Nem tudom pontosan, mikor volt, de valamelyik decemberi hétvégén 1987-ben: a tévéhiradót néztük a magyar egyesen, ahol a színes hírek közt Moldoványi Ákos (emlékszünk még rá?) bejelentette, hogy a gazdagréti lakótelepen kísérletként bevezették a Sky Channel műholdas csatornát a háztartásokba. Abban a pillanatban elkezdtük tekergetni az Orion Viking (ez volt a tévé márkája) csatornaállítóját! Addig összesen hét csatorna volt betekerve: az MTV1, az MTV2, a szlovák kettes, a szovjet tévé, a helyi kábeltévé (GKTV), a mozicsatorna (bizony, ilyenje is volt a lakótelepnek), és a videó helye (nem volt még olyan, hogy "AV"). Asszem összesen 8 vagy 9 hely volt a tévén összesen - a tervezői nyilván nem számoltak azzal, hogy valaha is lesz több. Naszóval, tekergettünk, találtunk, és nem is sejtettük, hogy részünkről csatlakoztunk az ún. fejlett világhoz:
Persze a csatlakozás eleje nem volt valami élvezetes: amennyire emlékszem (valószínűleg elég jól, ha még a tévéhiradó műsorvezetőjére is emlékszem:), az Emergency című tűzoltós-mentős sorozat ment, majd elkezdőtött a wrestling, azaz pankráció, ami láttán az emberben felmerült a kérdés, hogy "lehet, hogy mégis igazat mondanak a nagyfejűek, és a kapitalizmus tényleg haldoklik?". Nagyon gáz volt, el is tettük magunkat inkább másnapra, amikoris aztán tesómmal jó korán felkeltünk, hogy lássuk, mi van az új csatornán. Nos, az aznapi műsor listázása pörgött... aztán valamikor nyolc körül végre mozgás támadt, és elkezdődött az adás, egy akkoriban nagyon dögös technikájúnak tűnő ön-reklámmal:
Hogy mekkora hatással volt ránk az, hogy "nyugati" tévéadást nézhettünk otthon (előtte az NDK-ban már láttunk egy Schwarzwaldklinik-et a ZDF-en, illetve mindenki tudta, hogy a nyugati végeken mindenki az ORF-et nézi, sőt, talán Fehérváron valamelyik lakótelepen is volt valami német csatorna - na de nem a Sky Channel, ahonnan a magyar zenei műsorokban bemutatott videóklipek 80%-át lopták!), azt elég jól mutatja, hogy a mai napig szinte szóról-szóra el tudom mondani a filmecske alatt hallható szöveget, ha látom.
Az önreklám után aztán belecsaptak a lecsóba, és elindultunk megismerni az angolszász popkultúrát - legalábbis a gyerekeknek szóló részét - a Fun Factory című műsorral:
Tizenkét éves voltam, szerintem ennél jobb módot a nyelvtanulásra keresve sem találhattunk volna! És ez nem túlzás, én tényleg így tanultam meg angolul... Persze maga a műsor némileg idegesítő volt a műanyag krokodillal meg plüss fókával, de a rajzfilmek egy része bejött, főleg az Inspector Gadget:
A Transformers-t is aznap ismertük meg, ráadásul pont egy olyan résszel, amiben Optimus Prime (másodjára) meghal.
Az igazi pop(uláris)kultúra persze a sok reklámblokk volt, ez totál új volt nekünk. De tetszett, mert pörgött, mert szép színes volt, és mert nyugati volt. A "Cleaner it can't be" jelszóról ugyan nem értettük, mit jelent (azon felül, hogy mosóport reklámoztak vele), de megragadt. Tulajdonképpen ott már akkor azokat a márkákat reklámozták, ugyanazokkal a sablonokkal, mint amikkel ma találkozunk a magyar csatornák pH-értékkel foglalkozó tudományos műsoraiban (már hogy a reklámokban). De szintén hatalmas dolog volt a rengeteg popzenei műsor: akkoriban ugyanis a nyugati zenéket már ismertük, de legtöbbször nem tudtunk arcokat társítani hozzájuk. Itt meg órákon keresztül jöttek a "nagy nevek", élőben playback-elve :) A sok zenei műsor közül a legelviselhetőbb talán a Coca-Cola Eurochart Top 50 volt, Linda de Mollal:
Például pár héttel a Sky nálunk való megjelenése után lett sikeres egy Kylie Minogue nevű ausztrál kiscsaj: az "I should be so lucky" hamar lement B. Tóth Lászlónál, de az osztálytársaim még nem tudták, ki énekli, hogy néz ki, stb - én meg igen. Mókás, hogy a csajszi 22 évvel később még mindig valakinek számít (még egy Dr. Who karácsonyi különkiadásban is szerepelt, és ez eléggé feljogosítja a "valaki" cím viselésére;), mert a többi akkor látott arc már fél évvel később eltűnt. Azonban még a zenei műsoroknál is fontosabbak voltak a sorozatok, melyeket szintén hamar elkezdtünk nézni - és hétről-hétre többet értettünk meg belőlük:
A "Nanu-nanu"-ra (Mork&Mindy, a.k.a. Egy úr az űrből), ami a fentebbi reklámban szerepel, nem emlékszem (már hogy innen, mert a magyar tévében évekkel korábban futott), az szerintem '87 decemberében már nem ment, de a Paul Hogan Show-ra igen (kicsivel később (tudom, a film korábbi, de én később láttam) a moziban láttuk viszont a fickót, mint Krokodil Dundee). Meg a Get Smart-ra is. Voltak fura ... valamik, például a Green Hornet, és az a bizonyos Batman-sorozat, amiben verekedéskor kiírták a képernyőre, hogy "BUMM" meg "BOINGG". Vagy az Incredibile Hulk. Ott volt az összes képregény-klisé, és az ember korán felismerhette, hogy ez biza nem az ő világa :) De voltak szórakoztató sorozatok is, mint az I dream of Jeannie, amiben a pre-"Jockey Ewing" Larry Hagman szerepelt, vagy a My favorite martian, amiből pár éve filmet csináltak Jeff Daniels és Christopher Lloyd főszereplésével.
Jó kis időszak volt, felfedeztük a nyugati dolgokat, és megtanultunk angolul, még mielőtt ránkszakadt volna az a világ. Ekkor ugyanis én például még sose jártam "nyugaton" - amikor viszont (egy év múlva) eljutottunk Graz-ba, nagyon tetszett, hogy a szupermarketben ugyanazokat a cuccokat látom, mint amiket itt reklámoztak. Aztán persze rájöttünk, hogy a reklám ott is csak reklám, de ez már egy másik téma :)
Ez megy most