No, itt van az imént ígért esti Li-2 leszállás. Túl sok nem látszik belőle, az biztos :)
Most boring video on Youtube.com? :)
2008.10.19. 21:37 :: Hamster
3 komment
Címkék: repülés videó vlog életkép budaörs repülőgép li 2 lhbs
Villamos helyett repülőnap
2008.10.19. 13:52 :: Hamster
A 41-es villamos mellett futó Hosszúréti-patak szeptember második felében hatáskör-túllépést követett el, ezért a tuja egyetlen vágányon közlekedett oda-vissza Kőérberek és Kamaraerdő közt. Almár Ákossal ezt akartuk megnézni, amikor azt vettük észre, hogy egyfajta mini repülőnap zajlik a csak két sóhajtásnyira levő budaörsi reptér felett. Innentől kezdve inkább azt filmeztem:
Sajnos egyszerre filmezni és a reptér fele közeledni nem lehet, így előbb (gyaloglás közben) lemaradtunk a vitorlázó-műrepülésről, majd a Li-2-es felszállásáról is. Előbbi leszállása így is klassz volt - de nem annyira, mint utóbbié, ugyanis akkorra elmúlt napnyugta, és bekapcsolták a reptér elég ritkán használt pályafényeit. Dögös volt :) Ha lesz időm, azt is letöltöm a kamerából, mert még azt sem tudom, sikerült-e belőle bármit megörökítenem. Addig élvezzétek ezt a kis műrepülő-bemutatót! (Profibbak esetleg meg is mondhatják kit látunk, illetve azt, hogy a második műrepülőgép tényleg egy Zlin-50-es? És jól gondolom, hogy valami céges napot kaptunk el, ahol így szórakoztatták a dolgozókat?)
Update - "aero111" kiegészítése: "Az első gép az egy kétüléses Edge 540-es volt amellyel Illés Tamás tartott bemutatót. A következő gép valóban egy Z50-es volt amellyel Ábrányi Tamás tartott bemutatót és végül a vitorlázó műrepülésben nem vagyok biztos, de szerintem azt Tóth Ferenc világ és európa bajnok tartotta."
10 komment
Címkék: repülés videó vlog életkép villamos budaörs műrepülés repülőgépek extra zlin wilga kőérberek lhbs
Egyre őszebb van...
2008.10.15. 22:59 :: Hamster
... és minden gyönyörűséges ősz-színekben tündököl. Pláne ilyen klassz napsütésben, ami mostanában szerencsére gyakran van (rossz idő nyilván majd akkor lesz, ha végre lenne időm sétálni egy kicsit:).
Ez a kép ugyan még szeptemberben készült, Bytomban (értelemszerűen egy villamos fordulóhurok közepén), de azért mutatja, miről beszélek. Ha a vége nem lenne olyan hideg, akkor azt hiszem, az ősz lenne a kedvenc évszakom.
Szólj hozzá!
Címkék: életkép
A világ legszebb repülőgépei Gödöllőn
2008.10.13. 09:12 :: Hamster
Bár e blog olvasóinak egy része valószínűleg a budapesti troli 75. szülinapja alkalmából rendezett nyílt napról vár képeket, be kell valljam, számomra a hétvégén látott legszebb közlekedési eszközök nem trolibuszok, hanem repülőgépek voltak. Csehszlovák repülőgépek.
Hogy kinek melyik a kedvenc repülőgépe, arról jó hosszan lehet - meglehetősen értelmetlen - vitát folytatni. Lehet kategóriákat felállítani, például hogy a legkorszerűbb technológiát amerikai gépekben találni, a legérdekesebb masinákat az oroszok csinálják, a legkülönlegesebbeket az angolok, a legmegdöbbentőket a németek, stb. A számomra legkedvesebb repülőgépek a fenti kategóriákkal ellentétben nem valamely nagyhatalomtól érkeztek: ők az egykori csehszlovák ipar remekművei. Ezek a masinák nem csak szépek voltak, hanem jók is - nem csak azért használták őket, mert a KGST ezt adta cserébe az Ikarus buszokért (ellentétben mondjuk a tojáslámpás Skoda 105-össel, ami sose számított jónak:).
