HamPLÓ

Nem minden nap építenek új villamosvonalat Magyarországon, még pontosabban sajnos már nem is minden öt évben. Legutóbb 2005 elején adtak át pár száz méternyi  vadonatúj pályát - a 18-as budafoki (albertfalvai) hosszabbítását a Savoya Parkhoz, előtte 2000 decemberében volt az 1-es villamos kicsit komolyabb hosszabbítása, a Salgótarjáni utcától a Lágymányosi hídig (azóta nem sok változott ezen a vonalon, azon túl, hogy előbbi megállót már Hidegkuti Nándor Stadionnak hívják, a hidat pedig Rákóczi hídnak). Azelőtt (1998-ban) a 14-est hosszabbították mai végállomásáig, de azért akkoriban megszüntetések is gyakrabban voltak (97: 67-es, 2000: 23-as), úgyhogy nem teljesen volt pozitív a mérleg.

Évek óta EU-s pénzből finanszírozott tömegközlekedés-fejlesztési beruházások hírével van tele a média, de konkrét sínen konkrét vaskerék csak most - pontosabban tegnap - gördült végig első alkalommal olyan helyen, ahol korábban nem járt tuja. Szegedről van szó, az 1-es villamosból kiágazó 2-es vonalról, melynek próbamenetéről NZA barátom küldött fényképeket:

Az új vonalrész még nincs teljesen kész, de első képnek egy olyat választottam, amin a körítés (megállóperon, vágányburkolat) is egyben van. Itt pont díszkövezést láthatunk a sínek körül, a még nem teljesen befejezett részeken füvesített vágány lesz, amit a képek alapján még nem telepítettek.

A vadonat síneket-felsővezetéket-mindent nem csak a mindennapi forgalomban használatos járművekkel érdemes bejárni, hanem mindennel, ami ott valaha is előfordulhat, és ezek közé tartozik a 12-es replika nosztalgiakocsi...

A mai blogbejegyzést konyhanyelvészkedéssel kezdem: helytelenben közlekedni magyarul annyit tesz, hogy a megszokotthoz képest a másik, a "rossz" oldalon menni. Azért írtam, hogy a megszokotthoz képest, mert minden relatív: bár a magyar vasúton alapvetően jobbra hajts van, azért a Déli és Kelenföld közt, illetve asszem Kőbánya-Felső környékén "bal sodrással" közlekednek - az őrület határát súroló gödöllői HÉV-ről nem is beszélve. Persze a kétvágányú vasútvonalakon vélhetően mindenütt megvan a lehetőség arra, hogy szükség esetén oldalt cseréljenek, ezzel ellentétben a villamosnál, ami sokkal kevésbé van elszigetelve más forgalmi módusoktól (hű, ez de modorosra sikerült!), ritkán látunk ilyet, és akkor is csak rövidebb távon.

51-es villamos az Epreserdő utcai homokbányai kitérőben, 1950 körül (forrás: NZA gyűjteménye)

Mostanában több helyen is volt/van ilyen. A Gellért rakparti vágányzat felújítása (végre!) miatt kettévágott 18-as villamos északi részén a végállomás a Döbrentei téren van, de a legközelebbi útba eső váltó csak a Szarvas térnél, ezért ezen a szakaszon egy darabon mindkét irány ugyanazon a sínpáron megy, ami azt jelenti, hogy indulás után egy ideig helytelenben megy a tuja. Nem tudom, azóta változott-e a módi, de pár hete még váltóbottal (=seprűnyél átadásával; majdnem úgy, mint a fentebbi képen, csak állandó földi személyzet nélkül) védekeztek az ellen, hogy véletlenül szembemenjenek egymással. A másik helyszín a Kolozsvári utcai sínek felújítása miatt volt, itt a nem kimondottan gyakran járó, de ezen a szakaszon legalább ritkán túlterhelt 37-es villamos fordult az Őrháznál, pár tíz métert helytelenben megtéve. Azóta itt is helyreállt a forgalmi rend, és a vonalat használó tömegek immár tökéletes vágányokon haladhatnak ezen a pár száz méteren (a hintázás és lassújelezés pedig marad az olyan kihasználatlan vonalak sajátja, mint a 61-es vagy a 4/6-os (ahol a múlt héten körülbelül 5 km/h-val mentünk át a Petőfi hídon valami pályahiba miatt - azzal csináltak azóta valamit?)).

