HamPLÓ

A múltkor mutattam pár képet akkorról, amikor még működött a fényképezőgépem, most mutatnék párat, ahol már csak a videókamerát tudtam állóképek rögzítésére használni. Persze ott volt még a mobiltelefon is, de annak tényleg vacak a beépített fotóapparátja...

Utólag belegondolva is egészen valószerűtlen ez a város: ilyen sűrűségű látnivalót inkább csak Hollandiában és Belgiumban találni! Pedig állítólag az NDK időkben bele is bontottak a belvárosba, egy negyedet pedig csak a rendszerváltás környékén már erősödő civil mozgalmak tudtak megmenteni ugyanattól a sorstól. Milyen lehetett ez a város a világháború előtt?

És mi tartja vissza az ehhez hasonló házakat attól, hogy összedőljenek? :) Belülről is szívesen megnézném, de a falnak tutira nem mernék nekitámaszkodni!

Még a polgáriasabb, modernebb rész is meglepően egységes, és az ember séta közben időnként olyanokat olvas a falakon, hogy "ebben a házban gyakran megszállt Goethe és Schiller".

Pár hete mérgelődtem egy sort azon, hogy kedvenc mozdonyom napállásilag rossz irányból bukkant fel a nürnbergi főpályaudvaron, de szerencsére néhány nappal később megint láttam, ezúttal Münchenben:

Persze a fényekkel itt is megjártam egy kicsit, mert bár a gép nagy része sötétben volt, a szép gömbölyű orra pont egy világítóablak alatt állt:

Továbbra is nagyon tetszik a 103-as - annyira más, mint a mi hatvanas-hetvenes években épült mozdonyaink! A mi Gigantjainkból még a protó se létezett, amikor ebből legyártották az utolsót (pont azt, amelyiket a képeken láthatunk), mégis: ez egy űrhajó, míg az inkább csak egy méltóságteljes trafóház :)

Hogy az utolsó mohikánok egyike nem csak az én szívemet dobogtatja meg, arra bizonyíték a fentebbi videón hallható kattogás: míg én videóztam, mások fotóztak. Egyébként a képen látható IC Augsburg felé indult, ami azért érdekes, mert 1965-ben pontosan a München-Augsburg viszonylatot járták 200 km/h-val a 103-as - akkor még E03 - elősorozati példányai a Nemzetközi Közlekedési Kiállítás tiszteletére, június és október közt. Igaz, akkor még nem volt olyan, hogy "Intercity": sima D-Zugnak (gyorsvonat) nevezték, és bár a menetekhez úgy kellett a nagy sebességet bíró kocsikat vadászni, azért nem hangzik rosszul, hogy náluk már akkor kétszázzal járt egy utasokat szállító szerinti vonat.

És csak most ugrik be, hogy van is ilyen vonatra szóló kéregjegy a gyűjteményemben, lásd itt jobbra :) A menetek fontos eseménynek számítottak a második világháború pusztításából ekkor már erősen kifelé mászó NSZK-ban, így filmhiradót is tudok mutatni róla:

Mint a közlekedési jegyek lelkes gyűjtője, érdeklődéssel figyeltem, hogy 2014-ben a korszerű automatáknak köszönhetően végre a budapesti tömegközlekedésben is megjelentek a "német típusú" (nem tudom, mi a pontos nevük, én így hívom őket) hőpapírok... és hamarosan gond is támadt velük.

Azok kedvéért, akik nem figyelnek oda annyira ezekre a fecnikre, mint én, bemutatnám a fejlődés irányát, bécsi vonaljegyek példáján:

Ez itt egy pénztárban vásárolt, előrenyomtatott vonaljegy azokból az időkből, amikor még a schilling volt a hivatalos fizetőeszköz Ausztriában. Mivel rendes papírra készült, "klasszikus" nyomtatással, vélhetően száz év múlva is olvasható lesz.

