HamPLÓ

Január elsején, 84 éves korában meghalt Johannes Mario Simmel. Egy osztrák író, aki Németországban lett sikeres, meghalt Svájcban.

Nem ismerem az életművét, csak néhány könyvét olvastam, jobbára németül. Az első természetesen az a darab volt, amit az azonos című filmsorozatnak köszönhetően a magyarok 90%-a valószínűleg ismer: a Nem kell mindig kaviár. Magára a sorozatra már tulajdonképpen nem is emlékszem, a könyv viszont nagyon magával ragadott: egyrészt a szellemes történetvezetés, másrészt pedig az, hogy amikor a főhős a sztori szerint főzni kezd, a recept is szépen le van írva, mint egy szakácskönyvben. Hatalmas poén - és nem az egyetlen a kötetben!

A második könyv az Az álmok alapanyaga (Der Stoff aus dem die Träume sind) volt, amit nem igazán csíptem. Nem olvastatta magát. Annál inkább a harmadik, a Hurra, wir leben noch (fogalmam sincs, mi a magyar címe, ha ugyan lefordították). Na, az a "Kaviár"-hoz hasonlóan lebilicselő történet: a második világháború utáni Európa szokatlan szemszögből való bemutatása, sok fordulattal. Utána még az "Álmok"-at is el tudtam olvasni, bár továbbra sem fenyegetett a veszély, hogy kedvencem legyen.

A negyedik Simmel-könyvem az Auch wenn ich lache, muss ich weinen volt. Ez már az európai rendszerváltások után játszódik, és inkább megrázó, mint szórakoztató - de azért örülök, hogy elolvastam.

Most olvasom a nekrológokat, bennük pedig azt, hogy a kritikusok mennyire nem szerették őket. Valószínűleg azért, mert érezték, hogy ezek a könyvek nem nekik íródtak. Viszont ahhoz képest, hogy bestsellerekről beszélünk, szerintem történelemkönyvnek sem utolsók. "Ilyenek voltunk" jeligére. Vagy inkább "Ilyenek voltunk - és félő, hogy ilyenek is maradunk. Aláírás: az emberiség"...

No, a tegnapi Midge Ure bejegyzés kommentjeinek hatására adjunk még egy kicsit a kultúrának - induljunk (You)Tube-szörfölni, a címben szereplő dal feldolgozásai után kutatva!

Vessetek a mókusok elé, de nekem az eredeti változat jobban tetszik, pedig amúgy meglehetőst bírom az Avantasiát, meg az epikus metált! Persze lehet, hogy a nosztalgia miatt... Akkoriban sok hasonló popzene bejött, a Cars-tól kezdve a Human League-on át az Alphaville-ig.

Itt van egy sörmetálba hajló verzió is, ez se jobb (csak nekem hangzik úgy, mintha a Pink Cream 69/Helloween-es Andi Deris énekelne?:):

Szinte látom az idetévedő zeneismerőket homlokot ráncolni: Midge Ure? Hogy kicsoda? És egyátalán hogyan kell ez a nevet kiejteni? Pedig olyan zenészről van szó, akinek számai napi rendszerességgel felbukkannak a populárisabb rádióadókon. Is.

A lentebbi darabot a nyolcvanas évek közepén kedveltem meg. Tipikus akkori popzene, de a - talán a Zenebutikban látott - klipben fura volt számomra a gitárnak a hangszereléshez képest ennyire prominens szerepeltetése:

Hogy Feri ne érezze magát egyedül képregényünkben, az Égitársaságnál dolgozik légierős ex-kollégája, Kovács "Öcsi" is, aki a másodpilótaságon kívül oktatással is foglalkozik, többnyire Cessna gyártmányú "repülő babakocsin":

Már jó pár hete lehet tudni, de csak most jutottam el odáig, hogy morogjak ezügyben valamit: december 31.-vel megszűnik a PontFM, az egyetlen rádió, amit mostanában hallgatni bírtam (kivéve a reggeli Fiala műsort, mert attól a falra másztam). Tök furcsa, hogy egy kétmilliós város Európa közepén (ez Budapest akarna lenni népszerű-tudománytalan megfogalmazásban) nem képes eltartani egyetlen rockzenei rádiót sem! Persze lehet, az volt a baj, hogy rockzenei rádióhoz képest túl sok sport volt, sportrádióhoz képest pedig túl sok hard rock (=rétegzene), de így is nehéz megértenem a jelenséget. Mert hát az világos, hogy az idősebb, de még vásárlóerőként számontartott rétegnek ott van a két "Best of oldies" rádió (Sláger+SztárFM), a saját ízléssel nem rendelkezőknek a Danubius, a többieknek pedig pár "tucc-tucc" és politikailag önhergelő betelefonálós adó... De hogy nincs annyi rockmániás, hogy egy lokális FM adót eltartson... hát az szégyen. Nem hiszem el, hogy a rétegzenei ízlés úgy alakul, hogy mindenki csak jazzt hallgat vagy alternatív értelmiségieskedést! Tudom: hallgassak mp3-at - de egyrészt sajnálom azzal tölteni az időt, hogy válogatok köztük, másrészt akkor nem fogok semmi újat hallani. Mert ennek a rádiónak az is lényege volt, hogy olyat halljak, amit nem ismerek, ami eddig elkerült. Hát, most megint el fog kerülni az, amit még nem gyűjtöttem el. Mucsai ország vagyunk na, jó belénk a tucctucc meg a lakodalmas, egy kis Apostolok, egy kis Seriserilédi, aztán annyi...

MM (=most megy): P. Mobil: Menj tovább! ("Menj, az úton menj tovább" - még Vikidállal, Samuval és Pityivel)

Egy (l)égitársasághoz természetesen utaskísérők is tartoznak, elsősorban nőneműek. Ők azok, akiket mindenki csak "sztyuvinak" hív, és akikről mindenki azt hiszi, hogy csak az ételek-italok szervírozása a feladatuk. Holott ugyancsak ők hivatottak jó hangulatot, otthonosságot és biztonságérzetet teremteni a fedélzeten.

Nos, Annamari utóbbi szempontból nem mindig teljesít jól ;)

Itt az ideje, hogy megismerkedjünk végre a cég főnökével, a nagykorú J. Gáborral, becenevén Jolival:

Mérsékelten meglepő módon régen ő is vadászpilóta volt, sőt, egy ideig Feri parancsnoka is, de aztán "bomlasztó politikai tevékenység" (a közeli Csajágaröcsöge tanácselnökét többször, nagy nyilvánosság előtt elküldte khm... nápolyit kapálni, a párttitkárt pedig "ha mesékre van szükségem, előveszek egy Lázár Ervin-könyvet" felkiáltással kitiltotta a bázis területéről) miatt nyugdíjazták. A rendszerváltás után visszakapta rangját, de rövid kísérletezés után (a csajágaröcsögei polgármestert többször, nagy nyilvánosság előtt elküldte... mondjuk úgy, lekvárt kaszálni) inkább visszament civilnek, azzal a feltétellel részéről, hogy továbbra is hordhatja az egyenruhát. Állítólag üzleti tárgyalásokon jó hatással van a leendő partnerre, amikor így jelenik meg. Mások szerint az nem egyenruha, hanem Joli természetes kültakarója, amit nem tud levetkőzni. Viselkedése leginkább két végletben nyilvánul meg: egyrészt a kávéfogyasztástól felpörgött agilitásban, illetve a két kávé elfogyasztása közti méla bambulásban. Utóbbiban állapotban gyakrabban figyelhető meg.