HamPLÓ

A múltkor megemlékeztem egy rendhagyóan mozgékony síntraktorról, most megmutatnám a vasúti járművek "A" pontból "B" pontba juttatásának nagyágyúját, még mindig a St. Pölten-i műhelyből:

Pontosan nem is tudom, mi ennek a szerkentyűnek a magyar neve. Esetleg önjáró tolópad? Vagy lehet, hogy nincs is neki magyar neve, mert itthon nincs belőle? 

A sima tolópadot ugye ismerjük: speciálisan kialakított sínpályán oldalirányban tud vasúti járműveket mozgatni rá merőleges vágányok közt. Előnye, hogy nem kell a rengeteg nagy helyigényű  váltó (kitérő) az összes lehetséges vágány eléréséhez.

Az elmúlt hétvégén megint kedvenc síntraktorom pöfögése törte meg a Budai-hegyek erdeinek csendjét, vagy hogy is kell ezt sablonos újságírói stílusban mondani :)

Ezúttal Széchenyi-hegy és János-hegy állomások közt ingázott az 1952-es építésű C-50-es, a nosztalgia Ganz motor egyik mellékkocsijával.

Kellemes meglepetés volt, hogy odafent még mennyi hó megmaradt, míg lent a városban már emléke se maradt a fehérségnek.

2017 áprilisának végén a korábban már említett kassai vasutas nyílt nap csalogatott bennünket ismét Szlovákiába, a szervezők ugyanis igencsak megadták a módját az ünneplésnek: több régi motorvonat járta a környéket, plusz egy gőzmozdonyos szerelvény is. A nap első fele ezek egy részének elkapásával telt, a második pedig a keleti végek felé félúton, a széles nyomtávú ukrajnai kapcsolat mellett. Sajnos (akkor) nem sikerült széles nyomtávú tehervonatot elcsípni, viszont így is elvoltunk, a fotózásra még alkalmas utolsó napsugarak pedig a gömöri hegyek oldalában búcsúztak el tőlünk:

Pirkadattól alkonyatig Délkelet-Szlovákiában I-II.
avagy a kassai vasúti parádé "melléktermékei"

Október 7-én nyílt nap volt Szépilona kocsiszínben, amelyre a résztvevő villamosok (felvonulás jelleggel) a budai rakparton át álltak ki. Magát a rendezvényt, illetve az azzal párhuzamosan közlekedő Dallamos Villamost nem néztem meg, mert Interszitivel St. Pöltenben volt dolgunk, úgyhogy csak pár eléggé statikus snittet sikerült készítenem a Batthyány tér közelében. Hogy ne legyen annyira unalmas a videó, ezeket az 1956-os UV különjáratról készült jelenetekkel vágtam össze:

December vége felé Pozsonyban volt dolgom (át akartam menni Bécsbe, hogy aztán visszajöhessek onnan), és ha már ott voltam, vonatokat akartam fotózni a főpályaudvaron. Igencsak korai megérkezésemkor viszont arccal hárítottam a díszkövet (póriasan szólva: pofára estem), mert a szokásosnál jelentősen kevesebb látnivaló fogadott a pestihez képest hűvös reggelen. Igaz, ennyi hó és jég mellett örülhetek, hogy csak képletesen estem pofára :)

Pár megérkezett vonatot még kivontattak, az enyém is továbbment, utána viszont szinte csak azt nézegethettem, ahogy a ráfagyott, majd lassan felengedő hó időnként lehullik a felsővezetékről. Mit mondjak, nem így terveztem: én mindenféle átmenő tehervonatokra számítottam a reggeli hivatásforgalmi csúcs utáni lyukban!

Valahol Dévényújfalunál lehetett gond, mert nem csak Csehország (+Jókút, Malacka) felől nem érkeztek meg a vonatok, hanem Bécs felől se. A késésről szóló bemondások az angolon kívül a bécsi vonat esetében németül is elhangzottak, így mindenki a főépületben melegedett a peronon várakozás helyett. Már úgy értve, hogy rajtam kívül, mert én nem adtam fel a reményt, hogy esetleg jön valami mentesítő dízelmozdony :)

A vidéki villamosüzemeket minden jel szerint elkezdtem hanyagolni, amikor véget értek a nagyprojektek. Mióta új vonal nyílt Szegeden, új vonal nyílt Debrecenben, illetve hosszabbítottak Miskolcon, gyakorlatilag csak különlegesebb alkalmakkor jártam náluk, mint amilyen az E1-es típus kivonása volt a borsodi megyeszékhelyen. 2016-ban megpróbáltam egy picit tenni ez ellen:

Debreceni és miskolci villamosok 2016-ban
CAF-tól KCSV-ig, UV-tól Bengáliig, Skodától... Skodáig :)

Néhány éve csak kívülről láttam Pozsony fényvillamosát, most Bécs felől átutazóban menni is akartam egyet vele. A 2017-es szezon fénybe öltöztetett Tatrája ugyan csak egy T6-os volt, ami sokkal kevésbé érdekes, mint a 2014-ben látott T2-es, de igazából ő is elég jól nézett ki a régi Nemzeti Színház oldalában:

Az első fotóknál még nem volt elég sötét, ezért vártam, amíg ment egy kört. Hogy addig ne fagyjak oda a flaszterhez (ahogy látható, ott még némi hó is volt), a környék épületeit fotózgattam, ...

