A múlt héten rámjött a nosztalgia, és bevásároltam gyerekkorom kedvenc zenéiből. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a lemezek korábban nem voltak meg nekem, hanem pont azt, hogy olyan jók voltak, hogy állandóan kölcsönkérték őket, és egy-egy kölcsönadás után többet nem jöttek haza (mielőtt valaki megkérdezi: túl sok embernek adtam kölcsön dolgokat, és gyakran elfelejtettem, kinek mit... újra megvenni őket meg nem nagyon volt pénzem). Ebben a hülye műfajban (már hogy a vissza nem kapott zenék kategóriájában) a csúcsot a Gamma Ray "Land of the Free" c. lemeze tartja, amiből a harmadik vagy negyedik példányt koptatom (tudom, élhetetlen loser vagyok, de nekem jó érzés, ha egy jó zene CD formában ott pihen a polcon - kézbe tudom venni, olvasgatni a borítón a szöveget, stb), és szorosan a nyomában van Gary Moore "After the War"-ja, amiből egy szerencsétlen baleset után nemsokára meglesz a harmadik példányom (itt viszont az elsőt nem elvesztettem, hanem szó szerint tönkrehallgattam).

Ehhez képest Vince Neil Exposed című albuma még csak másodszorra bukkant fel a gyűjteményemben, ráadásul tizenpár év kihagyás után - és miután meghallgattam, nem értettem, hogyan bírtam ki nélküle ennyi ideig. Az rémlett, hogy nagyon jó kis hard&heavy lemez volt - de hogy ennyire?

A kőevő zenékben kevésbé műveltek számára egy kis történelemóra: Vince Neil a Mötley Crüe, azaz a nyolcvanas évek egyik legszórakoztatóbb hajmetál bandájának volt/van a frontembere, ami viszonylag nagy dolog, lévén nem az a kimondott pacsirta képességekkel rendelkező valaki. Még a Metal Hammer Hungaricában is állandóan a "mikiegér hangú" jelzőt emlegették vele kapcsolatban - és mégis mindenki szerette, amit csinál. Azt hiszem, ő ugyanaz a kategória, mint Ozzy: nem nagyon tud énekelni, de azt a keveset olyan jól csinálja, hogy ez senkit nem zavar :) A kinézetével is sokat viccelődtek a kollégák, az Aerosmith Dude looks like a lady-jét konkrétan ő ihlette. Mindezek ellenére a legtöbben valószínűleg a Ford Fairlane című filmben láthatták őt, ahol Bobby Black-et, a film elejefelé kinyiffanó rocksztárt játssza.

Naszóval Nyál Vince egy szép nap összerúgta a port a Crüe-vel, majd csinált egy kisebb slágert a Kőbunkó című film betétdalával, amit a Damn Yankees tagjai írtak neki/vele:

Mivel viszonylag hamar ráébredt, hogy amatőr autóversenyzésből és csajozásból nem fog megélni, a szólókarrier beindításának érdekében beújította társszerzőnek/gitárosnak Billy Idol társszerzőjét/gitárosát, Steve Stevenst (hogy a tüskehajú, akkor éppen cyberpunkban utazó Bálvány Bélába mi ütött, hogy egy percre is elengedte Stevenst, azt nem tudjuk, de azóta már visszaédesgette magához). A fura nevű Pista Pisti a nyolcvanas évek hajmetál-áramlatán evezve gyakorlatilag idő előtt kitalálta az emo kinézetet, és ilyesmiben utazott:

Ja nem, félreklikkeltem :D A klasszikust és a flamencót csak imádta - és meglehetősen jól is csinálta; híres ilyesmikkel lett: 

Visszatérve az Exposed-re: a lemezen gyakorlatilag nincs béna nóta, csupa jó zenék sorakoznak rajta (bár ezt édesanyám lehet, hogy másképp gondolná:), például ilyesmik:

Vince Neil - Sister of Pain

Meg:

Stevens (természetesen) telepakolta effektekkel és trükkökkel a dalokat... :

... de azok ennek ellenére sem lettek olyan stúdiósterilek, mint Steve Vai Whitesnake-beli haknija. Még az ekkoriban kötelezőnek mondható visszatekintő-önreflektáló szám is vállalható:

Sőt, a szintén kötelező feladat jellegű ballada is tele van zenei finomságokkal:

Persze a minőség nyilván annak is volt köszönhető, hogy a már említett Damn Yankees oszlopos tagjain, Jack Blades-en és Tommy Shaw-n kívül Phil Soussan is besegített, aki amúgy olyan nevekkel szokott együtt zenélni, mint Ozzy (akinek a Shot in the dark című klasszikust adta), Steve Lukather, Billy Idol, vagy éppen Johnny Hallyday (azért szerintem ebben a listában utóbbi a legmeglepőbb név). Sajnos ez a nagy együttműködés nem folytatódott - Vince következő lemeze már átlagosabb szólóalbum volt. Kár.

Naszóval ez egy naggyon jó lemez, tessék meghallgatnia annak, aki szereti az ilyesmit, és még nem ismeri! Ennél többet most nem akarok írni, mert mennem kell vissza headbangelni ;)