A formátum ugyan megmaradt a hőpapír bevezetésével, de az automaták fizetés után immár helyben állítják elő a jegyet a mintás - plusz vízjellel és egyéb azonosítókkal ellátott - papírra. Az eljárás hátránya, hogy ezek a jegyek néhány év alatt kifakulnak, a gyűjtő meg a haját tépi...

Néhány évvel ezelőtt Drezdáról írtam, hogy ott épül a világ legmodernebb óvárosa - az ottanihoz hasonló háborús sebek láttán pedig nehéz nem gondolni arra a Budapestre, amit soha nem ismerhettem! A legtöbb ember hasonlóan van ezzel, de általában csak a Palotára gondol, esetleg a régi Erzsébet hídra, pedig más is eltűnt a világégés végére: egész utcák, terek, panorámák! Például ma már nehéz elképzelni, de a Clark Ádám tér eredetileg zárt térség volt, tőle délre pedig házsor állt a Duna partján, a keskeny park helyén...

Mivel az ún. modern műemlékvédelem korában nőttem fel, fel se merült bennem, hogy a lerombolt dolgokat újra lehet építeni, így aztán ha valaki ilyesmiről álmodozott Pest kapcsán, általában nem is értettem, hogy gondolja. Aztán hat éve elmentem Varsóba, és ehhez hasonló utcákon sétáltam:

... és egyátalán nem éreztem úgy, hogy át lettem volna verve, pedig újraépített, azaz tulajdonképpen "nem valódi" épületeket láttam. A lengyel fővárost ugyanis a német hadsereg meglehetősen lerombolta a második világháborúban; a fenti hely így nézett ki 1945-ben:

See page for author [Public domain], via Wikimedia Commons

A varsói Királyi Palotát évtizedekkel a háború után, a hetvenes-nyolcvanas években építették újjá, és ma már fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy mit látnak - ugyanezt itthon nem kell mondani, mert elég egyértelmű.

De nem csak egyetlen palotát építettek újjá, hanem az egész óvárost - igaz, annak már az ötvenes években nekiláttak. Nem lehetett kis feladat, a háború végén a fentebb látható piactér és környéke így nézett ki:

A XI. kerület kvázi főterét olyan régen kezdték el átalakítani, hogy az ember már nem is emlékszik, milyen volt előtte. Na jó, ez túlzás: aki itt nőtt fel, az nem felejtette el, de a Gomba körüli zöldterület, vagy épp a Budafok kocsiszínig közlekedő 41A villamos emléke azért már eléggé elhalványodott. Megannyiszor elvágott Fehérvári úti járatok, összefirkált palánkokkal elzárt közlekedési útvonalak, nyilvános vécéként üzemelő Gomba - na ezeket viszont nehezebb elfelejteni. Megpróbáltam összegyűjteni a tér állapotában 2002 óta beállt változásokat, ez itt a krónika első része:

A Körtér átalakulása, 2006-14, I. rész
Sok hűhó ennyiért?

Érdemes a linkeket is kattogtatni! Tudom, mindig ezt mondom, de most még határozottabban így van, sok munkám volt velük :) Folyt.köv. a közeljövőben.

Jó lenne tudni, mitől függ az, hogy ki hol érzi jól magát. A környezetemben például majdnem mindenki dél felé indul, amint csak teheti, és bár nyilván nagy marha lennék, ha azt mondanám, hogy Toszkána csúnya, vagy hogy nem örülök, hogy jártam Görögországban, de én valahogy inkább az Alpoktól északra érzem jól magam. Persze ízlések és pofonok különböznek, de furának találom, hogy például Erfurt szinte teljesen hiányzik a magyarok tipikus úticéljai közül (nem csak én nem értem ám a dolgot). Persze hallani azért hallottunk róla, nem ismeretlen a neve, de a müncheni Oktoberfesten szerintem nagyságrenddel többen jártak...

