Bár eléggé úgy néz ki, hogy ezt a blogot csak villamos- és vasútmániások olvassák, azért én megpróbálkozom más témákkal :) Most például azzal, hogy végetért az egyik olyan tévésorozat, amit hajlandó voltam nézni: a Gilmore girls, amit nálunk a borzasztó "Szívek szállodája" címmel adott előbb a királyi tévé, aztán a viasat. Mondjuk érződött rajta, hogy ideje lesz lezárni - az valahogy ritkán jön ki jól, amikor hirtelen az egyik főszereplő (itt épp Lauren Graham) lesz a producer. Ja, és amikor az eredeti író már nincs a stábban. Éppen ezért is az utolsó rész már csak egy "sika-kasza-léc" típusú hakni volt (értsd: játsszuk el gyorsan, vegyük fel a gázsit, és felejtsük el): különösebb dramaturgiai bravúrkodások nélkül elvarrták a szálakat, megbeszéltettek néhány szereplőt, akik eddig csak félmondatokat mondtak, aztán annyi. Valahol azért sajnálom, mert aranyos sorozat volt. Totál illik rá, amit az imdb.com-on írtak, hogy "a csajos sorozat, amit pasik is szerethetnek".
A 120. villamosszülinap prelűdje
2007.11.17. 23:35 :: Hamster
A mindenféle rossz hírek (buszmegszüntetések, vonalcsonkítások, sztrájkok) közepette ma nagyon sok közlekedésbarát megpróbálta jól érezni magát Budapesten. Legalábbis a villamosbarátok - és szerintem sikerült is nekik. Az előzetes programmal ellentétben ugyanis nem csak egyszer, hanem rögtön kétszer is körbement egy kisebb, ünnepi villamoskaraván a 6-oson, két nosztalgiatujával, egy UV-val, és egy szóló Ganz csuklóssal, kíváló fotótémát nyújtva minden erre affinis jelenlévőnek. Sokfelé elő szokott fordulni ilyen "villamoskorzónak" nevezett esemény, de Budapesten még nem nagyon volt erre példa. Több helyen is megpróbáltam fotózni, de a mai kedvenc képem speciel a Karinthy Frigyes úton sikerült:
Ezen mondjuk a Ganz csuklós nem is látszik, de van helyette Combino a háttérben :) Nem tudok jobb jelzőt rá: "tök jó" volt az öreg járgányokat mozogni látni-hallani. Az UV-t is: fura, hogy lassan már három hónapja nincsenek szolgálatban...
Mindenesetre éljenek a budapesti villamosok!
1 komment
Címkék: budapest közlekedés évforduló nosztalgia villamos pozitívum nosztalgiavillamos
Striking the world
2007.11.16. 17:49 :: Hamster
(Elnézést kérek, Manowart hallgattam, onnan jött a cím (Fighting the world)).
Tulajdonképpen véletlenül leltem rá a Megint Állunk Vazze c. blogon a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (elég fura egy név, van Nemszabad Szakszervezet is? fogoly?) egyik követelésére (tényleg szerepel a vdszsz.hu oldalon, a középső gördíthető részben valahol) a 21-i sztrájk kapcsán:
A november 13-i VÉT-en bejelentettük a bérrel és KSZ-szel kapcsolatos minimumköveteléseinket, melyek az alábbiak: A heti munkaidő a MÁV ZRt-nél a korábbi 37 órára csökken, a jelenlegi személyi alapbérek változatlanul hagyása mellett. Az így megmaradt alapbéren kell végrehajtani az átlagosan legalább 8 százalékos alapbér-fejlesztést – természetesen, annak vonzataival együtt. A Kollektív Szerződésben szereplő tételeket legalább 8 százalékkal kell megemelni, a Választható Béren Kívüli Juttatások keretösszegét pedig minimum 8-10 százalékkal. Javaslatunk értelmében ezentúl a KSZ azt is rögzítené, hogy a gépkocsival történő munkábajárás esetében egységesen kilométerenként 28 forintot kell a munkáltatónak fizetni a munkavállalók részére. A munkábajárás és a hazautazás időtartamának maximálását is be kívánjuk emelni a KSZ-be: eszerint egy-egy szolgálat esetében az utazással töltött idő – megállapodás hiányában – nem haladhatja meg a négy órát. " / Megint Állunk Vazze /
Egyrészt ezeknek a követeléseknek biztos megvan a maguk oka, de akkor is bakker, ez így szerintem durva. Kevesebb kelljen dolgozni, de a fizetést azért emeljék fel, meg a juttatásokat is - hol élnek azok, akik ezt komolyan leírják? Ja igen, és persze foglalkoztassák őket tovább akkor is, ha már nem is lenne szükség rájuk egy adott helyen. Mindezt egy olyan sztrájknál, amiről azt állítják, hogy a mellékvonalakért, a vidékért, meg esetleg az egészségügyi kavarás ellen lesz. Na nem mintha hinnék a nemes ügyekért való nemdolgozásban, de ezek után én hogy a nyavalyába legyek szolidáris?
