Majd' két hete köd ereszkedett a városra, én pedig nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és az estét a meleg szoba helyett a hideg városban töltöttem. Közismerten imádom a ködöt, az estit pedig pláne, úgyhogy sejtettem, hogy nem fogom rosszul érezni magam.

És valóban élveztem a szokásostól teljesen eltérő színeket és formákat, amikor pedig felértem a Várba, végleg elvesztettem az időérzékemet.

Mint akit megbabonáztak, úgy kerengtem a Halászbástya és a Szentháromság tér körül, és mindig újabb szögeket kerestem a kattogtatáshoz, mert minden új szög szebb volt az előzőnél, a rákövetkező pedig még annál is. Még az építkezés belógó kerítése se zavart, teljesen lekötött az, hogy a hányféle megvilágítás hányféle nemlétező formát rajzol a nyirkos semmibe.

Igazából csak az döbbentett meg, hogy milyen üresek voltak az utcák. Pár órával korábban láttam más fotósokat odalenn - még konkrétan villamosokat fényképészkedőket is, itt viszont mintha egyedül lettem volna a város fölött.

Aztán nagy nehezen leesett, hogy buszt se nagyon látok jönni, úgyhogy talán oka van a magányomnak :) Még párat kattintottam, aztán elindultam haza. Csodálatos egy este volt!