HamPLÓ

Korábban mutattam képeket a hódmezővásárhelyi villamosvágányokon először közlekedő vasúti járműről, illetve az első oda szánt tram-train megérkezéséről, és 2021. március 10-én megtették a következő lépést is: a MÁV első Stadler Citylinkje Vásárhely utcáin járt! Ott lenni most se tudtam, szerencsére kaptam néhány képet:

A CityLink vonatként érkezett meg Szentesről - Kecskeméten és Szegeden át, mert ott tudtak 110 km/h-s futástesztet csinálni - Hódmezővásárhelyi Népkert állomás elé, pontosabban mögé,  ...

... hogy onnantól már villamosként, felsővezetékről működve induljon tovább. A jármű itt találkozott először 600 volttal Magyarországon (Szegeden csak a vasútállomáson járt, a városi hálózatra nem ment be).

A kelet felé haladó próbajárat itt éppen a Hősök terére érkezik; jobbra a háttérben a "Kőfal" látható, mely egykor nem támadó hadaktól, hanem az áradástól védte a várost.

Ismét Tomáš Dvořák képeiből válogatok, témául pedig a guruló fadobozhoz hasonlatos "motoros fedett teherkocsikat" választottam. Persze valószínűleg nagyon ritkán hívták őket így hosszúra nyúlt pályafutások során: a BKV-soktól leggyakrabban mozdonyként hallottam emlegetni őket, a közlekedésbarátok pedig Mukiként ismerik a típust. Gyerekkoromban körülöttem valamiért mindenki síncsiszolóként hivatkozott rájuk, pedig nem voltak azok - a "tehervillamos" kifejezés sokkal pontosabb lett volna.

A Beszkárt 1926-27-ben negyven ilyen teherkocsit vásárolt: az "utastérből" kihajtható darukkal négy tonnányi terhet tudtak magukba fogadni, ezen felül pedig teherkocsikat is vontathattak, amire szükség is volt úgy a városi teherforgalomban, mint a közlekedési vállalat saját építkezéseinél és belső szállításainál A járművek többféle kivitelben készültek: a 7036-os pályaszámúnak - melyet ezen a gépen a Moszkva téren láthatunk 1979-ben - például csak villamosvasúti ütközője volt, ...

... néhány kocsit azonban nagyvasúti ütközőkkel szereltek fel, hogy az arra alkalmas szakaszokon nagyvasúti teherkocsikat is vontathassanak.

Az ilyen tehermenetek elég természetesek voltak akkoriban a budapesti villamosvasúti hálózat egy részén: ez a két tartálykocsi például a Kisrókus utcába tartott, ahol a mai Millenáris Park területén működő Ganz Villamossági Művekben és akörül több iparvágány is működött.

A Sörgyárnál találkozott egykor a villamosvasút és a MÁV teherszállítása, a képeken látható két Muki konkrétan az összekötővágányon áll. Magát a sörgyárat hol az állam-, hol pedig a villamosvasút szolgálta ki; a kép készítésekor, 1980-ban épp a BKV volt soron, de a gyárba vezető vágányt csak sejteni lehet a jobb szélen a kockakövek lerakásából. Érdemes megfigyelni a mozdonyok áramszedőjét: a hozzánk közelebbi 7063-asnak teleszkópos líraszedője van, a hátrébb álló 7060-asnak viszont ollós (pantográf). Utóbbi volt egyébként az egyik olyan Muki, amit a harmincas években úgy alakítottak át, hogy a HÉV 1000 V-os felsővezetéke alá is bemehessen - a villamos 500, később 600 V-tal működött). A kocsi ma a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban látható.

Mivel új videókat nem tudok csinálni, kipróbáltam, hogy egy gyenge minőségű videók felméretezésre kitalált AI szoftver mit tud kezdeni a régi digitális fényképezőgépem által készített, bélyeg méretű, nulla egész semmi frame/sec-es, hang nélküli .avi fájlokkal. Bár még így is csak 640*480 lett a felbontás, szerintem néha már-már látni, hogy villamos van a képen! Persze így is csak miniplayerben vagy kisméretű beágyazott lejátszóban érdemes nézni, mert a default youtube ablakban elég viccesen néz ki. Az UV-k visítását és a síneken csattogást mindenki képzelje oda magának, mert - mint azt már írtam - a gép nem tudott hangot rögzíteni :(

Maga a filmecske 2002. június 16-án készült, amikor a Fehérvári úton már építették a Bartók Béla út átépítéséhez szükséges ideiglenes végállomást, ezért a 18-as és 47-es villamosok a Körtéren visszafordultak a város felé. Mert az a vágányrendszer a rengeteg vágányirtás (ugye ez volt a kiindulási pont) ellenére ilyet is tudott...

