Nem olyan ez a kép, mintha rossz darabokból illesztettem volna össze egy panorámát? Pedig tényleg így néz ki :)
Még egy kis Köpenick
2011.03.07. 20:09 :: Hamster
Kicsit magam is meglepődtem azon, hogy a feltöltött fájlok közt találtam két további köpenicki képet. Valamiért úgy emlékeztem, csak a múltkori panorámát akartam feltenni, de ezek szerint nem :)

Ez itt a köpenicki belváros kapujának is tekinthető sarok, ahol persze villamosok is el/összeágaznak: a fachwerk-épület mögül a beszédes nevű Bahnhofstrasse érkezik, az előtérben az egyik irányba a Friedrichshain (azaz a szűkebben vett Berlin) felé vezető országútként funkcionáló, a másik irányba pedig egy hídon át az óvárosba vezető Lindenstrasse látható. Valaki remélhetőleg azt is megmondja, hogy az előtérben a háromkerekű régiség micsoda!

Ez pedig a köpenicki városháza, a tópartról nézve. A jobb szélen látható tömeg a köpenicki kapitányról szóló folklórműsort nézi, mely leginkább arról szólt, hogy porosz katonai ruhákba öltözött emberek sokat kiabáltak és söröztek :)
10 komment
Címkék: utazás berlin város németország téglaépítészet köpenick
II. Tévémaci
2011.03.05. 19:15 :: Hamster
Végre sikerült elolvasnom az "A tévémaci tudatformáló szerepe - Az államszocialista nevelés emblematikus figurájának története" című tanulmányt, ami abszurdan hangzó címe ellenére nem egy elveszett L'art por l'art társulatos jelenet, se nem unalmas olvasmány! Pár dolog a helyére került végre: emlékeztem, hogy a mai tévémaci előtt volt másik, és arra is, hogy ez a "másik" se az első volt már fennállásom történetében. Hogy a történet bonyolultabb legyen, beugrott az is, hogy anyuék annak idején mondták, hogy igazából az "én" első macim se az első volt. Ezt a korai macit annak idején szerintem láttam is valami újságcikkben vagy képeskönyvben, de csak arra emlékszem, hogy mintha tömzsibb lett volna, és más ruhát hordott.
Az 1963 és 68 közti változatot persze esélyem se volt látni, a második viszont gyerekkorom maradandó emléke volt, és az is rémlett, hogy amikor bemutatták a harmadik tévémacit, azt hittem, "nemváltás" történt: az új maci fiú volt, az előzőre viszont én speciel azt hittem, lány. A tanulmányból kiderült, hogy nem csak engem zavart meg az öltözködése :) Szintén érthetővé vált, hogy miért voltam bizonytalan abban, hány maci is volt gyerekkoromban: mert a harmadik alig másfél évig volt látható. A Foky Ottó-féle "mai" maci viszont már lassan harminc éves, és valahol tök furcsa, hogy emlékszem rá, amikor még új volt. Ennél már csak egy durvább dolog van: hogy állítólag se az első, se a harmadik maciról nem maradt kópia! Most már nem csak az elveszett Doctor Who részeket kell felkutatnom, ha végre sikerül beüzemelnem az időgépemet, hanem ezt is :) Örömömre szolgál viszont, hogy a második macit - gyerekkorom Tévémaciját - sikerült megtalálnom a youtube-on:
Remélem, azért egyszer valahonnan előkerülnek az elveszett macik is, valami padlásról, ahová az a tévés munkatárs vitte fel a tekerecseket, aki a selejtezéskor kimentette őket a Szabadság térről. Mert egyszerűen nem hiszem el, hogy senki ne lett volna, aki megakadályozta volt egy ilyen kortalan médiaintézmény elvesztését..!
11 komment · 1 trackback
Címkék: énblog tv youtube popkultúra
Útravalók (könyvajánló)
2011.03.03. 10:13 :: Hamster
Mi az: Grafitemberrel kezdődik, velem végződik, de igazából a kettő közti rész a legjobb?