Szombaton a gödöllői reptéren a cseh gépek, pontosabban az Otrokovice-i Moravan Repülőgépgyár "Zlin"-jeinek igaz rajongói találkoztak. Nem volt hatalmas gép-tömeg, de azért a fő típusok képviseltetve voltak: a négyüléses Z-43-as, a kétüléses Z-142, és persze _a_ repülőgép, a Z-526F Tréner Master. Bónuszként eljött egy L-200D Morava is, "aki" ugyan nem Zlin (egy másik repülőgépgyár - merthogy több is volt/van a cseheknek: a Kunovice-i Let gyártmánya), de szintén csodálatos.
Morava és Z-142 gurul az állóhelyek felé
Nagyon klassz dugattyúsmotor-hangorgia volt, melyet igyekeztem audiovizuálisan megörökíteni. Egy pár perces videót össze is vágtam belőle:
A felvételek készítésekor ismét szembesültem a dilemmával, miszerint vagy fotózok, vagy videózom - vagy pedig szabad szemmel gyönyörködöm a madarakban. Szerencsére Rianna besegített fotózás fronton:
Tréner és Z-142 áthúzás közben
Jövőre remélem sikerül behiénáznom magam valamelyik gépbe, bár nem akarok panaszkodni: így a földről is klassz volt a találkozó!
11 komment
Címkék: repülés videó vlog csehszlovák gödöllő morava repülőgépek zlin
Felhők, csak úgy
2008.10.12. 01:10 :: Hamster
Amíg érkezik valami megfejtés az előző postra, addig következzék két régebbi felhős kép:
(Szerencsére mostanában nem ilyen az idő, és ez egyátalán nem baj:)
Szólj hozzá!
Címkék: felhők
Az élet nagy kérdései :)
2008.10.11. 22:32 :: Hamster
Az iménti, UV kontrolleres kérés kommentjei kapcsán kiderült számomra, hogy milyen sok barkácsoláshoz, szereléshez értő ember jár erre. Tőlük szeretnék kérdezni két dolgot, ami már évek óta foglalkoztat. Nem röhögni, tényleg érdekel; még akkor is, ha a végén kiderül, hogy semmi képzelőerőm nincs, mert ha lenne, akkor rájöttem volna :)
1. A kalapácslakk miért kalapácslakk? És mitől olyan mintázatú, amilyen?
2. A kályhaezüst miért kályhaezüst?
Szerintem még lesz hasonlóan értelmes kérdésem, de ezek jutottak most eszembe...
6 komment
Címkék: barkácsolás az olvasó válaszol segítségkérés
Szobadísz
2008.10.08. 22:37 :: Hamster
Most kivételesen naplóként fogom használni a blogot - nem lehet minden bejegyzés egy-egy alaposan resersált, tökéletesen szavakba öntött, észveszejtően szép képekkel illusztrált sztori ;)
Naszóval anno hencegtem az UV kontrollerrel, amit vettem a BKV-tól. Eddig kint állt az erkélyen, de most egy apróbb építkezés miatt bekerült a nagyszoba sarkába. És rájöttem, hogy ott is szeretném tartani. Csak egy baj van: ahogy kinéz. Konkrétan így:
Nincs valakinek ötlete, hogyan lehetne normális állapotba hozni? Hogy ne legyen rozsdafoltos a teteje, hogy csillogjon a rézlap, hogy ne legyenek feketék a vasfelületek. A "fújd le kályhaezüsttel" című javaslatot lehetőleg hanyagolnám :)
27 komment
Címkék: villamos uv lakberendezés barkácsolás az olvasó válaszol segítségkérés
Légidaru a Széchenyi-hegy felett
2008.10.08. 11:34 :: Hamster
Szeptember 22-én lecserélték a Széchenyi-hegyi adótorony tetejét, a digitális műsorszórásra való áttérés részeként. A százkilencvenegynéhány méteres antenna utolsó, tizenvalahány méteres szakaszát ipari alpinisták leválasztották a szerkezetről, a leemelés, illetve az új antennacsúcs beemelése pedig daruval történt. Repülő daruval, hogy butaújságírósan fogalmazzak: egy orosz gyártmányú, Kamov Ka-32 típusú helikopterrel, melyet egy svájci cég üzemeltet. Egy német cég megbízásából. Egy magyar cég számára. Éljen a globalizáció! ;)
A Ka-32-est a nyolcvanas években fejlesztették ki a Ka-27-es tengeralattjáró-vadászból. Jellegzetes Kamov-masina az egymással ellentétes irányba mozgó koaxiális rotorokkal. Az A alváltozat a nemzetközi szabványoknak megfelelő felszereltséget jelenti, ezen belül az A12 a Svájc által elismert verzió.