Még lenne anyagom pár hasonló videóra. Érdekelnének esetleg valakit? Ne dolgozzak már feleslegesen :)

A mai bejegyzés is egy régi villamosos fotóval kezdődik, de a téma mégsem az öreg tuja lesz, hanem mögötte az a két rácsos valami:

A Gubacsi úton járunk, a rácsos valamik pedig teleszkópos gáztározók, melyeket néha gazométernek is hívnak. Közelről valahogy így néztek ki:

Amennyire értem, a tartály teleszkópszerűen egymásba ágyazott szegmensei a termelt gáz mennyiségével együtt emelkedtek fel: az üres tartály kicsire összehúzódva alig látszott ki a rács alól, a tele levő viszont szépen "megnőtt" a rács tetejéig. A tele tartályból aztán a tartály teteje egyenletes nyomással tudta a csőhálózatba préselni a gázt (amíg ki nem ürült). Ez a ciklikus használat akkor lehetett fontos, amikor a gázt még gyártani kellett szén kokszolásával: nappal teletermelték a tartályt, este, ahogy az emberek hazaértek és világítani, fűteni és főzni kezdtek, biztosítva volt az állandó nyomás a hálózatban, amíg le nem ürültek a tartályok. Emlékszem, gyerekkoromban voltak helyek Budapesten, ahol kokszosítással készült városi gáz volt, és voltak helyek, ahol már földgáz. Mindkettő felrobbant, ha felgyűlve szikrát kapott, de a városi gáz ezen felül még mérgező is volt! Amit gyerekként nem értettem, az az, hogy a teleszkóp résein át hogyan nem szökik meg a gáz: a jelek szerint vízzel zárták az illesztéseket.

Ezen a '77-es légifotón a közvágóhídi vasúti/villamos/HÉV csomópontot láthatjuk, jobb szélen a két tartállyal. Nem tudom, itt mit tároltak, és az a valami honnan jött, mert szerintem itt ekkor már nem volt gázgyár. Vagy mégis? esetleg ezeket a tartályokat is Óbudáról táplálták, hogy aztán innen egyenletesen tudják a környező gyárakat kiszolgálni? Valaki tudja a megoldást? A neten nem sok konkrétumot találtam a budapesti gázgyárakról és gazométerekről, a leghíresebbet leszámítva:

Ezúttal fekete-fehér felvételeket válogattam ki Tomáš Dvořák budapesti képei közül. Ezeknek más hangulatuk van, mint a színeseknek, és kicsit talán élesebbek is a jobb filmanyagnak köszönhetően (anno a keleti blokkban elég rossz színes filmeket árultak).

A Colosseumot ma is megkerüli félig a római villamos, de egykor nekünk is volt hasonló látványosságunk: a 11-es tuja a katonavárosi amfiteátrum mellett tért át a Pacsirtamező (akkor Korvin Ottó) utcáról a Bécsi útra. A kép készítésekor, 1979 áprilisában a 11-esnek már kevesebb, mint két éve volt hátra a megszüntetésig, pedig milyen jó lett volna, ha megmarad, és a Budai Fonódó ezen az útvonalon eljuthatott volna a Flórián térre is...

A 11-es a Margit híd és a ma már nem létező óbudai kocsiszín közt járt, a Flórián tértől a Váci útig járó 33A-val és a Nyugatihoz járó 33-assal együtt. Utóbbi járat a remizben fordult: bement a hátsó kapun, és kijött az elsőn. Ezt a kocsiszínt 1996-ban eladás helyett inkább modernizálni kellett volna, és akkor az 1-es és 17-es villamosok egy részének ma nem Újpestről kellene jönniük, a 41-esekének meg nem Józsefvárosból...

A nyolcvanas évek első felében úgy hullottak a villamosviszonylatok, mint a legyek: az újpesti piactól mindenféle kisebb utcákon át egyetlen vágányon a Megyeri útig kanyargó 8-as például 1980 utolsó napján közlekedett utoljára.

Mit lehet mondani egy olyan napról, melynek elején némi nosztalgia villamosozás után több mint másfél órát utazol egy olyan motorkocsival, amivel már gyerekkorod óta menni akartál egyet, mindeközben pedig egy gőzmozdony robog veled párhuzamosan, alig pár méterre tőled? Aztán nemsokára további gőzmozdonyok adnak füttykoncertet, és belsőégésű erőforrások duruzsolnak a füledbe, óriási V12-estől a Warszawa apró motorjáig terjedő méretekben? Nem is tudom, hogy itthon volt-e hasonlóan nagyszabású vasútbarát program mostanában, az viszont biztos, hogy ha volt is, nem ilyen olcsón:

Rendez 2019, Pozsony
Nosztalgiajárművek találkozója a szlovák vasúttörténeti múzeumban

Néhány éve David Gilmour (a Pink Floyd gitárosa, ha valaki nem ismerné) valamiért úgy döntött, hogy eladja a híresebb gitárjait. Kicsit megijedtem akkor, hogy miért tesz ilyet, de szerencsére úgy tűnik, hogy nem a zenéléstől - vagy akár az élettől - vett búcsú volt ez, csak némi faanyagtól és fémszereléktől vált meg...

