HamPLÓ

Annyira belejöttünk Jazzcoollal a kompozásba, hogy a visegrádi után gyorsan levonatoztunk Vácra, az ottanit is megnézni:

Ez az átkelő méretre komolyabb a visegrádinál, első ránézésre inkább a Szántód-Tihany révhez áll közelebb. A járművek is hasonlók, ami nem annyira meglepő, mert ugyanott épültek: Balatonfüreden.  A képen látható Toldi Miklós 1968 óta dolgozik, és érdekes módon megmaradt kétoldali felépítményesnek, viszont a kettő közt feszülő "parancsoki híd" már a múlté.

Az egyik oldali felépítményt nem használják, legalábbis utasforgalmi célra. Érdekesen szűk érzés bejönni az "utastérbe", egyfajta cső hangulata van a hajónak. Mivel a komp nem járt túl gyakran, nem maradtunk a szigeti oldalon, hanem egy gyors partraszállás után mentünk is vissza. Gyalogosként nem sok mindent lehet ott csinálni...

Mivel a Duna vízállása folyamatosan változik, a komp rámpája nem rövid és teljesen felhajtható, mint a balatoniaké, hanem hosszú, és csak kicsit van megemelve: a hajó mindig annyira közelíti meg a parti rámpát, hogy a szerkezet vége kiérjen a szárazra. Ahogy írtam, a jármű hasonló a balatoniakhoz, de nem azonos azokkal: úgy hallottam, hogy hajtásuk nem az ott megszokott Voith-Schneider-propeller, hanem valami "Z jellegű". Hogy Mahartos Z-hajtás vagy eredeti Schottel, azt sajnos nem tudom.

Pár napja láthattunk egy kis sugarú körben forgó vízibuszt, ami a legtöbbet kihozta a két hajócsavaros konstrukció lehetőségeiből. Náluk is nagyobb királyok a Balaton vizén pörgésben a Z katamaránként is emlegetett hajók. Például ez itt, az 1979-ben épült Badacsony:

Ezek a jószágok nem csak kettős törzsükkel és jellegzetes formatervükkel különböztek az addig megszokott személyhajóktól, hanem a típusnevükben jelzett Z-hajtással is. Ennél a megoldásnál a teljesítmény nem egyenes vonalban kerül átadásra a hajócsavarra, hanem szöghajtásos áttételek segítségével:

By Tosaka - Own work, CC BY-SA 3.0, Link

Az áttételek nem csak azt a célt szolgálják, hogy a csavar mélyebben legyen, mint a motor kihajtása, hanem a hajócsavar körbe is forgatható, ezáltal nem csak hajt, hanem kormányzásra is alkalmas. Pláne, ha kettő van belőle, mely egymástól függetlenül mozgatható:

A fentebbi videón szereplőkkel ellentétben a Z katamaránok csavarjai teljesen körbe tudnak fordulni, de olyan videót nem találtam. Természetesen a végeredményt korlátok közé szorítja, hogy milyen kialakítású a hajótest, illetve hogy milyen gyorsan forog körbe a csavar a függőleges tengely mentén (a hidraulikus mozgatásnak van némi késleltetése).

Nemrég arra figyeltem fel a siófoki zsilipparkban járva, hogy a Badacsony csavarjai ki vannak emelve a vízből - ugyanis ki lehet "egyenesíteni" őket karbantartási/szerelési/szemrevételezési célból:

Az üzemi állapotban függőleges tengelyt fedő takarólemez ilyenkor szerelőjárdaként funkcionál, amihez a létra segítségével akár kint a vízen is le lehet jutni. Egy időben, amikor a Balaton vízállása nagyon alacsony volt, szükség is volt erre, mert gyakran megsérültek a hajócsavarok, néha menet közben (!) kellett cserélni/javítani/tisztítani őket.

2023-ban még mindkét 303-as típusú - kialakítása miatt tengeriként is emlegetett - vízibusz közlekedett a Balatonon, őket láthatjuk itt. A Keszthely 2025-ben még járni fog, de állítólag a Héviznek (ami már 2024-ben is csak tartalék volt) ezzel az évvel lejár a vizsgája, és nem valószínű, hogy megújítanák.

Ezek a klasszikus és modern formatervezés határán épült gépek szerintem mindig gyönyörűen néztek ki a kék ég alatt, és Rába-MAN motorjaik olyan kellemesen rotyogtak, hogy amiatt már önmagában megéri meghallgatni a videót :) A balatongyöröki kikötőben előadott vízibalett, ahogy kis késleltetéssel egymás után kihátráztak a betonnyelv mellől, majd némi forgás után továbbindultak, mindig élmény volt!

