Múlt pénteken öreg gumikerekűek voltak terítéken, most egy kis vonatozás következik - műszaki elemezgetős-típusfelsorolásos okoskodás helyett élménybeszámoló formában, egyfajta hétvége-beindítóként. Mariannom még tavaly talált a MÁV Nosztalgia kínálatában egy egynapos kirándulást Mürzzuschlagba, a Semmering-hágó stájerországi oldalára. Nehéz döntés volt, amikor megkérdezte, nem megyünk-e, hisz a hegyeket is imádom, a vonatokat is... nagy nehezen igent mondtam.

Elég idegesítő, hogy Ausztria tele van olyan helyekkel, ahol az ember ahány képet készít, annyi képeslapja lesz. A Semmering környéke is ilyen...

... bár talán nem a vonat ablakán át a leglátványosabb. De ha már itt tartunk, a vonatunk maga is elég látványos volt: egyrészt szép kocsikkal, másrészt jó sokkal. Ha a foglaláshoz tartozó ülésről előre néztem, ezt láttam, pedig messze nem az utolsó kocsiban ültünk. Akkor megszámoltam, hány kocsiból állt, de azóta persze elfelejtettem...

Ez már a hágó túloldala, a lankás rész. Az itteni népek annyira belebetegedtek abba, hogy ilyen csúnya helyen kell élniük, hogy az egész falut kórházzá alakították: Spital am Semmering :)

Az 1854-ben megnyitott semmeringi vaspálya (Semmeringbahn) külön kategóriát teremtett a kortárs vasútépítésben. A leküzdött több száz méternyi magasságkülönbség, a 14 alagút, a 16 viadukt mind-mind az ember diadalát, a technika fejlődését hirdették, így később más hegyi vasutakat is róla neveztek el (Szász Semmering, Érchegységi Semmering, Teplicei Semmering, Prágai Semmering, Bánáti Semmering). Magát a vasutat igazából kívülről, a hegyek oldaláról lehetne jól fényképezni; ez most kimaradt, de azért néha próbáltam videózni, lásd fentebb.

Az erős emelkedők miatt a nehezebb vonatok előfogatot kapnak, néha tolómozdonyt is: Mürzzuschlag és Gloggnitz közt most is láttunk elől két + hátul egymozdonyos meneteket. A fentebbi képen látható vonat épp pihent, de azért jól nézett ki így is...

... akárcsak az első kocsijának rakománya: vasúti forgóvázak. Vajon egy ilyen kép alapján akad kommentelő, aki meg tudja mondani, mi alá való ez a jószág? Úgyis tudom, hogy igen, ne okozzatok csalódást!

Mi Mariannal most hagyományos turisták voltunk, kisvárosok utcáin és zöld domboldalakon, fák közt akartunk csavarogni... pontosabban én elsősorban a vasútvonal közelében levő domboldalakon, de aztán meg lettem győzve, hogy mégsem ;) Ez itt fent egy teljesen közönséges kép Mürzzuschlag főteréről - már megint ezekkel a "zavaró" technicolor színekkel... Hozzáteszem, a levegő nem csak a fény áteresztése szempontjából volt kristálytiszta: az orrdugulásom, ami másfél éve minden nap zavar, és amire az orvosok csak bogyókat és orrcseppeket tudnak felírni (amik nem sokat érnek), fél óra után elmúlt.

Egy helyes utcácska, még mindig Mürzzuschlagban. Kicsit vicces, de ebben a pici városban olyan vasútmodelleket láttam egy kirakatban, amiket Pesten se nagyon. Aztán beültünk egy egyátalán nem proccos kávézóba - az ő kuglófjuk se pesti színvonalú volt. És még csak jelentősen drágább se. Hiába, tudnak élni az itteniek - noch dazu vélhetően hosszabban és egészségesebben, mint mi.

A városban működik a Südbahn, azaz az osztrák Déli vasút múzeuma (ami ebben az esetben a vonalat jelenti - más kérdés, hogy azt 1858 és 1923 közt a hasonló nevű Déli Vasút Társaság üzemeltette, tehát az a társaság, amely miatt "Déli" a budapest Déli pályaudvar). A képen látható mozdony vicces látvány, mert bár az osztrák sas van az orrán, az oldalán a jugoszláv államvasút jelzései látszanak, amúgy pedig (nem jegyzeteltem sajnos) úgy gondolom, hogy ez egy német háborús mozdony, azaz DR 52, alias MÁV/GySEV 520, pontosabban ebben az esetben JŽ 33. (Azóta utánanéztem, és tényleg.)