A középkorból alaposan megkaphatja az ember a maga adagját itt, és nem ám úgy, mint Olaszországban, hogy mázsált áruként szállítják be a város szélén levő parkolóból a pénztárig - itt villamosjeggyel lehet közlekedni :)

Tulajdonképpen az is rejtély, egy ekkora városnak (kétszázezer lakos) hogy lehet ilyen nagy óvárosa. Mert kimondottan nagy: az ember csak sétál és sétál, és bár az épületek stílusa néha változik, mindig újabb szépségek várnak rá. Például a sok száz favázas házhoz képest...

... a XIX. században épült neogótikus városháza szinte már modernnek számít... de szép!

Hétfőn mutattam pár pillanatot a Szob - Márianosztra kisvasút nyílt/fotós napjáról, de azon a videón nem szerepelt az üzem talán legérdekesebb járműve:

Ránézésre persze nem egy nagy durranás (bár "mozdonyabb" látvány a legtöbb itteni gépnél), az érdekesség a géptérben rejtőzik:

Ez ugyanis egy dízel-villamos mozdony, amihez hasonlókat ritkán láthatunk kisvasúton (legalábbis itthon). Tudom, Lillafüred után immár Szilvásváradon is van hibrid mozdony, de azokkal ellentétben ez itt nem korszerűsítés eredménye (és persze nem is hibrid). Sokat nem tudok a típusról, cseh oldalakról annyit sikerült kisilabizálnom, hogy a második világháború után építették őket Prágában. Mivel a helyi személyzet Skoda néven emlegette a masinát, úgy sejtem, talán még most is olyan motor van benne. A fenti képen jól látszik a dinamó (balra), ez állítja elő a hajtómotorok számára az áramot.

Az okostelefonok korában már nem nagy szám, hogy az utcán is bármikor meg tudjuk nézni, merre kell mennünk, ha valahova el akarunk jutni (már ha van mobilnetünk, mert Németországban ritka az ingyen wifi), de Bajorországban azokra is gondoltak, akiknek nincs olyanja:

Mondjuk a kezelése nem olyan kényelmes, mint egy érintőképernyős mobilé, de a szándék a lényeg! Itt éppen azt terveztettem meg a készülékkel, hogy hogyan jussak el a várárokban fekvő metróállomásra - több variációt is adott rá, mindössze egy átszállással. Komolyabb utazást is össze lehetett volna hozni rajta, de valós feladatot akartam adni neki :)

PS: A mobilomon is fenn volt ez az app, csak semmit sem értem vele a már említett mobilnet-hiány miatt. Egyébként azóta is azon gondolkozom, mikor használtam ezelőtt legutóbb utcai telefont. Szerintem tizenéve...

Múltkor már említettem a "kalandomat" Erfurtban, hogy a Dóm téren egyszercsak kipurcant a fényképezőgépem - ami azért volt kellemetlen, mert elsősorban a Dóm miatt utaztam ide.

Az is írtam, hogy először megpróbáltam rájönni, meg tudom-e javítani a gépet, és mire észbekaptam, már záróra volt; a kapuban álló úr engedett be addig, amíg körbement, és mindenkit kiküldött, illetve lekapcsolta a lámpákat. Szintén írtam, hogy mindeközben valaki az orgonán gyakorolt, de azt nem, hogy mekkora élmény volt, ahogy majdnem egyedül voltam a katedrálisban a zenével. Teljesen kikapcsolódtam, megnyugodtam - pedig előtte elég pipa voltam a gép miatt!

A Nürnberg óvárosát körbevevő középkori erődítések nagyrészt ma is megvannak, bár a XIX. századtól kezdve itt-ott lebontottak szakaszokat belőle.

A rendszernek nem az Operaháznál fekvő része a legszebb, sőt, magát az óvárost se innen érdemes megközelíteni, mégis tartogat számunkra némi érdekességet:

A Frauentorgraben ("Nők kapuja-árok") ezen szakaszát a hatvanas években betemették, hogy kiszélesítsék a mellette futó utat, a nyolcvanas években aztán az U2-es metróvonal építése kapcsán ismét kiásták...

... és metrómegállót építettek bele, melynek egyik oldala...