Ebben a videóban nincsenek új felvételek, de mivel eddig három vagy négy videóban voltak elszórva a jelenetek, gondoltam, hogy összerakom őket egybe. Aki nem akar három vagy négy külön videót végignézni, annak elég, ha ezt az egyet végignézi :)

Az idei két alkalom után még egyszer mennem kellett a Keszthely vízibusszal, méghozzá utolsó 2024-es üzemnapján. Idén eléggé rákattantam az utolsó menetekre, melyeknek sajátos hangulata van, és melyek során induláskor helyben pörögnek a hajók, ami valamiért úgy szórakoztat, mintha ötéves lennék :)

A hajó idei utolsó menete Badacsonyból indult, ahová ekkor még helyjegyes vonattal lehetett lejutni. Ezt kifejtem kicsit: másnaptól élt a téli menetrend, melyben az addig expresszként (főszezonban pedig IC-ként is) közlekedő vonat sebesvonattá változik, amiben kevesebb kocsi van, helyfoglalási lehetőség nélkül. Fogalmam sincs, hogy miért kell ezt csinálnia a MÁV-nak: legalább az egyik kocsi legyen helyjegyes, hogy ne szerencse kérdése legyen, hogy Kelenföldön felszállva talál-e még ülőhelyet magának az ember! Ez persze egy átlagos őszi napon általában nem téma, de volt már, hogy szombaton a Déliben kellett felszállni, hogy biztosan legyen helyünk. És jó, hogy ez időben eszembe jutott, mert voltak, akik késve érkeztek, és már a Délitől állva utaztak. Mondom, ez valószínűleg nem túl gyakran fordul elő, de ha belefutsz, akkor elég kellemetlen.

Persze nem akarom, hogy valaki azt higgye, ez a mostani helyjegyes vonat kényelmes volt, ugyanis elővárosi, azaz maximum egyórás utakra épült "Fecske" kocsikból állt, és a fentebbi képen látható ülésekre kellett plusz pénzért (igaz, az IC árának csak a feléért) helyjegyet vásárolni. Mit mondjak, csupa öröm és boldogság volt 2 óra 50 percet utazni ezen a színvonalon! És ez nem valami utolsó pillanatban előkapott pótló szerelvény volt, hanem a normál üzem. De eltértem a témától, térjünk vissza vízibuszunkhoz :)

Szóval fehér hajónk ott állt a badacsonyi kikötőben, vezérpálcáján az utolsó menetet jelző bokrétával. Néhány ismerőst is láttam az indulásra várakozók közt, szóval nem csak én jöttem ki ebben a szép időben megnézni ezt a kicsit kopott, kicsit horpadt, de így is szép gépet!

Meglepően sokan voltak a járaton, többek közt külföldi turisták: részben civilek, részben pedig cseh hajósok, akik odahaza váci gyártású vízibuszokkal dolgoznak valamelyik víztárolón! A civilek nem nagyon értékelték a kikötőkből való kifutás utáni körbeforgást, pontosabban az azt kísérő háromperces kürtszót :) Ez utóbbiak meghallgathatók a bejegyzés végén látható videón!

Szigliget mindig is tüchtig település benyomását keltette bennem, amit most megerősített, hogy milyen sokan fogadták az utolsó menetet. Ott volt a polgármester, ajándékot kapott a személyzet, az utasok közt pedig pogácsát kínáltak körbe. Mintha nem is Magyarországon lettünk volna: itt az emberek örülnek a dolgoknak, és hálásak értük!

2017 szeptemberében az osztrák szövetségi vasút linzi főműhelyének nyílt napján az egyik csarnok mellett állt ez a kék behemót:

Az ÖBB 1020-as sorozata eredetileg a Német Birodalmi Vasút E 94-eseként kezdte pályafutását Németországban, ahova akkoriban Ausztria tartozott. Nehéz tehervonatok vontatására szánták, amire szükség is volt nyugati szomszédunk hegyipályáin. A mozdonyoknak persze csak egy része került ide, mert másutt is kellettek, de negyvenegynéhány példány a második világháború után is itt maradt.

