Nemrég bemutattam a "Saale-parti dómvárost", megemlékeztem híres-nevezetes orgonájáról is, most lássuk Naumburg közlekedésbarátok közt legismertebb attrakcióját, a villamost:

Az üzem gyökerei a XIX. század második feléig nyúlnak vissza: a város polgársága gyorsan és megerőltetés nélkül szeretett volna a belváros, és az annál közel negyven méterrel mélyebben fekvő pályaudvar közt közlekedni. A lóvasút az emelkedők miatt szóba se jöhetett, így 1892-ben gőzmozdonyok vontatta kocsikkal indult meg a forgalom:

„Nmb-strassenbahn-dampf-1895“. Über Wikipedia.

Hamar kiderült, hogy a pályát gyengére építették, valószínűleg a rajta való haladásból jött a "Vad Kecske"* becenév - más források szerint az NDK időkben kezdték el így hívni, hasonló okból kifolyólag. Mindenesetre az üzemeltető nyolc év alatt tönkrement, a vonal pedig a városra háramlott. A tanács idővel úgy döntött, hogy előremenekül: újraépíttette azt, villamosként.

*vérmérséklettől függően a Zicke szó persze mást is jelenthet, például házsártos nőszemélyt

„Nmb-strassenbahn-tw3-1907“. Über Wikipedia.

Az 1906-ban leállított gőzvasút helyét 1907-ben a villamos vette át, és a virágkorszak 1914-ben a meglevő vonal hosszabbításával folytatódott: a sínek immár teljesen körbejárták az óvárost.

A mai északi végállomás a pályaudvar közelében

Az apró villamosüzem ezzel a "hálózattal" élte túl az első, majd a második világháborút is, bár lassan kezdett nagyon szomorú állapotba kerülni. "Új" járművet csak használtat kaphatott, és ha nincs az első olajválság, a hetvenes évek második felében valószínűleg már Ikarusok jártak volna helyette. Így azonban megmaradhatott, bár '76-ban megszüntették az óvároson átvezető szakaszt, kettévágva a körgyűrűt. A kerülő útvonal csak öt évvel később épült meg, miután az 1979-es olajválság után az illetékesek úgy döntöttek, hogy mégis szükség van a teljes útvonalra.

A '76-ban megszüntetett szakasz maradványa a Postringen

Komoly felújításra viszont így sem került sor, így a rendszerváltás idejére már megint tragikus állapotba kerültek a sínek és járművek. 1991-ben teljesen leállt a villamosközlekedés - a vágányt ezt követően egyre több helyen aszfaltozták felül, két évvel később pedig már több vonalból buszhálózat szolgálta ki a helyieket.

A villamosbarátok ennek ellenére nem adták fel, és befektetőkkel, gyűjtőkkel összefogva immár turisztikai célú járatként akarták feltámasztani az üzemet. 95-ben egy rövidebb szakaszon ismét üzembe helyezték a pályát, '99-től pedig engedélyt kaptak a menetrend szerinti közlekedésre. Fontos kompromisszum volt, hogy a város a körgyűrű nyugati oldalának újraépítéséről való lemondásért cserébe segítséget nyújtott a vonal keleti felének felújításában. Ez a maradék az, amin ma is utazhatunk.

Ekkor még csak meghatározott napokon volt villamosközlekedés, de 2006-ban már tavasztól-őszig minden hétvégén; 2007-től pedig ismét minden nap járt az "elektromos vadkecske". Ez ekkor még az üzemeltetők üzleti kockázatára történt, de a szász-anhalti közlekedési minisztérium szerencsére beszállt a fedezet nélküli kiadások finanszírozásába. Aztán, mivel egyre többen utaztak a vonalon, 2010-ben a szövetségi állam által támogatott közszolgáltatássá minősítették - hatalmas dolog ez egy olyan közlekedési eszköz esetében, amit ennyiszer ítéltek bezárásra!

A mini üzem tizenegynéhány járművel rendelkezik, a legfiatalabb is elmúlt már negyven éves: túlnyomórészt az NDK ikonikus típusairól, a LOWA, a gothai vagongyár, illetve a schöneweidei járműjavító motor- és pótkocsijairól van szó. A képen balra egy gothai gyártású T57-est, jobbra pedig egy schöneweidei gyártású ReKo-t láthatunk. Hátul az a piros valami talán egy ReKo pótkocsi, mögötte pedig egy "gothai bengálit" sejtek.

Látogatásom napján a forgalmi jármű a 29-es motorkocsi, egy LOWA tervezésű, de Werdau helyett már Gothában gyártott ET54-es volt. Az 1950-ben tervezett egységtípus kívülről ugyan feltűnően más, belülről viszont meglehetősen hasonlít a Gotha nevével elhíresült T57-es típusra; nehéz lenne letagadni a rokonságot. Persze úgy sejtem, hogy ezek a kocsik az NDK idejében nem (sokáig) néztek ki ilyen szépen, de nagyon hangulatos volt rajta utazni :)

Érdekes, hogy az 1976-ban felszámolt óvárosi szakaszból ma is milyen sok látszik - bár lehet, hogy ennek a kitérőnek a nyoma csak egyfajta mementó jelleggel maradt meg. Hihetetlen élmény lehetett az öreg utcákon villamossal robogni!

Persze a mai útvonal is elég élményt nyújt: van kockakőben, illetve az utca szélén, zárt pályán haladás, erős emelkedő, sok kanyar, a várárok melletti szakasz pedig egyenesen meseszerű kilátást nyújt az utasnak!

És ha már a címben Barkas-lámpát ígértem, hát itt vannak közelről. Persze lehet, hogy "gömbölyű Wartburg lámpákat" is írhattam volna, ennyire nem jártam körül a témát :)

Forrás: német Wikipedia, www.naumburger-strassenbahn.de