmittevés után. Szinte már féltettük: el ne aludjon ott álltában, mert még lebucskázik, és beüti azt a szép fejét :)
A jegesmedvék voltak az egyetlen aktív élőlények, aminek persze örültem, mert melegebb időben látogatáskor elég nehéz őket megkülönböztetni a vasbeton szikláktól (úgy lehet megismerni őket, hogy ami néha legalább egy kicsit mozog, az a vasbeton:). Most ellenben nagy játszadozás volt: a kisebbik jegimaci nem hagyta, hogy a nagyobbik elvegye a játékát, egy öreg autógumit. A környező hangokból hallható, hogy mindenki nagyon élvezte a játszadozását:
Jegesék rokona, a lompos-loncsos-bozontos-piszén-pisze barnamackó ellenben olyan passzív volt, hogy az ember legszívesebben odabújt volna mellé aludni:
Nem édes, ahogy kilóg a tappancsa? Naaagy melegbundás alvómaci :) Vele szemközt az állatok igazi királya, a tigris szomorkásan bámult maga elé, míg társa ágyelőt játszott egy kevésbé elérhető helyen:
Az előbb, amikor azt írtam, hogy a jegesmedvék voltak az egyetlen aktív lények a kert területen, kicsit lódítottam, mert a nutriák is igen távol áltak a szplínes kómázástól:
A jelek szerint most ők pótolták a törpevidrákat és mosómedvéket, akikből nem láttunk egyet se. Elég jól csinálták, mindenkiből előhozták a gügyöghetnéket :)
Ma már a magyar járműgyártás egyfajta sóhajtozással emlegetett emléke csak a Ganz Villamossági Művek 1985/86-ban - többek közt DÜWAG és Kiepe fődarabok felhasználásával - gyártott és leszállított, harminc darabos sorozata Egyiptom második legnagyobb városa számára. Bár időnként jár arra magyar turista, képet mégis baromi ritkán látok ezekről a jószágokról. Most is egy német közlekedésbarát küldött párat:
Alexandria Ganz villamosai
René Felgentreu fényképei 2010 februárjából
A téli szünetből egy napot Szegedre szántam, abban a reményben, hogy vagy jó idő lesz (lásd még: "a Napfény Városa"), vagy havazás (amit alapból szeretek). Nos, sikerült a kettő közé belőni az időpontot - nyirkos loccs-poccs volt: hűvös, de a hó már olvadt. Azért persze jó volt:
Villamosüzem kényszerű téli álomban
Szeged 2009 decemberében
Ez megy most