Embed from Getty Images

Ha le kellene rajzolnom Gilmourt, biztosan egy juhar (=világos színű) fogólapos fekete Stratocasterrel a kezében tenném, lásd fentebb. Egyszerűen azzal együtt kerek a róla kialakult képem: ezzel a hangszerrel nyomult a hetvenes években, és ezzel lehetett az utóbbi időkben is látni (a kettő közt más gitárokat részesített előnyben).

Embed from Getty Images

Eleinte azonban másként nézett ki a fekete Strat, ugyanis fehér koptatója volt. Mi több, mielőtt 1970-ben használtan megvette volna, a hangszer sunburst festésű volt! Gilmournál mindenesetre már fekete színben tündökölt, ahogy az a fentebbi képen látható. Igen, a kettő ugyanaz a hangszer, bár a testen kívül nem sok eredeti maradt benne, ...

Embed from Getty Images

... ugyanis a koptató cseréjével még nem volt vége a gitár evolúciójának: '72-ben például új nyakat kapott, ezúttal rózsafa fogólapút. De a többi alkatrész is meg lett bolygatva: egy időben például egy Gibson PAF hangszedő is volt benne, a nyolcvanas évek elején pedig egy ideig Kahler gyártmányú tremoló került az eredeti híd helyére.

A lényeg viszont az, hogy bár menet közben többször kicserélődött a nyak, a hangszedők, és a tremoló (itt olvasható a teljes sztori), ugyanazok a dalok továbbra is ugyanolyan csodálatosan szóltak rajta. Ebből is látszik, hogy igazából a kéz számít, nem a hangszer!

Embed from Getty Images

De persze nem csak Gilmour gitárja ment át komoly átalakulásokon az évek során: Gary Moore hard rock korszakának egyik szép emléke a '87-es stockholmi koncertről készült felvétel. Ennek egyik főszereplője egy egyetlen hangszedős, Floyd Rose tremolós superstrat volt. Az aktív EMG hangszedővel igencsak erősen szólalt meg a Grover Jackson műhelyéből kikerült Charvel So-Cal:

Pedig nem volt új ez a hangszer: még a nyolcvanas évek elején kerülhetett Garyhez, akkor még ezüst színű koptatóval és két humbucker hangszedővel:

Na, jöjjön még egy kis nosztalgia! Annak idején szerintem beszélgettünk erről kommentekben, de most hirtelen nem találtam nyomát, úgyhogy berakom ide azt a két videót, lehet, hogy másodszorra:

Sokunk gyerekkorának meghatározó élménye volt a tévéhíradó végén az időjárásjelentés zenéje, melyről már felnőttként, itt az interneten tudtuk meg, hogy a Chitty Chitty Bang Bang című mesefilm zenéjének feldolgozása. Itt az eredeti, ha valaki még nem hallotta volna! Persze nekem nem csak a zene tetszett, hanem az animáció is, tessék csak megnézni, milyen szépen "fújódnak fel" a cumulonimbusok 0:23 után! Ezekhez a mini rajzfilmekhez képest elég nagy visszalépésként éltem meg, amikor egyszer csak számítógéppel rajzolt térképek jelentek meg.

De nem csak a 19:30-kor az egyesen jelentkező "fő" híradó volt a tévében, hanem volt második kiadás is, a kettesen, este kilenc körül! Ezeknek valahogy teljesen más volt a hangulata: az adás ugyan kicsit rövidebb volt, de valahogy lazább is. Például nem voltak szakújságírók, hanem a bemondók olvasták fel a híreket, és mások voltak a különböző aláfestő zenék is, például az időjárásjelentésé. Annak idején elég ritkán néztük ezt, hiszen ugyanebben az időben még film vagy sorozat ment az egyesen, ezért lepődtem meg néhány éve, hogy emlékszem erre a zenére - amit egyébként itt lehet teljes egészében meghallgatni. A harmadik kiadást szerintem szökőévenként se láthattam, de az alapján, amit a youtube-on találtam, abban megint a Chitty Chitty Bang Bang szólt az időjárás-jelentés alatt, azaz a jelek szerint nem a kiadás számától függött, hogy mi szólt, hanem a csatornától. Amúgy másnak is ilyen kellemes emlék ez az animált, zenés időjárás-jelentés? Tök jó, hogy valaki felpakolta ezeket a youtube-ra, ezúton is köszönönet neki(k)!

Annak idején egy teljes bejegyzést szenteltem gyerekkorom tévéreklámjainak és tévéreklám-szignáljainak, de volt egy olyan fajta, amit akkor nem találtam meg a youtube-on: a Mahir reklámblokk, melynek megkülönböztetését már akkor se értettem, mert nem tűnt fel, hogy gyökeresen más dolgokat reklámoztak volna a "sima" reklámblokkokhoz képest. Most végre ez is meglett - harmincvalahány éve nem láttam-hallottam ezt a szignált! Külön felhívnám a figyelmet a honosított Pepsi "feeling reklámra"; nem is emlékeztem, hogy ilyen is volt, csak a Tina Turneresre. Tiszta Amerika :)

Mondjuk a reklámok után következő tévétorna se semmi kordokumentum! Tényleg, valaki tornázott ezekre? Mi mindig csak néztük őket, a tévémacira várva...