... többek közt az egykori Vigadót, amely ma a Szlovák Filharmónia otthona.

Miután kifotóztam magam, mentem egy kört a járattal, majd rámjött, hogy le kellene egy másik helyen is kapni, ha már itt vagyok. Úgy döntöttem, ez a másik hely a Kapucínska megálló lesz, ahová a belvároson keresztül gyalogoltam fel.

Sajnos a járat menetiránya nem tette lehetővé, hogy a Várral a háttérben fotózzam le a fénytuját (hátulról nem tetszett), úgyhogy hogy valami szépet is lássak, kattintottam párat útközben: a régi Nemzetire, ...

 a régi városházára, és a ...

A múltkor bemutattam egy ókori színházból lett lakóházat, ami elég dögösen nézett ki - de természetesen messze nem az volt az egyetlen ilyen jellegű újrafelhasználás Rómában.

A Piazza Navonának az alakja lehet gyanús: az egyik vége íves, a másik szögletes. Pont, mint egy ókori stadioné - tudniillik egy olyanból, pontosabban egy olyannak a tetejére épült: az arénát lekövezték, az árkádokra házak épültek, így a múltat ma már csak sejteni lehet (Luccában jártam egy hasonló történetű téren, ez annál sokkal látványosabb). A képen balra látható obeliszk szintén ókori, de nem egyiptomi, hanem római eredetű: a stadion építtetője, Domitianus faragtatta. Viszont - bár a római stadionokban szoktak volt oszlopok, obeliszkek állni a középvonalon - nem az egykor itt állt stadionból származik, hanem egy másikból lett idehozva a XVII. században - oda pedig valószínűleg egy templomból vitték. Hiába, az obeliszk nem vész el, csak átalakul!

Ez az obeliszk viszont tényleg egyiptomi volt: Augustus hozatta birodalmának központjába Héliopoliszból, hogy az előbb említett módon a Circus Maximus spináját díszítse vele. Eredetileg valószínűleg II. Ramszesz faragtatta, mai helyére 1589-ben került. Ezen kívül még egy tucat egyiptomi eredetű obeliszk található Rómában; a legtöbbet látott a Szent Péter tér közepén, a legmagasabb pedig a lateráni palota előtt áll.

Ezek az oszlopok nem változtatták annyit a helyüket, mint az előbb látottak: Hadrianus temploma 145-ben készült el, de a középkor végét a jelek szerint csak egyik oszlopsora érte meg. Be is építették gyorsan egy pápai palotába, ennek köszönhetően láthatjuk ma is. Ki tudja, az obeliszkek története alapján elképzelhető, hogy ezer év múlva ezek az oszlopok is valahol másutt valami másnak a részei lesznek :)

Olyan régen volt itthon rendes repülőnap, hogy 2017 augusztusában átrándultam Szliácsra egy kis utánégető-dübörgést hallani, illetve kerozinszagot szagolni. Megérte :)

SIAF 2017, Szliács
Repülőnap félúton Zólyom és Besztercebánya közt, első oldal

Rómába nem síndöcögényeket nézni megy az ember, legalábbis én nem terveztem be ilyen célú kitérőket a napi programba. Egy kivétel azért volt: mindenki mondta, hogy a főpályaudvar mellől induló 950 mm-es nyomtávú vicinálist meg kell nézni. Ez nem is jelentett nagy megerőltetést, mert a szállodától másfél saroknyira volt a végállomása:

Egy budapesti sínbolondnak meghitten ismerős egy ilyen végállomás: úgy hatszáz méterre fekszik a nagyállomás főbejáratától, a metrótól, villamostól, buszpályaudvartól, nehogy túlságosan kényelmesek legyenek az átszállási lehetőségek - mintha csak a közvágóhídi HÉV végállomás kistesóját látnánk! Hozzá kell persze tenni, hogy miközben a közvágóhídi internemnormális csomópont 1887 óta nagyjából ugyanott van (azért közben átkerült az út egyik oldaláról a másikra), itt a szerelvények eredetileg bementek a Termini elejéig, csak 1940 után lettek ebbe az utcába száműzve.

A ma alig öt és fél kilométeres vonal fénykorszakában egy 137 kilométeres vonalcsoport belső része volt. A tízes-húszas években kiépült hálózatot az évek során megtépázta a második világháború, egy sor földcsuszamlás, és a közlekedési igények megváltozása. A megmaradt vonal külső szakaszával párhuzamosan ma a C metró közlekedik, bár a vágányok még megvannak, de a belvárosi szakaszt is megszüntetni - vagy a villamoshálózatba integrálni - tervezték, valahogy mégis megmaradt nekünk.

A ma itt közlekedő járművek többsége 1926-ból származik: egy részük pótkocsiból lett átalakítva az '50-es évek végén, a 400-as sorozat eleve motorkocsinak épült ugyanakkor, a 100-as kocsik pedig 1941-esek (ezek látványosan hosszabbak: eggyel több oldalablakuk van). A szerelvények összeállítása érdekes: egy közbezárt motorkocsiból (motrice) és két vezérlő pótkocsiból (rimorchi pilota) állnak; a résztvevők pályaszámai az utastérben, illetve az első ajtó mellett vannak feltüntetve, tehát konkrét példákkal a 421-es számú szerelvény összeállítása: 056+421+063, a 103-asé pedig 107+103+085. A kettő közül az egyik pótkocsin vannak villamosberendezések is, ezek betűjelzése RP helyett RP-EL.