A fentebb említett két ideiglenes végállomási fordulást öntöttem nyakon egy kis városnéző úszóbusszal, a folyamatosan búgó Fehérvári úti falurádióval, a Pápay István utcánál visszafogó (ez is egy érdekes szó!) 2-es és 24-es villamosokkal, illetve egy FLIRT motorvonattal (aminek csak egyetlen baja van: hogy nem mindenütt ilyen jár az elővárosban:):

Annyi vonatos-villamosos és repülős bejegyzés volt mostanában (megint), hogy itt az ideje valami másnak. És kivételesen nem középöreg autókról beszélek, hanem hajókról. Bár Budapest rajongói hajlamosak azt hinni, hogy a Duna csak esztétikai elem a város látképében (az is), én a rajta zajló forgalmat is szeretem. Különösen az öreg munkagépeket - bár szerintem ezen a bejelentésen senki nem lepődik meg, aki ismeri az egyéb járműveknél alkalmazott preferenciáimat :)

Itt van például ez az összecsukott transzformer robot (vélhetően valami mederkotró alkalmatosság - de ha nem, tessék kommentben megmondani, micsoda!), amit a fantáziadús nevű Jégtörő III vontat. Ha jól emlékszem, éppen a Kiskörút lezárása miatt a Batthyány térre terelt 19-49 című villamosjáratot fotóztam a Bem rakparton, amikor megláttam, és nem bírtam nem megörökíteni.

Elsőre nem hittem volna, de átfért a Lándhíd alatt :) Dunához szokott szemmel nézve borzasztó nagynak tűnik ez a gép, és a kinézete is olyan, hogy egy James Bond filmben ez lehetne a főgonosz titkos prodzsektjét kivitelező hajó, ahol a főgonosz samesza majdnem megöli a főhöst, de aztán végül mégis ő esik bele valami nagy és durva gépbe... nem?

Bár a fényképezőgépem gyakorlatilag alkalmatlan magasan és gyorsan mozgó dolgok megörökítésére, ez sosem akadályozott meg abban, hogy újra és újra próbálkozzak. Budapest felett szerencsére ritkán lehet katonai gépeket látni, úgyhogy az augusztus huszadikai eskütétel tisztelgő áthúzásai, pontosabban annak főpróbái jellemzően kiváltói az ilyen próbálkozásoknak, és idén sem volt ez másként. Tavalyelőtt és azt megelőzően az Erzsébet híd környékén próbálkoztam, de többen állították, hogy a Hősök tere mögül sokkal jobb képeket lehet készíteni.

Hááát, én meg azt mondom, ha most is a Március 15. térre mentem volna ki, akkor legalább a Duna feletti áthúzást gyakorló gépeket elkaphattam volna, mert így csak három gyors áthussanás (Minyó + Mi-24, An-26, Gripen) jutott, a kigondolt fotóhelyre ugyanis nem lehetett odamenni a főpróba miatt, a tó feletti hídról viszont csak kis szögtartományban lehetett rálátni a gépek pályájára.

Végülis az Antonovot sikerült szinte normálisan elcsípni, a többiből inkább az élmény jutott.

Van valami bája annak, hogy egy német fórumban találtam linket egy cseh YouTube-fiók magyar tartalmára, mely egy remix, de egyrészt lehalkított hanggal kibírható ;) másrészt maga a film jó (bár narráció nélkül elég hatásvadász)! És azok a mozdonyok, azok az autók... azok a bajszok! Nem tudom, miből voltak az autókat vezető kaszkadőrök idegei, illetve hogy volt-e valami spéci felkészítése a kocsiknak (vélhetően igen), de az, amikor a Zsiguli oldalra vágódva fékez az átrobogó vonat előtt, meg amikor a közeledő vonat előtt hajtanak át a KGST-s csodákkal, meglehetősen ütősek:

Az utolsó snitteken látható koszorúk az 1982-es szárazréti tragédiára emlékeztetnek, amikor egy busz került a vonat elé. Tizenhat áldozat volt, köztük gyerekek is.

Bár most épp nincs nagyon kibírhatatlan meleg, azoknak, akiknek nincs légkondijuk, talán jól jön egy téli videó, némi miskolci villamosozással. Elég rövid és viszonylag lassú, de a hangulathoz ez illett. A Tiszairól indulunk egy ex-bécsi E1-essel, átzötyögünk a valószínűleg betegeskedő kocsiszíni kiágazáson, aztán ahogy meglátjuk a szembejövő Tatrát a selyemréti strand előtt, snitt, és máris kanyarodunk az újgyőri piac mellett a Vasgyár felé. Az egyvágányos óriáshurok felfelé vezető ágát végig is videóztam a kedvenc kanyarom utánig. A videó maradékán aztán a karácsonyi vásár még álló bódéi által kicsit átláthatatlanná tett Széchenyi utcában vagyunk, és többek közt azt is látjuk, ahogy a Nagyszínház falától másfél méterre haladnak el a sétálóutca jelleg miatt nem kimondottan siető villamosok:

Mivel nem akarom elveszíteni a blog törzsközönségét, azaz Rocko-t ;) gyorsan itt van valami másik kép:

Ilyet se lehet már Szegeden fotózni - és kivételesen nem csak arról van szó, a hogy a baloldalt látható, olasz gyártmányú pörgetős kijelzőt lecserélték színes-szagosra.

