Eredetileg úgy akartam kezdeni a bejegyzést, hogy "ha nemrég írtam a balatoni hajózási szezon megnyitójáról, akkor most írnom kell a budapestiéről is", de az az igazság, hogy a fővárosban a hajózási csúcsidény egyre kevésbé különböztethető meg a csúcsidényen kívüli időszaktól. Persze a jégzajlás idejére megállt az élet, de karácsony környékén nem nagyságrendekkel kisebb a városnéző hajók száma, mint nyáron. Természetesen kevesebben vannak, akárcsak az utasok, de nem áll meg az élet; a turisták már rég nem csak június és augusztus közt vannak itt. És nem véletlen, hogy az egyórás városnéző sétahajózás szinte kötelező program számukra, mert tényleg hatalmas élmény!

Több évnyi leállás után az idei szezonban visszatért a városnézők közé a Bakony motoros. Bár az 1970-es években kapott hátsó zárt fedélzet, illetve a 2010-es években az annak tetejére kapott "tetőterasz" megváltoztatta a vonalait, szerintem felismerhető rajta, hogy egyike annak a négy motorhajónak, amit az 1920-as években épített csavargőzösökből alakítottak ki a hatvanas években. A legtöbben talán a Balatonról emlékezhetnek rá, ahol sokáig Ercsi néven futott.

A Rákóczi motoros a Mahart nagy hármasának (Táncsics, Rákóczi, Hunyadi) másodikként gyártott tagja. Az elmúlt években őt sikerült a legtöbbször elkapnom, de tavaly ritkán láttam. Szerencsére nem futotta ki magát, mint a Táncsics, ami évek óta áll, sőt: márciusban felküldték parti szemlére a révkomáromi hajógyárba, ahonnét hamar visszatért, a húsvéti hétvégén pedig már esti sétaköröket csinált. Szerintem ez egy olyan hajó, amihez több generációnyi budapestinek kötődnek emlékei, úgyhogy jó látni!


















Ez megy most