Valamikor réges-régen, egy messzi-messzi... Lenin Kohászati Művek körül elterülő városban valakit nem vettek fel az egyetemre, mert hiányzott a munkásmozgalmi pedigréje. Az illető kényszerből lehúzott egy évet - terepen - a helyi közlekedési vállalatnál, hogy utána dolgozó ifjúként újra próbálkozzon, és eközben mintegy mellékesen magába szívott egy csomó jó sztorit a város mindennapi életéből. Persze nem csak erről a korszakról vannak emlékei, hiszen a városi közlekedéssel előtte és utána is volt kapcsolata: Bengáli húsgyalu, szilveszter éjjeli szolgálat az avasi kilátónál, kék busszal bevásárolni induló aranytorkú járművezető... ráadásul olvasás közben megismerjük Miskolc atomkori történelmének mindennapjait.
A kisebb formátumú (A5-ös) listaára 1985Ft, kiadótól rendelve 1600Ft. Van "nagymamabarát" A4-es verzió is, kicsit drágábban. Megrendelni pedig itt kell.
3 komment
Címkék: város miskolc tömegközlekedés
Tömköz életképek 43. rész
2011.03.01. 21:46 :: Hamster
Új gép, új képmegmunkáló szoftvereszköz (más átméretező és élesítő algoritmussal), új HTML-editor (mert az ezeréves Netscape Composer nem települ 64 bitre)... azt hittem, szétüt a guta, mire végre sikerült befejeznem ezt az oldalt. A fene essen mindenbe, hogy már a sz*r se a régi! :) És szintén a fene essen az egészbe, hogy gyakorlatilag semmi világrengető újdonságról nem tudok beszámolni. Hisz nem fotózhattam még, ahogy fektetik a budai fonódó vágányait, nem hosszabbodik sehogyse az 1-es, de még az "új" Deák tér se készült el időre. A már meglevő gödrök bezzeg maradtak.


Életképek 43: 2010 ősze, 2010/11 tele I-II.
Halottak napi forgalom, Combino a Frankel Leó utcában, esti hangulatok, fogaskerekű, ilyesmik...
7 komment
Címkék: budapest közlekedés tömegközlekedés életképek hampage
Elfedett sínek: a városligeti nemágazás
2011.03.01. 00:28 :: Hamster
Emlékszem, mennyire tetszett, amikor nagyiék elmondták, hogy a Lizsé közepén látszólag feleslegesen ácsorgó felüljáró miért is van ott, illetve amikor rájöttem, hogy a szintén elég feleslegesnek tűnő gát mi célt szolgál a tóban...
Jól látom, hogy utóbbin már nem lehet átsétálni? Vajon miért?
43 komment
Címkék: városliget szünetjelzés helyett
Köpenick
2011.02.27. 10:11 :: Hamster
Szerintem más is észrevette már, hogy a tavak sokszor panorámakészítésre inspirálnak (úgy itthon, mint külföldön), és nem volt ez akkor sem másként, amikor alapvetően villamosfotózási célzattal Köpenickbe vetődtünk:
Persze igazából nem tavat látunk, hanem a Dahme folyót, ahogy épp belefolyni készül a Spree-be, de Berlin belvárosa körül a folyók általában tavak sorozatának képében manifesztálódnak, úgyhogy a Duna sodrásához és gépesített forgalmához képest ez igenis inkább tó :)
7 komment
Címkék: utazás berlin németország panoráma
Lassan szétrohadó csoda Zugligetben
2011.02.24. 18:00 :: Hamster
Zugligetben 1977 januárja óta nem jár villamos, ám a vonal egykori végállomásai fennmaradtak. A többes szám azért indokolt, mert megvan az első, régi végállomás épülete, és az újé is. Az "új" végállomás több mint száz éves: 1903-ban nyitották meg - ez egyúttal azt is jelenti, hogy a régi épület 108 éve elvesztette funkcióját. Már akkor elég viharvert volt, amikor még járt az 58-as villamos, de a szépsége így is látszott:

A Zugligeti út 64-et kerülgető villamos, Harald Schachenhofer felvételén
A Zugligetnek a villamos elvételéért cserébe ígért troliból persze nem lett semmi, és a jelek szerint ez a helyieket nem is zavarta nagyon. Mint ahogy az se zavarja, hogy az eléggé prémium kategóriás környéken, a helyi főút mellett egy ekkora épület szép csendben rothadozhat:
A kis kerek terasz feletti tetőt dúcok tartják, a korlát hiányos, és vakolatból is egyre kevesebb marad, de az épület még mindig áll, pedig pár éve már nem laknak benne (azért gondolom, hogy csak pár éve, mert a tetőn ott van a tányérostévé, ami biztos nem nagyon régről maradt ott). Mintha azt akarná mondani nekünk: "tudom, hogy milyenek vagytok, de én akkor is állva maradok, dacból".
Hány éves lehet ez a faragás lombfűrész ornamentika? Van ma olyan cég az országban, amelyik tudna ilyen szépet faragni úgy, hogy az sok évtized után is még egyben legyen? Másutt minőségi étterem vagy klub lenne az épületben, nálunk meg valószínűleg arra várnak, hogy mikor esik szét. Más magyarázata nem nagyon lehet annak, hogy nem csinálnak vele semmit... Ha helybeli lennék, biztos utánajártam volna, kié ez a Svájcból véletlenül ideteleportálódott kunyhó, és megkérdeztem volna, miért jó neki az, hogy ilyen állapotban tartja. Gondolom állami vagy fővárosi intézmény lehet, mert magántulaj már biztos rendberakta volna - és bár nem nagy öröm az, hogy mindent eladnak, lehet, hogy ebben az esetben ez is jobb lett volna, hiszen az épület szépségét akkor is lehetne látni a Zugligeti útról, nem tudná "eldugni" előlünk!
Nem értek az ilyesmihez, de úgy sejtem, bármilyen jó minőségben is építették meg egykor, az a fa szerkezet jobbfelé egyszer ketté fog repeni, akkor megrogyik majd, és többé-kevésbé meg fog semmisülni. Kit bántott ez a ház, hogy így meg kell büntetni?! És a helybeli önkormányzóságot - vagy a környék lakóit - kicsit se zavarja ez a látvány? Másvalami Problémája(TM), és ennyi? Mi a történet amögött, hogy egy régi és szép, nem igazán eldugott, és nem is szegény környéken levő épület így elkallódhat? (Újabb bizonyíték arra, hogy nem csak a látszat a fontos ebben a városban: ha így lenne, a helybeli úri közönség, meg a nagykövetségi és egyéb rezidenciák miatt legalább kívülről rendbetették volna..!)

Az "új" végállomás 1976-ban, Tim Boric felvételén
A bejegyzés elején említett "új" végállomás kicsit szerencsésebb volt: bár a villamos megszüntetése után jó egy évtizeden át ő is az enyészeté volt, utána kemping épült a villamospálya helyén, az épületet pedig rendbehozták. Mostanában így néz ki:
Milyen jó, hogy a végállomási vágányokat vízszintesen építették, nehogy elguruljanak a villamosok: most remek jégpálya-alap. Varázslatos lehet itt korcsolyázni, az egyre szűkülő völgy közepén! És bár ez itt nem a reklám helye, de rég ettem akkora és olyan finom lángost, mint itt :) Nem optimális megoldás, hiszen nem indul már előle sárga villamos, és kicsit furcsának tűnik az is, hogy a XIX. század városi kirándulóhelyén most a tschikósch-gulasch turizmus jegyeit lehet felfedezni, de ahhoz képest, hogy micsoda csövestanya nihil ma Zugliget, egy kis csoda ez a hely. Milyen más is az, ha valaminek van gazdája!
Aki egyébként még tovább akarja idegelni magát azon, hogy micsoda szépségek-érdekességek rohadnak Zugligetben gazdátlanul, nézze meg ezt az oldalt!
58 komment
Címkék: budapest kritika panoráma ótvaros csodák
Berlin tömegközlekedése, ezúttal főleg föld felett
2011.02.22. 02:15 :: Hamster
A sok földalatti bóklászás után alig maradt időnk villamosozni, ami kicsit furcsa, hiszen mégiscsak Berlin a villamos szülőhelye! Manapság csak az egykori Kelet-Berlin lakótelepeit és külvárosait egymással és a belvárossal összekötő vonalakról beszélhetünk, néhány Nyugatra átnyúló vonallal - a világháború előtti gigantikus hálózat már a múlté. A turisták által leggyakrabban látogatott helyek is szinte mind villamosmentesek, emiatt a sárga síndöcögény messze nem olyan hangsúlyos a városképben, mint Bécsben, Milánóban, Prágában, vagy éppen Budapesten. Mindezzel együtt úgy, hogy a város kétharmada teljesen villamostalan, a hálózat hossza még mindig 190 kilométer körül van - tehát a berlini villamosüzem nagyobb, mint a budapesti. Mindezen túl a nagyvasút, és a nagyvasút és a metró közt félúton levő S-Bahn is terítékre kerül, mert irtó érdekes - és látványos:


Berlin (főleg) felszíni tömegközlekedése
Villamos, S-Bahn, nagyvasúti üvegpalota...








Ez megy most