Úgy döntöttem, megpróbálom rendeltetésszerűen használni a blogot: naplóbejegyzést írok. Nem kell félni, az "Anett elgáncsolt az osztályteremben, ezért meghúztam a haját" korszakból már kinőttem, inkább multimániás képkavalkádra számíthattok.

Már hetek óta közlekedett egy kínai elektromos busz a városban, én meg ugyan kíváncsi lettem volna rá, de valahogy mindig úgy döntöttem, hogy nem kell sietni, ráérek. Aztán pénteken véletlenül belefutottam egy facebook üzenetbe, miszerint másnap fog utoljára járni. Nem lehetett halogatni, irány a 112-es! Az élmény felemás volt: egyrészt meglepett, hogy 30-31 fokban milyen vidáman felvágtatott a Thomán István utcához, másrészt viszont az utasoknak nem sok hely volt benne, mivel az aksikat nem a tetőre, hanem a kerekek fölé épített tornyokba tették. Dizájnra és haladási élményre azért jobban tetszett, mint a tavaly próbált cseh elektrobusz.

A magamfajta tömegközlekedésmániás néha a kellemetlen dolgokban is talál érdekeset - például fotótémát: a Király utcánál egy troli leszedte a felsővezeték-keresztezést, ezért a nagykörúti villamosok a Széll Kálmán tértől csak a Jászaiig jártak. Milyen jó, hogy a híd felújításakor berakták ezt a váltót ide, két oszlop közé - előtte évtizedszámra volt olyan, hogy hasonló esetnél semmi se mozdult a Nagykörúton a Blahától északra...

Pénteken elindult az olimpiai drukkervillamos is, mely hol itt, hol ott jár. Szombaton a 61-es volt soron, itt épp Hűvösvölgyből indul a város felé.

Amennyire a fényviszonyok engedték, a belsejét is lekaptam. Harsány jószág, de a drukkolás ritkán visszafogott tevékenység, nem? Az ajtó melletti gyűrű plusz pontot érdemel! Az azért kicsit fura volt, hogy olimpia helyett Forma-1 ment a fedélzeti monitorokon - igaz, ott is lehetett szurkolni: a Hungaroringnek :)

Szombaton az egyik kis nosztalgiakocsi a Boráros tér és a Moszkvás (majd esetleg akkor lesz Széll Kálmán tér, ha nem pont úgy fog kinézni és szaglani, mint a Moszkva tér) közt ingázott (ahogy nyár végéig minden szombaton ezt teszi), ezen a fotón épp utóbbira érkezik meg.

El akartam a téren is kapni az olimpiai villamost, kitaláltam, hogy majd a gyalogoshídról lefotózom. Hát ez nem jött be, éppen a lépcsők foghíjait javították. Ideje is volt! Mindenesetre inkább elmentem ebédelni. Rutinból mutattam a kínai gyorsbüfé pultjánál, hogy mit kérek, lelki szemeim előtt édes-savanyú csirke lebegett. El kellett volna olvasnom a feliratot, mert sós-csípős volt :)

A 2-esen való nosztalgia-fotózásban Jazzcool is csatlakozott hozzám. Körülbelül hatszázötven fok volt, és csak vártunk, csak vártunk, aztán nem értettük, ez a KCSV miért olyan lassan jön. Kisvártatva láttuk, hogy azért, mert tolják.

A közúti átjáró előtt a villamos már előre csöngetett, hogy a fedezőjelzőt mérsékelten tisztelő autósok ne álljanak be eléjük keresztbe, de egy turistabusz azért megtette, mert hát miért is ne ragadjon be egy tizenpár méter hosszú, négy méter magas, emberekkel teli jószág a sínre? Villamos megáll, várakozik, elindul, közben vélhetően szépeket gondoltak a buszsofőr családjáról, tök jogosan...

