A magyarországi építészetre nem kifejezetten jellemző a téglaborítás, úgyhogy csak a blogban már sokszor említett '87-es NDK úton jöttem rá (elsősorban Rostockban és Schwerinben), hogy mennyire bejönnek nekem a téglából alkotott nagy felületek. Mivel nem statikai, hanem esztétikai szempontból néztem (és nézem) a dolgot, hajlamos vagyok összemosni, hogy egy épület téglából van (amitől még bőven lehet kőlapokkal vagy vakolattal burkolva), vagy a tégla csupán borítás (amitől az épület szerkezete lehet vasbeton, de akár fémrács is); egyszerűen csak tetszik - például érzésem szerint azon kevesek közé tartozom, akiknek a Deák//Madách téren jobban tetszik Wälder Gyula téglaborítású kompozíciója, mint a - szerintem - pöffeszkedő és modoros Anker-palota; illetve imádom a Hajós Alfréd Sportuszodát is. Korábban már írtam egy berlini, téglaborítású iparnegyedről, most néhány látványosabb magasépületet szeretnék mutatni.

Németország északi része a XII. századtól - megfelelő minőségű kő híján - erősen ráfeküdt a téglaépítészetre, így nem csak lakóépületeknél, de templomoknál és erődítéseknél is előszeretettel használták. A legjellemzőbb kifejezés, amit ezzel kapcsolatban hallhatunk, a téglagótika, de az azt megelőző román stílusnak, illetve az azt követő reneszánsznak is megvoltak a "tégla alapú" verziói arrafelé. Az igazán érdekes viszont az, hogy a tégla és a klinker a XX. század első felében visszatért, és az első magasházakat sok helyütt ebben a téglaexpresszionizmusnak nevezett stílusban építették. Persze lehetne írni az amerikai toronyházaknál felbukkanó téglaborításról, vagy a skandináv építészet hasonló irányzatáról is a téma kapcsán, de én most maradok Németországban.

„Borsigturm“ von Hans G. Oberlack - Eigenes Werk (own picture). Lizenziert unter CC BY 3.0 über Wikimedia Commons

Ez itt például a Borsig gépgyár 1922 és 24 közt épített székháza Berlinben. Alapvetően acél rácsszerkezet, mint az amerikai felhőkarcolók, de a téglaborítással és díszítéssel közelebb hozták a német közízléshez. Az is megfigyelhető, hogy Németországban nem erőltették az igazán magas épületeket - Amerikában ekkor már sokkal magasabb felhőkarcolók álltak.

„09055109 Berlin Tempelhof, Mariendorfer Damm 1-3 005“ von Sekamor - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

Akit az előző épület sötét színe esetleg zavarna, annak itt egy világosabb épület, ugyancsak Eugen Schmohltól, csak pár évvel későbbről: az Ullsteinhaus. Érdekes, pontosabban jellemző, hogy egész klasszikusan ható díszítőelemeket is felfedezhetünk rajta: az építtető kiadó jelképének számító baglyot, illetve további szobrokat.

Gyerekkorom kölni emlékei közt sokszor felbukkan a Hansa-magasház, amit 1924-25-ben építettek. Szerkezetileg vasbeton, de klinkerrel burkolták, ami viszonylagos egyszerűsége ellenére is kellemessé teszi a látványát. 17 emeletével egy rövid ideig rekorder volt Európában, a beépített páternoszter pedig ennél a magasságnál szintén érdekes élmény lehetett. A kilencvenes évek elején az itt működő, akkori ésszel (is) felfoghatatlan kínálatú Saturn lemezboltot szívesen látogattam - akkor nem tudtam, hogy ez volt az áruházlánc szülőhelye.

„Chilehaus Point“ von Lumu (talk) - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

Jóval szokatlanabb az 1922-től 24-ig épített, szabálytalan alaprajzú hamburgi Chile-ház. Sajnos ezt még nem láttam élőben, de nem mindennapi a képek alapján. Ha engem kérdeztek, egyszerre tűnik modernebbnek és érdekesebbnek, mint mondjuk a hannoveri Anzeiger-toronyház, a planetáriumból lett mozival a tetején, vagy egy rakás másik, néhány évvel későbbi, ténylegesen modern épület. Ezt a házat talán már elkészültekor se hívták toronynak, de tömegében azért mégsem kicsi! Tetszik, hogy a díszítése is ahol csak lehetett, téglából készült: úgy az üres felületeké, mint az ablakok körüliek. A fentebbi képen amúgy valószínűleg a New York-i Vasalóház hatása is felfedezhető :)

A berlini Potsdamer Platzon a kilencvenes években felépített Kollhoff-torony inkább az amerikai toronyházak téglaborítását idézi, de valahol azért mégis ide illik. A klinkerborítás itt az épület hátrányára vált: 2009-ben, alig tíz évvel ez elkészülte után szanálni kellett a fagykárok által kilazított, majd lehulló darabok miatt, viszont ad egyfajta "klasszikus nagyváros" hangulatot a negyednek, ami a történelem viharai miatt erősen hiányzik Berlinnek ebből a részéből.