Karácsony előtt sebtiben összedobott "vicces tények mindenhonnan" könyvek szerkesztői előszeretettel szoktak olyan régi angol törvényeket idézni, melyeket elfelejtettek hatályon kívül helyezni. Például, hogy az angol parlamentben tilos meghalni. Hasonlóan abszurdnak tűnhet, hogy Chester városában napnyugta után fel lehet akasztani, vagy le lehet nyilazni az ott bolyongó velszieket (igen, "velsziek" - ha Arany Jánosnak jó volt így, nekem is jó lesz). Egyébként állítólag ez csak valami félreértés: nyilazni nem szabad őket ;)
Deva Victrix-et - a mai Chester elődjét - rómaiak alapították az i.sz. első században. Ezt követően a település történelme leginkább arról szólt, hogy britonok, szászok, vikingek, normannok, dalekok össze-vissza elfoglalgatták egymás elől. A város kereskedelmi szerepe a XVIII. században csökkenni kezdett, viszont az iparosodással együtt járó felhajtás és szennyezettség elől menekülő gazdagok "menedékhelyévé" vált - a viktoriánus időkben erre ráerősítendtő kicsit hozzá is "romantizáltak" a városképhez. A végeredmény ez lett:
A belvárosról a wikipedia azt írja, hogy "ezek a házsorok középkorinak tűnnek, és egy részük tényleg az is". Bárhogy is van, a fekete-fehér (eredetileg Tudor-korszakbeli?) favázas építészet nekem bejön.
Elég megdöbbentő, hogy egyes utcák tulajdonképpeni járdaszintje az első emeleten van ("rows"), a szuterén jellegű földszinti boltok ("crypts") felett. Állítólag azért építették így, mert az utcán mindig sár és kosz volt, itt viszont rendben lehetett közlekedni. Szerintem viszont csak meg akarták duplázni az utcára nyíló üzlethelyiségek számát :) A megoldás viszont elég szokatlan, nem emlékszem, hogy láttam volna ilyesmit máshol.
Persze székesegyház is van, amit a XI. és XVI. század közt építettek, aztán a XIX. és XX. században felújítottak és bővítettek. Sajnos bent elég sötét volt, ezért nem fotóztam, pedig az angol elrendezésnek megfelelően középen levő "kórus" (így hívják? vagy csak simán szentélynek, amennyiben nem az apszis a szentély? de rég tanultam már erről!) miatt duplán érdekes volt a gótikus főhajó.
Persze volt ott még minden más is: kápolna, kerengő, klassz boltíves helyiségek...




Ez megy most