Februárban a városligeti állatkertben (a.k.a. FÁNK) jártunk családilag, és úgy vettük észre, az állatok pont úgy érzik magukat ezidőtájt, mint mi. Persze kókatagságukban is aranyosak voltak:

Ez a perzsa leopárd ugyanazt a gondterhelten fáradt fejet tudta produkálni, mint bármely kisbaba vagy kismacska két hétnyi folyamatos semmittevés után. Szinte már féltettük: el ne aludjon ott álltában, mert még lebucskázik, és beüti azt a szép fejét :)

A jegesmedvék voltak az egyetlen aktív élőlények, aminek persze örültem, mert melegebb időben látogatáskor elég nehéz őket megkülönböztetni a vasbeton szikláktól (úgy lehet megismerni őket, hogy ami néha legalább egy kicsit mozog, az a vasbeton:). Most ellenben nagy játszadozás volt: a kisebbik jegimaci nem hagyta, hogy a nagyobbik elvegye a játékát, egy öreg autógumit. A környező hangokból hallható, hogy mindenki nagyon élvezte a játszadozását:

Jegesék rokona, a lompos-loncsos-bozontos-piszén-pisze barnamackó ellenben olyan passzív volt, hogy az ember legszívesebben odabújt volna mellé aludni:

Nem édes, ahogy kilóg a tappancsa? Naaagy melegbundás alvómaci :) Vele szemközt az állatok igazi királya, a tigris szomorkásan bámult maga elé, míg társa ágyelőt játszott egy kevésbé elérhető helyen:

Az előbb, amikor azt írtam, hogy a jegesmedvék voltak az egyetlen aktív lények a kert területen, kicsit lódítottam, mert a nutriák is igen távol áltak a szplínes kómázástól:

A jelek szerint most ők pótolták a törpevidrákat és mosómedvéket, akikből nem láttunk egyet se. Elég jól csinálták, mindenkiből előhozták a gügyöghetnéket :)