HamPLÓ

Amikor 2008-ban először jártam Katowice fő pályaudvarán, a belváros fő bevásárlóutcája felől egy gyalogoshídon át lehetett átmenni a pályaudvar előtt elterülő buszpályaudvar felett. Sajnos nem fotóztam le a megoldást, ami érthetetlen, hiszen biztos volt ott mit nézni... de szerencsére a wikipediának van fényképe róla, úgyhogy meg tudom mutatni, hogyan érkezett meg az ember az állomásra akkoriban:

By Wasielgallery - Own work, CC BY 3.0, Link

A jellegzetesen szocmodern létesítményt 1972-ben adták át. Az építészek céljai valószínűleg nemesek voltak: legyen tágas, járja át a fény a függönyfal üvegtábláin át... csak a formavilág és az anyagválasztás nem volt az igazi, no meg karban se nagyon tartották.

By Flyz1 - Own work, CC BY 3.0, Link

Ehhez képest most decemberben a sétálóutcából híd helyett egy másik sétálóutcán át jutottam az állomásra, a buszpályaudvart ugyanis 2010 és 13 közt  elegánsan felülépítették egy plázával. A funkciót azért megtartották, csak már nem a felszínen, hanem a pincében, és vasútállomást is újjáépítették: mindössze néhány betongomba tetőszekció maradt meg a régiből.

By Andrzej Otrębski - Own work, CC BY-SA 3.0, Link

Mi tagadás, nem úgy néz ki belülről, mint régen! Bár itt jegyzem meg, bármilyen lelakott és szürke is volt a régi pályaudvar, nem féltem benne, annak ellenére, hogy éjfél körül jártunk ott. Ez egyébként egész Lengyelországra igaz volt: bármilyen lepukkant helyen jártunk, valahogy sose féltem attól, hogy valaki odajön hozzám, belém köt és megkésel. Ugyanezt a Blaha Lujza téri aluljáróról nem mindig tudom elmondani.

Na, most már mehet ezerrel a vasutas videózás :) Nem tudom, miért, de nagyon nincs kedvem ideülni a gép elé blogot írni, úgyhogy konzerv jelleggel...

... jöjjön egy videó, amiben van Nohab. Is. Igaz, nem jó helyről lőve, de a motorhangot azért kicsit hallani :) Ilyen retró hétvégét idén is rendezhetne a MÁV!

Egy kis prágai metró. Valaki nem tudja, milyen hosszú a mozgólépcső a Kalefen? Csak hogy hogyan aránylik a Náměstí Míru állomáson levőhöz, ami állítólag a leghosszabb az EU-ban. Amúgy meg az M1 típusú metróik messze a kedvenceim Európában: nem hivalkodóak, még csak nem is egyterűek, egyszerűen csak jók.

Nem akarom az évet egy újabb csehszlovákiai vasutas videóval kezdeni, úgyhogy inkább pár olyan zenét raknék ide, amit gyerekkoromban gyakran hallottam, de sose bírtam megjegyezni az előadót/címet. Ha most leírom ide, legközelebb tudni fogom, hol keressem őket :)

Mark Knopfler fentebbi darabja egy film zenéje. Egy filmé, amiről szerintem sose hallottam, a fő témája azonban a nyolcvanas évek egyik legmaradandóbb dallama volt. Vagy csak bennem ragadt meg ennyire?

A számomra ismeretlen Gerry Rafferty valószínűleg a rózsavölgyi Pék utcai villamosmegállóról írta Baker Street című '78-as slágerét - ha esetleg mégse, akkor elnézést kérek :) Lehet, hogy valaminek a szignálja volt a szaxofonos rész, mert leginkább az maradt meg belőle, az ének nem. Aztán később feldolgozták lakossági tucctucc stílusban, de az már a kilencvenes években volt.

Mutattam már gőzösöket az idei pozsonyi gőzöstalálkozóról, és mutattam dízeleket is, mivel igazából nem csak gőzösök, hanem mindenféle régi vasúti járművek találkozójáról volt szó. És még mindig maradt pár dolog, amit nem mutattam meg! Az 1:52 körültől hallható kürt-orgiát szerintem ma újra fogom hallani, éjféltől kezdve körülbelül két órán át itt a lakótelepen :)

Csak remélni tudom, hogy 2020 is olyan izgalmas lesz számomra vonatfotózásilag-videózásilag, mint 2019. És remélem, ti is megtaláljátok az örömötöket az új évben!

... már hogy karácsonyt. A helyszín Luzná a Rakovníka, ahova gyakorlatilag a véletlennek köszönhetően érkeztünk gőzössel:

A szerelvény erőforrása megérkezésünk után tili-tolizott egy sort, mi meg áhítattal figyeltük. Néhány átépített "Bzmot" is felbukkant, kicsit színesítve az alapvetően fekete-szürke látképet:

Jó volt, na :) Ebben a szellemben kívánok mindenkinek kellemes és meghitt karácsonyt, illetve pihentető vakációt!