Egyébként Tótavé is jól megénekelte a témát ma:
Bizony, érdekellentét van. És ez természetes, nem valami magyar átok. De például az Index fórumain ezt sokan nem értik meg. Mondván, hogy örüljek, hogy valaki érdekérvényesít a Csúnya Nagy Állam (meg a gazdasági logika) ellen. Meg hogy "érted is sztrájkolnak". Egy nagy túrót. És ha egyszer már... akkor ne akarják elvenni tőlünk nem-vasutasoktól a jogot, hogy szentségeljünk egy jóízűt!
Ugyanezt gondolom a jövő szerdai Nagy Vasutasnemdolgozás előtti napra időzített BKV sztrájkról is. De a németországi vasutassztrájkról is (ők 31 százalékos fizetésemelést szeretnének - ez nyilván tööök reális), csak az nem érint.
Szólj hozzá!
Címkék: kritika közlekedés máv sztrájk vasút
Bécs egy mérsékelten barátságos őszi napon
2007.11.16. 03:04 :: Hamster
Bár harmincvalahány alkalom után abbahagytam annak a számolását, hogy hányszor jártam Bécsben (és ebbe nem is számoltam bele az átszállásokat egyik vonatról a másikra, illetve az autóval áthussanásokat Németország vagy mondjuk Tirol felé), még mindig van pár megállónyi olyan villamosvonal, ahol nem jártam eddig. Igaz, pár hónappal ezelőttig még több is volt ilyenből, aztán nekiálltam tudatosan ledolgozni a "hiányt". Persze azért közben odafigyeltem az egyéb látnivalókra is:
Bécs egy mérsékelten barátságos őszi napon
Kár, hogy a jelek szerint ők csúsznak le a mi színvonalunkra (graffiti, kosz), és nem mi mászunk fel az övékére...
Szólj hozzá!
Címkék: közlekedés utazás bécs villamos hampage
120 éves a budapesti villamos
2007.11.15. 21:43 :: Hamster
Mivel jelen sorok írásakor a bkv.hu-n sajnos még mindig nincsen fent a program (pedig már vagy 34 órája megvolt az erről szóló sajtótájékoztató - sajnos már így is túl későn ahhoz, hogy külföldi villamosbarát ismerőseim el tudjanak jönni), megpróbálok így privatice "köztájékoztatni" a budapesti villamosközlekedés 120. szülinapjával kapcsolatos ünnepségekről:
2007. november 17-én a Nagykörúton villamosfelvonulás (436, 611, UV, ICS) harangozza be a 24-i rendezvényeket. Indulás 11:00-kor a Moszkva térről. Felszállni rájuk sajnos nem lehet; a kocsik fedélzetéről hostessek a 24-i programról és a 25-i nosztalgia járatokról szóló szórólapot osztanak.
2007. november 19/21/23-án 14 és 18 óra között hármas UV szerelvény közlekedik Moszkva tér és Móricz Zs. körtér között, melyre utasok is felszállhatnak.