Mai értelmetlen blogbejegyzésünk ismét zenével foglalkozik. Ugyan a Megadeth később csinált az MTV-s unplugged definíciónak is megfelelő (=akusztikus) előadásokat, most azt láthatjuk-hallhatjuk, hogy milyen az, ha a világ legprogresszívabb thrash metal együttese az egyik legvirgázósabb számát bedugatlan hangszereken adja elő:

Őszintén szólva a Deep Purple 1990-es, Slaves and Masters című lemezét akkor hallottam először, amikor Mariannom egy időben állandóan azt bömböltette a kocsiban 2004 körül, de - bár nem az a tipikus klasszikus Purple - nekem meglehetősen bejött. Valószínűleg már csak azért is, mert bírom Joe Lynn Turner hangját (Malmsteen, Odyssey lemez, hejj!). Ez a szám pedig akkor is király, ha érződik rajta, hogy eleve rádiós slágernek írták, az éppen aktuális, kicsit hideg, elektronikus hangzással (ez a gitáron nem érződik, a basszuson és a billentyűn szerintem igen, pedig Turnert kivéve ez egy elég klasszikus felállás). A kliséknek megfelelően lassan ér el odáig, de érdemes megvárni az első refrént 1:15-nél, aztán ezerrel headbangelni vagy légdobolni rá, majd a végén újrahallgatni ;)

Aztán ha megvan, érdemes belefülelni a '91-es budapesti koncertbe is, amiről már többen meséltek - a jelek szerint rajtam kívül mindenki kint volt :) A hangzás itt mintha kicsit jobban hasonlítana arra, amire az együttes neve alapján számítanék:

A Keleti pályaudvar kisgyerekkorom egyik rejtélyes helye volt. Tudtam, hol van, ismertem jelentőségét, de látni csak akkor láttam, amikor a Közlekedési Múzeum felé menet pár pillanatig bekukucskáltam a főbejáraton át. Egyszer óvodás koromban le is rajzoltam a forgatagot, amit láttam: a MÁV-ot duplavével "írtam", mert a betűket még nem teljesen ismertem, és a sima V-hez képest a W alakja jobban tetszett, úgyhogy azt rajzoltam a járművekre :) Ezen felül még egy ide köthető élményem volt: hogy anyu munkahelyéről, ami az akkor még Népstadion névre hallgató metrómegálló közelében volt, be lehetett látni a fűtőház mellé, ahol gőzmozdonyok ontották a füstöt. Addig csak filmen láttam gőzöst - meg itt.

Aztán a nyolcvanas évek második felében elvesztettem a "Keleti-szűzességem", amikor rokonokat kísérgettünk ki nyaranta nagyival és/vagy unokatesómmal. Akkor már csak a szoborként kiállított Kandó mozdony tetszett, az érkezési oldal mellett (azt hiszem a Kerepesi út felőli az), mert magát a helyet elég gusztustalannak éreztem. Ja nem: azt hiszem, az érkezési oldali csarnokban is volt pár makett, azokat szívesen elvittem volna haza magammal :)  Aztán pár évvel később, már gimnáziumban német cserediákokat vártunk; a vonatuk három órát késett október közepén, úgyhogy mire megjöttek, mi darabosra fagytunk - ez se volt valami pozitív élmény. Egyszerűen nehéz volt itt pozitív élményt szerezni... Később a Kandó-mozdony eltűnt (a Füstibe került), és már csak külföldi utakkor jártam ide, jellemzően öt óra túl koránkor. Vonat megkeres, üres helyre levágódik, hátizsákot térd közé szorít, szunya bevág. Az esti hazajövetelek rosszabbak voltak, a mínusz hatezredik vágánytól a metróig eljutni a taxi- és zimmer frei-tukmálók közt... Persze jegyet venni is feeling volt, amikor a "valuta váltása csak a hivatalos árusítóhelyen engedélyezett!" (vagy valami hasonló) tábla tövéből kiabált rá az emberre a jóarcú illegális cséndzsmanus, miszerint "én jobban váltok, ne menjen be oda!". Te jószagú ég, a vonattal a fővárosba érkezőknek évtizedek óta ezek az első élményei, és csodálkozunk, ha inkább "görögbe" mennek a turisták? Pedig ha a Keletin (vagy repülővel érkezve a KöKin) túl vannak, akkor már csak jobb lesz a tartózkodásuk...