Reggel, amikor elindultam, kíváncsiságból bekapcsoltam a GPS loggert (útvonalkövetőt) a mobilban, hogy utólag megtudhassam, mennyit járkáltam a városban, de sajnos nem derült ki, mert a követéstől lemerült az aksi és kikapcsolt a készülék. A log 62 kilométernél fejeződik be, pedig utána még kicsit üldöztem a nosztalgiát a 2-esen :)

Másnap a szentendrei tömegközlekedési múzeumot néztem ki egyik programnak, de a nap megint spontán katasztrófaturizmussal indult: a Fehérvári úti villamosok síntörés miatt csak a Körtérig jártak (a váltóval lehetett gond, azon dolgoztak). Most megkímélek mindenkit a "18-as és 41-es villamos a 49-es megállójában" című drámai képsoroktól, és inkább egyenesen Szentendrére ugrok, ahonnan csak a tárlat legújabb darabját, a frissen felújított ÁMG (Általános Mechanikai Gépgyár) troli-pótkocsit mutatnám. Lausanne-ban és Luzernben ugyan én is utaztam pótkocsis trolival, de valamiért mégis fura elképzelni, hogy Budapesten is volt ilyen (pedig volt, a trolik mellett busszal is).

A szentendrei HÉV egyébként önmagában is érdekes volt az odaúton: a szomszéd szakaszban két fiatal lány oroszul beszélgetett, az előttem levőben két idősebb házaspár meg németül. Amikor ablakon kinézés miatt arrébb ültem, ott két lány szintén németül társalgott. Magyar szót nem is hallottam; nemzetközi vonat volt ez, BKV-jeggyel igénybe vehető :)

A nap fő programja - tavalyhoz hasonlóan - a Hungaroringre tartó helikopterek figyelése volt a Dráva utcánál. Azaz első körben csak lett volna, mert összesen egy felszállást tudtam elcsípni, azután semmi nem történt. Önvígasztalásképpen lőttem ezt a képet a Vizafogó környékének két tipikus közlekedési eszközéről :)

Na, sebaj, akkor átmegyek Budára, ahol az újkori nosztalgia villamosüzem megindulásának harmadik évfordulóját ünnepelendő egy nap erejéig újra közlekedett a "B" járat. Reggel ugyan Szentendre fele menet már elkaptam egyszer egy kis kitérővel, de olyan szépen sütött a nap... egészen addig, amíg értelmes távolságba nem ért: 10-12 perc tűző napon várakozás után ugyanis épp akkor jöttek a felhők, amikor már jó képet is lehetett volna csinálni az öreg tujáról. A képen ugyan pont egy fa árnyékát látjuk, de már itt is szürkül a kép, másfél másodperccel később pedig már hóka volt minden.

Ebéd után úgy döntöttem, hogy a Forma-1 futam végén úgyis visszajönnek a helikopterek, hát kisétálok a Margit-szigetre, és leülök a parton. Persze nem csak a helikoptereket figyeltem, hanem a  Ferihegyre igyekvő repülőket, és a hajókat is, például ezt a váci vízibuszt. Azt hittem, ezek a hajók két kivétellel már eltűntek a budapesti Duna-szakaszról, és csak cseh víztározókon lehet nagyobb számban találkozni velük, de szerencsére nem. Szép vonalú jószágok, szebbek, mint az elmúlt húsz évben felbukkanó úszó izék nagy része!

A futam vége után nem sokkal végre tényleg élet költözött a XIII. kerületi Manhattanbe :)

Kicsit talán komolyabb gép kellett volna ahhoz, hogy ezek a képek igazán ütősek legyenek, de azért én élveztem a sürgés-forgást.

Drukkoltam, hogy épp akkor szálljon fel egy helikopter, amikor az előbb már látott úszó busz vízbe csobban, de csak majdnem jött össze az együtállás (és épp be is borult az ég akkor).

A helikopterek sorra hazaindultak (délnyugatnak vették az irányt, nem Mogyoród felé), úgyhogy én is kisétáltam a szigetről. Mielőtt villamosra szálltam volna, még végignéztem ennek a tohuvabohunak a feloldását: azt a záróvonalat a felhajtón kicsit lejjebb kéne rakni, mert a jobb oldali Localo még a bal oldali Volvo hátrébbaraszolása után  is (csuklóssal tolatni, biciklisek közt, az ám a férfimóka) csak úgy tudott bekanyarodni, hogy a jobb oldala nem volt tíz centinél messzebb a sarki lámpaoszloptól!

Egyébként itt még annyira tele voltam energiával (véletlenül duracell nyuszit reggeliztem), hogy elgondolkoztam azon, nem kéne-e megnézni az aznap az 1-esen dolgozó olimpiai villamost. Aztán az ég aljának színét meglátva inkább hazaindultam. És milyen jól tettem, mert az első esőcseppek a kapunktól húsz méterre hullottak a nyakamba, utána meg milyen helyes kis vihar lett belőle... Jó kis nap volt ez is!