2007. november 24-én lesznek a nagy ünnepségek. A tulajdonképpeni évforduló 28-án lenne, de az hétköznap, ezért rakták ekkorra. Ezen a napon a Nyugati pályaudvarnál fedett sátorban rendezik meg az ünnepi megemlékezést, valamint:
11 és 16 óra között városnéző UV közlekedik a 6-oson, a témához illő idegenvezetéssel,
16 és 20 óra között pedig színházvillamos, melyen színészek villamosos jeleneteket és dalokat adnak elő. Mindkét járatra különjeggyel lehet felszállni.
2007. november 25-én a 436-os és a 611-es nosztalgiavillamosok járnak a 2-es viszonylat - a Szabadság híd felújítása és a metróépítés miatt némileg megrövidített - útvonalán, a Jászai Mari tér és az Erzsébet híd (?) között. Fejenként két villamosjegy ellenében bárki felszállhat.
Reméljük jó idő lesz ezeken a napokon! Amennyiben részletesebb, pontosabb program kerül fel a BKV oldalára, azt is be fogom linkelni.
Upate (nem Norbi, hanem a hivatalos:): itt található a BKV-féle információ.
Szólj hozzá!
Címkék: budapest közlekedés bkv évforduló villamos
Budapest mostohagyereke, a budapesti közlekedés
2007.11.14. 19:22 :: Hamster
Már megint későn kezdenek el gondolkozni a jövőn. Konkrétan akkor, amikor a Nyugatiban pár vágányt már kifelé ásnak a földből, hiszen úgyis átalakítások lesznek, mert jön a Kormányzati Kilenced:
"Egy MSZP-s bizottsági tag tartózkodása miatt elutasította a fővárosi önkormányzat szakbizottsága a a szabályozási keretterv módosítását, ami elengedhetetlen a kormányzati negyed megépítéséhez. A képviselők nehezményezték, hogy fontos kérdésekre nem kaptak választ. [...] Ughy Attila a bizottság fideszes elnöke azzal indokolta az elutasítást, hogy az általuk feltett, döntően a közlekedéssel összefüggő kérdésekre a tervezők képviselői nem tudtak válaszolni. [...] Ughy kifejtette, hogy válasz nélkül maradtak az olyan kérdések, hogy mi lesz a pályaudvar Eiffel-csarnokával, hol, milyen villamosközlekedési változások lennének." / Index /
Gondolom a tervezők meglepődtek, hogy egyátalán kérdeztek tőlük valamit, pláne közlekedésit. Mert ebben a városban a közlekedés tipikusan "olyan izé" téma, mint a koldusok meg a hajléktalanok. A közlekedés majd lesz valahogy, majd kitalálnak valamit, az emberek meg majd megszokják. Aktuális példa:
"Nehéz lesz autó nélkül megközelíteni Budapest legnagyobb bevásárlóközpontját: a két metróállomás között található plázához egy félóránként járó busszal és a zsúfolt Kerepesi úton közlekedő egyetlen trolival lehet eljutni." / Index /
Felépítik a város legnagyobb plázáját, és nem gondoskodnak tömegközlekedésről. Mert hát ők drága hely lesznek, és az ő prémium kategóriájú vevőik úgyis kocsival jönnek. Mind a 2800 parkolóhelyre, az amúgy sem éppen üres Kerepesi úton. Ha meg a másik irányból jön valaki, akkor a Rákóczin. A lokális és fővárosi önkormányzók meg csak nézik az egészet, és lehet, hogy eszükbe se jut, hogy ha már odaadják a mindenki tulajdonát valakinek, akkor kérjenek érte cserébe valamit "a mindenkinek".
De nem baj, valami majd lesz, mi meg megszokjuk. Végülis minél több ilyen nagy beruházást csinálnak meg közlekedési és környezeti koncepciók nélkül (koncepciót mondtam, nem azt, hogy az építtető bedob ötletnek egy magasvasutat a legközelebbi csomópont és a 3D mozi közé, közbenső megállóval a MekDoneldsznél, mert ez az ő érdeke lenne - a kérdés, hogy Budapestnek érdeke-e egy újabb pláza, ráadásul pont ott), annál rövidebb kell kibírnunk a kialakuló helyzetet, hiszen annál hamarabb fog elvinni minket a dugóban állva az idegbaj, vagy a levegőt szívva a tüdőrák.
