Híd, ami elválaszt

A Berlini Fal kapcsán már írtam a potsdami "Kémek hídjáról", most egy másik történelmi esemény kapcsán elhíresült építményről lesz szó: a német főváros Gesundbrunnen és Prenzlauer Berg városrészeit összekötő Bösebrückéről.

Az 1916-ban megnyitott szegecselt acélhíd nem folyót vagy csatornát keresztez, hanem vasutat: távolsági (Kremmen, Stralsund és Szczecin felé) és helyi gyorsvasúti (S-Bahn Hennigsdorf, Oranienburg és Bernau felé) forgalom zajlik alatta, utóbbinak megállója is van itt, Bornholmer Straße néven:

De ez nem mindig volt így, a Fal építésekor ugyanis nem csak a hídon zajló közúti, gyalogos és villamosforgalmat korlátozták, hanem a vasutat is megosztották; a Nyugat- és a Kelet-Berlinben közlekedő viszonylatok már nem keveredhettek úgy, mint régen:

A fentebbi kép már a Fal bontása közben készült, nincsenek őrtornyok, védősávok és fegyveres határőrök, de azért látszik, mennyire elkülönült kelet (jobbra) és nyugat (balra), és hogy a keleti és a nyugati S-Bahn közt nem volt kapcsolat - pedig 1984-ig mindkettőt a kelet-német állami vasút, a Deutsche Reichsbahn üzemeltette.

Egyébként amikor azt írtam, hogy "korlátozták a forgalmat", akkor nem egy sorompót kell elképzelni két határőrrel, hanem egy óriási, egyenesen (például padlógázzal sorompót áttörve) át nem járható létesítményt, gyanúsan sok "félreállítóhellyel":

Forrás: Forum Deutsche Einheit

Rés a Falon

És ezzel el is érkeztünk ahhoz az eseményhez, amiről a Bornholmer Straßei határátkelőhely híres: 1989. november 9-én itt nyitották meg először a határt a keleti határőrök.

A megnyitás persze nem volt teljesen önkéntes: az NDK felsővezetését ekkor már kívülről és belülről is támadták a "baráti országokon" keresztül emigráló tömegek miatt, ők erre enyhítésként könnyebbé tették volna az ország nyugat felé elhagyását (visszautazásról először nem volt szó). November 9-én ehhez még hozzácsapták, hogy a nem végleges privát utazásokhoz sem kellenek az addig szükséges előzetes engedélyek, a végén pedig még az "időszakos, átmeneti" jelzőket is kihúzták a "rendelet" szó elől.

A döntésről értesítették Günter Schabowskit, az NDK kormányszerveinek szóvivőjét, hogy aznap délután egy sajtótájékoztatón említse meg a bevezetendő új szabályzás létezését. Azt viszont nem mondták neki, hogy a rendelet szövegében az szerepel, hogy azt csak 10-én szabad kihirdetni - vélhetően úgy gondolták, addigra tudják megszervezni a végrehajtását. Mivel Schabowski nem olvasta el a papírokat, előbb a rendelkezés szövegét is megosztotta az újságírókkal, majd amikor megkérdezték, hogy mindez mikortól lép életbe, azt mondta: "Tudtommal... azonnal, haladéktalanul.".

A sajtótájékoztatóról szóló hír gyorsan megjelent a nyugati tévékben és rádiókban, azokon át pedig természetesen azonnal eljutott a keletnémet polgárokhoz is. A reakció döbbenetes volt: hatalmas tömegek jelentek meg a határátkelőknél, a határőrség pedig nem tudta, mit tegyen, hiszen a sajtótájékoztatóról ugyan hallottak, de nem kaptak parancsot a végrehajtásra, az emberek áradatára pedig nem voltak felkészülve.

A Bornholmer Straßei átkelőhelynél is ez volt a helyzet: az ügyeletes parancsnok hiába telefonált utasításokért, a felettesei se tudták, mi a teendő. Végül azt mondták neki, engedje ki az embereket, de pecsételéssel érvénytelenítse az útleveleket. 21:20-tól tehát úgy vágtak neki az emberek a nyugatra vezető útnak, hogy elvileg a pecsételéssel lemondtak NDK állampolgárságukról és nem jöhetnek haza - ennek ellenére elindultak! Mivel gyorsan elterjedt, hogy ennél az átkelőnél ténylegesen átengedik az embereket, a tömeg egyre nagyobb lett, végül 23:29-kor a parancsnok a kapott parancsot megszegve befejeztette az útlevélellenőrzést és pecsételést, mindenki mehetett, amerre akart - ezzel pedig ténylegesen is kinyílt a Fal!

A nyugat-berliniek természetesen kitörő örömmel fogadták a keletről érkezőket, mégis legtöbben hazamentek a rég vágyott látogatás után. A Fal ugyan még létezett, de már át lehetett rajta menni, néhány nappal később pedig újabb átkelőhelyek megnyitását is bejelentették. Még ennél is furcsább azonban, hogy a nyugat-berliniek és nyugatnémetek vízummentes beutazását csak karácsonytól engedélyezték, tehát volt pár hét, amikor a keletiek szabadabban utazhattak nyugatra, mint a nyugatiak keletre.

A spontán - és erőszak nélküli - határnyitás értelemszerűen meggyorsította a Fal és az NDK lebontását, bár valószínűleg ha egy nappal később nyitják csak meg az átkelőket, és minden útlevelet egyenként lepecsételnek, az se állította volna meg a folyamatot. Mégis, a Bornholmer Straße és a Bösebrücke szimbólum lett, a keleti hídfő pedig emlékmű: a fentebbi képen a hátországi fal egy darabját látjuk egy őrtorony hűlt helyével. A mindenfelé fellelhető táblák egyikén jópofa történetnek tűnik a legfurcsább szökés: valaki kifigyelte, hogy épp nincs senki a közeli őrtoronyban, és egy egyszerű létrát a hátországi falnak támasztva (a fő fal az átkelő jelleg miatt lent, a sínek mellett futott) átmászott azon, majd a hídon átfutott a nyugati oldalra.

Az egykori határállomás területén csíkok jelzik a spontán határnyitás különböző fázisait, időpontokkal, hogy mikor mi történt. Ezen túl viszont - szerencsére - már csak egy közönséges, ráadásul keskeny és gyenge teherbírású felüljáró, amit talán már rég lecseréltek volna modernre, szélesre és erősre, ha nem lett volna ilyen fontos esemény szereplője. 1995-ben a villamos is visszatért rá: addig a szektorhatár miatt épített hurokvágányon fordult, azóta viszont átmegy az egykori Nyugat-Berlin területére. A híd keskenysége miatt a két vágány fonódva halad - ahogy a város kettéosztása előtt is tette.

Források: német Wikipedia, számtalan weboldal, a témával foglalkozó kiállítások tablói, szóbeli közlések