Akinek nem volt elég a múltkor a Groß Schweinbarth-i mellékvonalból, annak itt egy kis ráadás. Ezeket a felvételeket nem akartam keverni az akkor látott videókkal, de ha már megnyomtam a kamerán a felvételt, akkor törölni se volt kedvem őket. Különösen a gänserndorfi állomásról kikakanyarodás volt durva: csak azt akartam megvárni, amíg felgyorsulunk, de csak vártam, vártam, vártam... Persze a vonal maradékán nem így mentünk, de így se volt valami felemelő. További kommentárok a videón, a "CC"-vel bekapcsolható feliratok formájában.

Idén számtalan vasútbarátot láttam a viccesen tükörfordított "nagydisznószakálli", azaz az alsó-ausztriai Groß Schweinbarth-i vonalról írni, ami kíváncsivá tett. Mi van ott, ami annyira érdekes, miért megy most hirtelen mindenki oda? Aztán, amikor egy hétfőm előre nem vártan felszabadult, bekunyeráltam magam az oda induló Ícé autójába, hogy szemügyre vegyem a környéket.

A sok emlegetésnek természetesen oka volt: a 2019 decemberi menetrendváltással ugyanis megszűnt a személyforgalom a Groß Schweinbarth-i vonalakon. Mert bármit is gondolunk az osztrák közlekedésszervezésről, ott sincs kolbászból a kerítés: ha egy vasútvonalon nincs elég utas, akkor ott is más közlekedési eszköz után néznek.

A nagydisznószakálli (hadd emlegessem így) hálózat 2019-ben már csak két vonalból állt, melyek fejreállított "Y" alakban húzódtak Bad Pirawarth és Gänserndorf, illetve Groß Schweinbarth és Obersdorf közt. Ahogy azonban a fentebbi térképen látható, a vonalak régen továbbmentek észak felé, így az "Y" akkor még "X" volt. Pontosan emiatt az alsó-ausztriai Weinviertelt feltáró vasutakat Schweinbarther Kreuznak, azaz "schweinbarthi keresztnek" is hívták.

Bécs, Stammersdorf, kicsivel a bezárás előtt. Készítő: Herbert Ortner - Eigenes Werk, CC BY 3.0, Link

A "kereszt" története 1903-ban kezdődött, amikor a Lokalbahn Gänserndorf–Gaunersdorf Gesellschaft társaság megnyitotta helyiérdekű vonalát a nevében szereplő két település közt. Ugyanebben az évben a Lokalbahn Stammersdorf–Auersthal is útjára indította saját vicinálisát, ugyancsak a nevében szereplő települések közt. Az előbbi társaság 1906-ra Mistelbachig, a másik pedig Dobermannsdorfig hosszabbította vonalát, de Groß Schweinbarth és Bad Pirawarth közt közösen használták a síneket.

A stammersdorfi vasútállomás épülete ma is megvan

A "kereszt" hanyatlása 1988-ban már vonalbezárások képében öltött testet: megszűnt a személyforgalom Stammersdorf és Obersdorf, Hohenruppersdorf és Dobermannsdorf, illetve Gaweinstal Brünner Straße és Mistelbach közt - tessék szépen megkeresni ezeket a helységeket a térképen, ha már ennyit vacakoltam vele :) Ezután kis szünet következett, majd 2004-ben elment az utolsó vonat Gaweinstal Brünner Straße és Bad Pirawarth közt is, viszont a másik ágon ismét megindult a forgalom Sulzig. Utóbbi nem tartott sokáig, 2010-ben Bad Pirawarthig rövidítették ezt az ágat is, ekkor alakult ki a 2019 decemberéig látható állapot, amit sötétkékkel jeleztem a térképen. Érdekes módon az északkeleti ág egy része ezután ismét látott némi forgalmat, a K.K. Museumsbahn Weinviertel ugyanis néhány éve múzeumvasutat üzemeltet Bad Pirawarth és Sulz közt.

A "kereszt" vonatai jó ideje kihasználatlanok voltak; valahol azt olvastam, hogy a fenntarthatósághoz szükséges 2000 utas helyett csak 700 használta őket naponta. 2019-ben végül a bezárás mellett döntöttek: szeptembertől elindult két, a vonatnál sűrűbb kiszolgálást biztosító buszjárat, melyekről azt ígérik, hogy a járműveket hamarosan elektromos hajtásúra cserélik, december 14-én pedig elment az utolsó személyszállító vonat - a két dátum közti időszak arra szolgált, hogy a helyieknek legyen lehetősége megszokni az új rendszert. Egy helyi szervezet ennek ellenére ki szeretné kényszeríteni a vasúti üzem fenntartását, a Graz-Köflacher Bahn égisze alatt - majd meglátjuk, szerencsével járnak-e. Azt azért el kell mondani, hogy ezen a hétfői munkanapon csak 4-5 nem vasútbarát utast láttunk a vonatokon, amelyekkel utaztunk, és ez valóban kevésnek tűnik a gazdaságossághoz. Obersdorfban ugyan 20-25 ember is átszállt az S-Bahnról a vicinálisra délután 5 után, de ez a délutáni csúcshoz képest még mindig nem mondható soknak.