Az E 94 a harmincas években gyártott E 93-es sorozat frissítése volt. Mivel mindkét típus emlékeztetett a sváciak hosszan előrenyúló elejű mozdonyára, a Ce 6/8 II-re, melyet "Krokodil" néven emlegettek, a német gépek a "Német Krokodil" becenevet kapták a vasútbarátoktól. Az NDK-s személyzet később viszont inkább Vasmalacként emlegette őket; kicsit szigorúbban fordítva írhatnék Vasdisznót is, de az szerintem nem hangzik olyan jól. Egyébként érdekes, hogy a keletnémetek a sínbuszaikat Malactaxinak ("Ferkeltaxe") hívták, vajon mi volt náluk ez sertésfétis? :)

A forgóvázhoz rögzített, tehát a középső résztől függetlenül elmozdulni tudó orrészek jelentősen rövidebbek, mint a svájci mozdonyoké, és a hajtómotorok szellőztetését, a légsűrítőt és légtartályt, illetve az akkumulátorokat rejtik.

A villamosberendezés nagyobb darabjai - például a transzformátor és a bütyköstengelyes kapcsolómű - a két háromtengelyes forgóváz közt feszülő, hídszerkezet jellegű tartókon nyugvó középső részben vannak.

A nyitott vezetőfülke előtt kisebb sor állt, amibe kivételesen beálltam, mert kíváncsi voltam, hogyan néz ki egy ilyen régi villanygép belülről.

A megfejtés: egyszerre régiesen és újan. A sorozat hosszú életet élt a "birodalom" utódállamaiban: az NSZK-ban a nyolcvanas évek végéig, az NDK-ban a kilencvenes évek elejéig, Ausztriában pedig a kilencvenes évek közepéig dolgoztak, ezalatt többször modernizálták őket. Ez a konkrét osztrák gép '95 után különböző magántulajdonosoknál hol külön-, hol pedig tehervonatokat húzott. Legutóbb 2018-ban látták dolgozni, de az internet szerint ma is megvan; a működőképessé tevés szándékával őrzi jelenlegi tulajdonosa.

A tavaly még zöld, de idén már fehér Jókai motoros az őszi szezon végén szárazra került, konkrétabban a siófoki sólyára:

A hajó tavaly év végi megvásárlása után csak kisebb változtatásokra volt lehetőség, azaz majdnem úgy közlekedett, ahogy előtte. Most viszont több idő van rá, úgyhogy komolyabban felújítják.

A belső terek feljavításán túl a segédüzemhez és a kormányrendszerhez is hozzányúlnak, utóbbi részeként orrsugárkormányt is beépítenek. Ezen az októberi képen ez utóbbi még nincs ott, ...

Tavaly statisztikát csináltam balatoni utazásaimról, és idén se szeretném megfosztani a világot ezektől a létfontosságú számoktól. Nem venném a lelkemre, ha a blog rendszeres olvasói nem tudnának aludni a bizonytalanságtól, hogy vajon a Helka nosztalgiahajóval vagy a Lelle motorossal mentem többet!

Ahogy az erre rendszeresített Excel-tábláimat nézem, a Bahart idei utasszám-rekordjának létrejöttéből rendesen kivettem a részem :)

Március 28. és november 4. közt:

• 28 napon hajóztam a Balatonon, plusz egyszer tapolcai Ikarus-találkozni, kétszer pedig MÁV retró hétvégézni is lementem, ez tehát 31 "lent levés"
• ... ebből két nap volt csak, ami közt nem jöttem vissza Pestre, hanem lent aludtam, ez tehát 30 le-plusz-fel út
• ... ebből egyszer autóval hoztak haza, tehát 59 alkalommal utaztam vonattal Kelenföld és valamelyik balatoni állomás közt valamelyik irányba!
• Összesen 7681 kilométert vonatoztam a tóra + a tóról + a tó körül, ez átlagban 247,7 kilométer
• Volt, hogy nem a szokásos vonatok valamelyikével jöttem, illetve egyszer a Velencei-tónál is jártam, szóval ha jól számolom, összesen 28 alkalommal indultam a kelenföldi 4-es peronról, amit lassan felvehetnék ideiglenes lakcímnek :)
• 8 alkalommal még a tó körül is utaztam kisebb távokat, tehát nem csak pesti retúr volt, emiatt nincs kedvem összeszámolni, hányszor szálltam fel és/vagy le a Balaton körül
• A legtöbbet igénybe vett állomást se akarom kikeresni, bár gyanúm szerint Siófok lehetett az. A kedvencem viszont Balatonföldvár.
• Késve érkező vonatra való leghosszabb várakozás 97 perc volt (az utastájékoztatás alapján 51-ről indult, aztán csak nőtt és nőtt), Siófokon.
• Több szempontból is a legkellemetlenebb élmény az volt, amikor a betervezett programot teljesen elmosta, hogy a vonat, amin ültünk, embert gázolt, és először közel másfél óráig nem engedtek le a szerelvényről, utána pedig nem fértem fel a buszokra (se pótlóra, se menetrend szerintire)
• Ironikus volt, amikor egy füredi indulás előtt édesapámmal azon viccelődtünk, hogy milyen öreg a V43-as, ami haza fog vinni, csoda, hogy még bírja a strapát - de tévedtünk, mert nem bírta: Székesfehérváron ledöglött!
• A nyár második felében már elég tipikus volt, hogy random vonatokból hiányzott egy-egy (néha több) kocsi, néha olyan is, amire helyjegyet vettem az előző napokban. Rendszeresen figyeltem, hogy melyik vonatban melyik kocsi nem szokott ténylegesen lenni (például a zágrábiban az I. o.), és direkt nem abba vettem, de ki lehetett figyelni azt is, hogy ha egy lefelé menő vonatban nincs mondjuk kettes számú kocsi, akkor visszafele jövet se lesz benne (csak ki kellett találni, melyik szerelvény hogyan fordul). Egyszer nagyon nem akartam résztvenni ebben a cirkuszban (ti. ilyenkor az van, hogy mindenki üljön le valamelyik másik - akár nem-IC - kocsiban, és majd kapnak papírt, ami alapján visszakapnak valamennyit a jegy árából), ezért két külön kocsiba is vettem helyjegyet, mondván, hogy ha majd az appban látszik, melyik lesz meg ténylegesen, akkor a másikat lemondom. Erre mindkét kocsi hiányzott! Szerencsére gyorsan még sikerült egy harmadikba jegyet vennem, de sokan megszívták :(
• Többször buszoztam, ebből kétszer úgy, hogy nem volt ülőhely (mások is álltak, miközben több utas is a mellette levő ülést foglalta a kofferjével) - és ebben nincs benne a gázolás miatti pótlóbusz, mert az szerintem el se indulhatott volna annyi utassal (de természetesen senki nem akadékoskodott, mert tovább akart jutni)
• És hogy valami jót is mondjak: idén ötször fagyiztam a szemesi Margarétában, ami nem reklám, mert nem fizetnek érte, pedig igazán megtehetnék :D

És térjünk a fő műsorszámra! Egy régi mahartos táblázat alapján:

• Összesen 730,5 kilométert hajóztam a tavon, kb. 68 vízen töltött óra alatt (a kikötőben várakozásokat nem számoltam)
• Összesen 69 alkalommal szálltam valamilyen vízi járműre
• A legrövidebb út, amit egy nap megtettem, 5 kilométer volt (egyetlen Boglár - Révfülöp átkelés), a leghosszabb 73 (Almádi és Keszthely közt, több átszállással). Az átlag a teljes időszakra lebontva nagyjából 26 kilométer per nap.
• Az egyetlen hajóval egyszerre megtett leghosszabb utam 63,5 kilométer volt (Keszthely - Siófok)
• Az egy nap lebonyolított legtöbb hajós utazás száma 5, tehát 5 külön út, 5 hajóra szállással - a legkevesebb értelemszerűen az előbb említett Boglár - Révfülöp átkelés.
• Az utazásokból 10 sétahajózás volt (ugyanonnan-ugyanoda 1 óra időtartammal), 9 pedig kompozás (ezt a menetrend alapján 8 percnek vettem)

A Bahart rendszeres személyforgalmat bonyolító hajói közül idén nem utaztam a Csongor nosztalgiával, illetve a Kisfaludy Sándor és Baross Gábor kompokkal, viszont kétszer is mentem a nem-bahartos Arács vízibusszal. Bónusz volt, hogy mentem a menetrend szerinti forgalomban normál esetben már nem járó Hévizzel is.

A legszebb egy Füred - Siófok hajóút volt az utolsó üzemnapon a naplemente utáni ég színei miatt, második helyezett egy naplementézés a Kelénnel. Harmadik helyezés megosztva több viharos szélben utazás közt; tavaly csak egy olyan volt, idén több is (a legdurvább a szezonnyitó nap volt). Top 10 listás még egy lellei naplementézés , egy "éjszakai" út a Jókai nosztalgiahajóval, a Kékszalag élbolyának elcsípése Siófoknál, és a Keszthely vízibusz utolsó idei menete. A kedvenc útközbeni fotóm pedig fentebb látható.