És most jöjjön egy négy és negyed perces videó a daruzásról. Amikor ugyanis rájöttem, hogy nem igazán alkalmas fotózásra az idő, gyorsan áttértem a filmezésre. Mára virradó éjszaka pedig felfedeztem magamnak a Microsoft MovieMakert, úgyhogy ez egy erősen vágott verzió, mivelhogy a daruzás sok egyhelyben függeszkedéssel és lassú mozgással jár, így nem kimondottan akciódús látvány. Viszont marha érdekes ilyesmit élőben látni!
Ha akadozik a videó, állítsd le (||), és várd meg, amíg a letötést jelző csík elkúszik a jobbszélre. Ha már letöltődött, nem fog megszakadni.
A gép rendelkezik robotpilótával (állítólag olyannal, hogy ha csak egy ember repüli a masinát, akkor bekapcsolja a függeszkedés üzemmódot, és otthagyhatja a kormányokat, amíg a darut kezeli - bár érdekelne, hogy ezt megengedik-e az európai szabályok, vagy csak egy lehetőségről van szó), de azért úgy gondolom, így sem feltétlenül könnyű feladat ennyi ideig egyhelyben lebegni, és aztán - immár megterhelve - megint elindulni.
A helikopteresek mellett nem szabad megfeledkezni a tornyon dolgozó ipari alpinistákról sem: ők azok, akikkel semmi pénzért sem cseréltem volna :)
8 komment
Címkék: repülés videó vlog helikopter kamov ka 32
A budapesti autós nem tűr korlátokat!
2008.10.06. 11:00 :: Hamster
... inkább gyorsan letapossa az összeset. Nincs száz méternyi összefüggő érintetlen védőkorlát a városban, és a nyilván mindig az útviszonyoknak megfelelően vezető próbaschumacherek miatt az aluljárók korlátjai is lassan mind lecserélődnek - a régi, üvegezett helyett általában tömör betonra. Mert a város sötét lovagjai nem csúsznak ki: ők így szoktak megállni.
A korlátok romjai helyén eredetileg egy-egy utca nyílt, ahová az autós bekanyarodott, és csak aztán vette észre, hogy azokaszemetek megszüntették az utcát, és erről még csak nem is szóltak neki!
A baloldali képen a korlát leküzdése után a driftelés lokális bajnokai rögtön a villamosmegállóban várakozókon találhatják magukat. Persze egy-egy szóbeli vállonveregetés a megállót és az előtte levő kanyart megtervező és engedélyező szakembereknek is jár. Jobboldalt: itt valaki vagy nagyon bénán bírt visszatolatni a sarkon, vagy ez valami újfajta street-art.
Ezt a korlátot nem a járdára való feltolatáskor túlbuzgó jómunkásemberek görbítették el, hanem Uri Geller.
Na most mi van, ő igenis kocsival akart felszállni a villamosra. Csak az a rohadt lánc nem engedte!
Nem illett a kereszteződés fengsui-jához az érintetlen korlát, hát gyorsan átalakították. Nem volt egyszerű, hiszen ide csak forgalmi iránnyal szemben lehetett eljutni, de a kozmikus harmóniáért semmi sem túl drága!
Teherautóval szűk helyen tolatni márpedig mindenki tud - a korlátokat nyilván eleve ilyen görbén rakták ki!
Megjegyzés: tudom, valaki a kommentekben majd úgyis megírja, hogy kisebbségi komplexusom van, mert irigylem az autót a gazdag, szép és sikeres emberektől (valamint különbenis az én anyámat), de azért engem hadd idegesítsen ez a jelenség :)
24 komment
Címkék: budapest fotó kritika közlekedés morgás autósok korlátok
"Normális" felhők..
2008.10.05. 21:37 :: Hamster
... az előző felhős bejegyzés kritikán aluli minőségét jóváteendő :)
Ez megy most