De vissza a kirándulásunkhoz: az időjárás nem volt kegyes hozzánk, időnként olyan köd volt, hogy már a peron vége is homályosan látszott. Másrészt viszont legalább nem esett :) A fentebbi videón szerintem sikerült a vonalak jellegzetességeit megörökíteni: a nem túl nagy sebességet, és a himbás olajszivattyúkat, melyek döbbenetes számban pettyezték a tájat. Jellemző volt még a nem biztosított átjárók előtti kürtölés, aminek köszönhetően jó előre tudni lehetett, hogy vonat közeledik. A leglátványosabb rész Groß Schweinbarth előtt volt, ahol az "Y" szárai felől jövő vágányok úgy egy kilométer hosszban egymás mellett futnak; ettől eltekintve átlagos dombvidéki vonalakról beszélhetünk, különösebben érdekes műtárgyak (alagút, híd) nélkül. További kommentekeket a CC feliratra kattintva olvashattok a videón.

Tavaly még csak a peronról figyeltem, ahogy a csehszlovák ipar mellben erős mozdonyai útjukra indulnak a prágai főpályaudvarról, idén viszont már utazni is szerettem volna valamelyik általuk vontatott vonattal!

2018-ban állami Bardotkák is dübörögtek a főpályaudvar csarnokában, idén már csak a KŽC Doprava magánvasút gépeivel találkoztam ugyanott. Persze ők is sokan voltak, szóval nincs okom panaszkodni! Az említett cég működését minden látszat szerint nem a profitmaximálás igénye vezérli, hanem a vasútmánia: bár foglalkoznak menetrend szerinti személyszállítással, van egy múzeumi vonaluk Česká Kamenice környékén, májustól októberig pedig minden hétvégén több kirándulóvonatot is indítanak Prágából, régi mozdonyokkal és kocsikkal. Ezek egyike a "rakovníki gyors", amit a fentebbi képen a végállomáson, Rakovníkban láthatunk.

A vonóerőt a T 478.1215 pályaszámú Bardotka szolgáltatta. A Cseh Államvasutak 1971-ben vette át a gépet a gyártó ČKD-tól, még gőzfűtéssel. A gőzkazánt később kiszerelték, még később pedig fűtőgenerátort raktak a helyére, hogy szélesebb körben bevethető legyen a mozdony. A KŽC Doprava 2015-ben vásárolta meg, náluk kapta ezt a látványos festést, és a régi pályaszámtáblát.

A Bardotka lelke egy hathengeres dízelmotor, ami lassú járása miatt feltűnően másképp "énekel", mint mondjuk a gyors járású V12-es motoros Búvároké. Ráadásul a hangtompítást se vitték túlzásba a típuson, úgyhogy az ilyesmire fogékonyak a hideg ellenére is résre nyitották az ablakokat, hogy hallják az erőforrás bömbölését. A fentebbi videó utolsó jelenetében hallható, hogyan szólt induláskor, ezt tessék még több basszussal elképzelni :)

A Fényvillamost idén többszöri nekifutásra se sikerült elkapnom, de szerencsére lesz még rá lehetőségem, hiszen január elejéig közlekedik. Viszont a karácsonyi HÉV nosztalgiavonat csak pár estén át járt, úgyhogy múlt héten gyorsan rá kellett mozdulnom.

Nem sok választásom volt: az aznapi utolsó publikus köre után a Batyin csíptem el. Sajnos a peron, ami mellett állt, le volt kerítve, de kedvenc M.VIII-asom távolról is jól nézett ki.

Teljesen elfeledkeztem arról, hogy átfestették azóta, hogy legutóbb láttam; most egy a hatvanas-hetvenes években használt mintát visel. Volt pár fajta festése a típusnak: annak idején így kezdték, és a fentebb látható közbenső állapot után így fejezték be pályafutásukat. Mondjuk erre a színmintára talán kevésbé találó az "Uborka" becenév...

Múlt héten azt írtam a szlovákiai vonatos oldalon, hogy a 2018-as tátrai kirándulásom külön oldalt érdemel, és most itt van az a bizonyos külön oldal! Gyerekkorom néhány legszebb emléke kötődik ehhez a hegységhez és ezekhez a drótkötélpályákhoz, úgyhogy az útibeszámoló egészen biztosan nem lesz objektív és szakmaiságra törekedő :)

Drótkötélpályás kirándulás 2018 szeptemberében
Gyerekkorom kedvenc helyszínei ma is bejönnek :)