A három hajó, amivel a legtöbbet utaztam:
Lelle: 98,5 km - valami állandóan nyikorgott rajta, néha kimondottan kellemetlenül
Siófok: 68 km - sokan nem szeretik, de minden irányba fényképezgető utasként ez a legpraktikusabb gép
Helka: 63,5 km - ez egy álomhajó 1891-ből!
Legtöbbször a Lellével mentem (4 alkalom), legkevesebbszer a Helkával, a Hévizzel és a Tihany nevű új komppal. Utóbbi ezzel a "legkevesebb kilométert mentem vele" címet is megnyerte, hiszen egy Tihanyrév - Szántódrév út csak 1 kilométer(nek számítódik).

A biztonság kedvéért le kell írnom, hogy a látszat ellenére nem csak közlekedni jártam le a Balatonra: voltunk borozni Badacsonyban, jártunk a tihanyi apátságban, a szigligeti süllőfesztiválón és várban, futottunk bele váratlan koncertbe, ücsörögtünk parkokban és tóparti padokon, illetve többször jókat ettünk itt meg ott. Így kerek az élmény, ezek közül viszont nem tudnám megmondani, melyik volt a legjobb, mert mindet élveztem :)

Bónuszként itt egy rövid videó az imént említett legszebb utazásról:

Egyébként mondtam már, hogy imádom a Balatont és a balatoni hajókat? :)

A soroksárival ellentétben a Nagymaros - Visegrád kompra aligha mondhatjuk, hogy el van rejtve az átlagember elől, hiszen az ország turisztikailag egyik legismertebb helyén, a Dunakanyarban közlekedik.

Nagymarosnak van egy, a város legszélén fekvő vasútállomása, plusz egy nagyon kellemes, a Rajna völgyében levőkre hasonlító elhelyezkedésű megállóhelye. Utóbbi a Nagymaros-Visegrád névre hallgat, amit mindig furcsának találtam, hiszen utóbbi település a Duna túlpartján van. Viszont van ez a komp, amivel reggel hat és este nyolc közt át lehet menni oda, tehát nem annyira csalóka a megnevezés, mint az ország északkeleti részén Jósvafő-Aggtelek megállóhelyé, ami tizenkét illetve tizennyolc kilométerre van a névadó településektől.

Ez a komp nem olyan komoly szerkezet, mint a balatoniak. Igazából két járműről van szó: van egyszer a hajtás nélküli platform, amire az utasok és járművek felállnak, és van a Sződ motoros, ami a platformot mozgatja. A hetvenes években Horányban épült hajónak ugyan van utastere, de nem lehetett használni, legalábbis én nem láttam lehetőséget az oda beszállásra. Lehet, hogy csak azért, mert jó idő volt?

A hajó nem simán maga mellé véve mozgatja a platformot, hanem csuklószerűen elfordulva néha oldalra tolja az áramlással szemben. A nagymarosi oldalon ránk merőlegesen állt, a visegrádin pedig...

Tavaly óta kimondottan keresem a lehetőségeket arra, hogy utazhassak a klasszikus váci alumínium vízibuszok még üzemelő példányaival. Sikerült is elkapnom az utolsó balatonit, utána egyet a Tiszán, és egyet Pesten. Aztán egy kékórás este során feltűnt, hogy az addig mindig az Erzsébet híd pesti hídfőjénél állva látott Margitsziget utasokkal közlekedik. Aztán egy héttel később megint láttam. Aztán megint. De csak este, amikor már nehéz volt menet közben fotózni. Az indulásait kifigyelve Sherlock Holmes-i magasságokba emelkedve kikövetkeztettem, hogy ki közlekedteti, és hol lehet rá jegyet venni (nem az Erzsébet hídnál), úgyhogy egy hűvös őszi estén ott vártam rá a Batthyány téren a turisták tömegében:

Az 1966-os gyártású hajó a BKV-nál kezdte pályafutását, és bár a kétezres évek második felében kapott egy kilátóteraszt a hátára, az eredeti felépítmény alapvetően megmaradt, ...

... azaz a hátsó fedélzet még mindig nyitott oldalról, nem lett beüvegezve. A vízibuszokban kimondottan szeretem, hogy az utastér alacsonyan van, közel a vízhez: van egyfajta "csak úszkálok itt a folyó közepén 18 km/h-val" hangulata :)