A "cukiság" kategóriát ez az 1913-ból származó kis üzemi tolatómozdonyka, "Hans" képviseli. Ennek se sok köze lehet a vasútvonal (már csak azért se, mert 760 mm-es nyomtávú), de aranyos :)

A múzeum előtti térségen pihentek az aktív mozdonyok, melyek elég rendesen forogtak: néha ráálltak beérkező vonatok elejére-végére, hogy átsegítsék őket a hágón, aztán kicsit később visszaérkeztek. Színes egy társaság!

Mondjuk színek terén a mi mozdonyunknak sem kellett szégyenkeznie. Rail Cargo Hungaria... mondanám, hogy jó volt magyar mozdonyt látni itt, de ugye nem volt magyar semmilyen értelemben. Az is igaz viszont, hogy perpillanat ez a kedvenc típusom.

Később a helyi S-Bahnnal átugrottunk Semmeringre (a településre). A fentebbi képen a 4020/6020-as sorozatú motorvonat látható, amivel eddig még csak a bécsi S-Bahnon utaztam - a jelek szerint hegyvidékre is jó.

Egy képet megér a belső tere: igazi osztrák egyszerűség, ahogy a hetvenes-nyolcvanas években csinálták. Azóta már ők is mindent megdizájnolnak, akkoriban viszont csak simán jó dolgokat csináltak. Tágas, kényelmes, jól fűtött, normálisan fut - még véletlenül se lehet összetéveszteni a budapesti HÉV-vel.

És ez már Semmering. Ez a tehervonat épp csak kijött az alagútból, és rögtön megállt. A végéről lekapcsolódott a mozdony (az elején volt még két másik), és már indult is vissza Mürzzuschlagba, a vonat pedig ment tovább Gloggnitz felé. Pedig csinálhatták volna sokkal lassabban is, mint a MÁV-nál szokás (papírok irogatása, valami rendelkezés 1846-ból, hatvannyolc fékpróba, a jelzők átállításának ideje + ÁFA, írásbeli rendelkezés arról, hogy majd jön egy piros sapkás ember, aki hoz egy újabb írásbeli rendelkezést arról, hogy mindjárt ideér az illetékes, aki tárcsával elindíthatja a vonatot, meg mittudomén mi minden, ami miatt nálunk 9 km/h a tehervonatok átlagsebessége).

Különvonatunk idefele úton többször is megállt, és visszafelé is ezt tette, hogy összeszedje az utasokat, akik íly módon nem voltak egyetlen helyhez kötve. Amíg megjött, kicsit még sétáltunk - élveztük a jó levegőt, gyönyörködtük a tájban. Nem csúnya környék.

Mint mondtam, nem csúnya környék. Tessék rákattintani, nagyban se az :)

A fények lassan elmentek, akárcsak az idő, úgyhogy visszasétáltunk a sínekhez. Érdekes élmény volt a több percen át tartó magyar bemondás a virtigli osztrák vasútállomáson! Mivel a jó levegőn megéheztünk, igénybe vettük a vonat étkezőkocsiját (talán kettő is volt belőlük), így lett még teljesebb az élmény. Az egészben az a röhej, hogy a jegy erre a vonatra olcsóbb volt, mintha menetrend szerinti vonatokkal jöttünk volna, pedig ez kevesebb helyen állt meg, érdekesebb útvonalon ment (Sopron és Ebenfurth felé), idegenvezetés is tartozott hozzá, hazaúton pedig egy átalakított postakocsiban a Pedrofon zenekar rendezett mozgó házibulit az érdeklődőknek. És ez most itt nem a reklám helye. (bár pár ingyenjegyért a következő hasonló menetekre megoldható a dolog - a leveleket "kilóra megvehetsz" jeligére várjuk a kiadóba;)

Ami pedig a budapesti levegőt illeti: mire hazaértünk, visszadugult az orrom. Nem lehetne Kelenföld levegőjét a mürzzuschlagira cserélni? Egye fene, a kuglófjukat is hozhatják!