3 komment
Címkék: budapest kritika közlekedés pláza vasút nyugati
C.S.I. Who?
2007.11.14. 01:06 :: Hamster
Ha már az előbb zenéről írtam, egy kérdés: valaki nem tudja, a CSI (Helyszínelők) sorozatoknak miért pont mindig The Who számok a főcímzenéi?
Ugye kezdődött ez "a" C.S.I.-jal (a Las Vegas-i alapsorozat), ami a "Who are you"-val indul:
Aztán jött a CSI:Miami (Miami Helyszínelők) a "Won't get fooled again"-nel:
És utána valami arcpirítóan döbbenetes módon :) a CSI:New York-nak (New Yorki helyszínelők) is egy Who szám, a "Baba O'Riley" lett a főcíme. A poén kedvéért ide egy Dr. House-os rajongói videót vágok be, ami ugyan totálisan nem illik a zenéhez (azon felül, hogy a kezdőjelenet szerepelt így az egyik részben), de ilyen House-ínséges időkben szükség van erre:
Nem mintha bajom lenne ezzel (ezek a Who elég jól fogyasztható számai még:), de tudja valaki az okát?
4 komment
Címkék: zene csi youtube rock sorozatok house popkultúra the who tévéműsor
Queen II.
2007.11.13. 21:24 :: Hamster
Ma hazafele jövet a Queen rendkívül fantáziadús módon "Queen II" névre keresztelt, második albumát hallgattam, és megállapítottam, hogy az továbbra is zseniális. Kár, hogy a legtöbb embernek a Queen a Radio Ga-Ga és kész. Nem mondom, gyerekkoromban én is ennél a számnál jegyeztem meg őket, főleg a Live Aid itthon is átvett részeinek nézésekor, de azért kis segítséggel később továbbléptem ezen :)
Szóval ilyen mozgalmas albumot manapság ritkán csinálnak. Igaz, ez akkor készült, amikor a Zeppelin, a Who és még sokan szétkísérletezték a stúdiókat, de a korszakból nekem mégis ez jön be leginkább. Részben amiatt a könnyedség miatt, amivel a tök különböző számok követik egymást, mint például a progresszív White Queen-t a kezdő visítás és zajok után meglehetősen keményre forduló Ogre Battle, majd a nem kicsit dilis Fairy Feller's Master Stroke. Talán manapság is készülnek ilyen agyasan agyatlan lemezek, de biztos nem túl sok...
1 komment
Címkék: zene rock queen
Olvasnivaló :)
2007.11.13. 08:55 :: Hamster
Részben "egószörf", részben pedig nekem is tetsző oldalak ajánlója:
"Szereti idejét érdekes fotók nézegetésével tölteni? Akkor találtunk Önnek pár órányi elfoglaltságot: fanatikus fotósok honlapjait gyűjtöttük csokorba, akik rég megszűnt villamosvonalak maradványait, a Twin Peaks helyszíneinek mai állapotát, közismert emberek sírhelyeit fotózzák fáradhatatlanul, vagy éppen azt tűzték ki célul, hogy lencsevégre kapják az ország összes víztornyát és vasútállomását." / origó Digifotó /
Mondjuk nem hittem volna, hogy bárki is a fotózás felől közelíti meg az Elveszett Síneket, hiszen ez nem éppen a minőségi képekről szól, inkább a gyűjtésről és a "hozott anyagról", hiszen én csak azt próbálom megörökíteni, ami annak a helyén van, ami egy-egy régi fotón volt látható. És az bizony nem mindig (sőt, szinte sosem) szép, a fények sem optimálisak, és esztétikai megfontolásoknak is ritkán van helye :)
Szólj hozzá!
Címkék: énblog budapest ego elveszett villamos weboldalak
Már csak nyolc nap az új House-ig
2007.11.12. 20:52 :: Hamster
Most nézem, hogy tévedtem, és mégis egész hamar folytatódik a Dr. House a harmadik évaddal. Ez jó hír, most szerdán meg foglalkozhatok valami mással este :)
Ez megy most