Nemrég meséltem a Svábhegyi Fogaskerekűnél is meredekebb pályán fogasléc/fogaskerék nélkül felmenő linzi hegyivasútról, az azon néhány éve forgalomban levő új járművekről, és említettem, hogy néhány régi kocsit is átalakítottak az aktuális üzemhez (azért ilyen hosszú a link, hogy biztosan rákattints;). Most utóbbiakat szeretném kicsit közelebbről bemutatni.

Kezdjük egy 2014 novemberi képpel: a VIII-as számú motorkocsi indulásra vár Urfahr hegyi pályaudvaron (a "hegyi" jelző arra utal, hogy néhány száz méterrel arrébb van egy Urfahr városrész nevét viselő "nagyvasúti" pályaudvar is)...

„Linz-poestlingbergbahn-tw-viii-bergbahnhof-614223“ von Kurt Rasmussen. Lizenziert unter Attribution über Wikimedia Commons

... és folytassuk egy 1971 júniusi képpel, melyen szintén a VIII-as számú kocsi várakozik ugyanazon a vágányon. A legfeltűnőbb különbség talán az, hogy "trolirudas" helyett ollós áramszedője lett, illetve eltűnt a cókmókok rögzítésére szolgáló kampórendszer a szélvédő alól.

De igazából persze ennél sokkal több dolog változott - többek közt a nyomtáv, a hajtás, a fékek, a teljes villamosberendezés. Még a régen kézzel nyitható-csukható ajtók is automatizálva lettek, hogy mindenben megfeleljenek a mai előírásoknak!

Az "öreg" kocsik (a VIII-as 1950-ben épült Grazban, úgyhogy annyira öregnek nem mondanám) eredetileg két 32 lóerős motorral rendelkeztek, mai inkarnációik sokkal erősebbek: 2 x 68 lóerő morog a kerekek közt. Pontosabban nem morog: a felújítás legfurcsább mellékhatása, hogy a nosztalgiakocsik alig hangosabbak, mint egy modern lift! Szerencsére a kéttengelyes kivitelnek köszönhetően ívben azért csikorognak és dobálnak, tehát nem teljesen veszett el a hangulat :)

2004-ben a X-es, XVI-os és XVIII-as pályaszámú kocsikat sikerült fotóznom, ezek kicsit későbbi építésű (59, 55 és 58) jószágok voltak, melyeket a helyi főműhelyben gyártottak.

Igazi "osztrák tuja" hangulatú belső terük volt (ez itt a XVIII-as), fa-utánzat műanyag ülésekkel, alumínium szegélylécekkel és sok fával, leengedhető ablakokkal és ablakok feletti csomagtartókkal.

A mai VIII-as belső tere ugyanazt az elrendezést mutatja fel, csak mindent kicsit régebbi kivitelben. Most még kicsit talán túlságosan is gyári új állapotú, de idővel majd nyilván megkapja a patinát.

A svájci és német cégek által véghezvitt felújítás leglátványosabb része talán a vezetőállást (tényleg állás, mert nincs ülés) érintette.  A régi képen balra a hagyományos jellegű menetkapcsolót látjuk, jobbra az üzemi (tuskós) fék karjával, és a kapaszkodófék ("harapófogó") kerekével. Utóbbit az éppen nem használt (hátsó) állásban mindig letakarták egy sajtbúra jellegű pléhdobbal, nehogy valaki elkezdjen játszani vele.

És itt a mai megoldás: a menetkapcsoló karja megmaradt, de már modern villamosberendezést irányít, a felnyitható pult pedig elárulja, hogy a falemezek alatt egy XXI. századi elvárásoknak megfelelő jármű rejtőzik. Ami szintén tetszik: a kurbli markolatának tetején látható gomb, ami a pályacsengőt működteti.

Mozgás közben még érdekesebb a dolog - felhívnám a figyelmet a 0:58-nál kezdődő snittre, melyen jól látható, hogy milyen meredeken haladunk - eközben a járműnek alig van hangja, nyugodtan lehet beszélgetni. De az utolsó jelenet se rossz, ahogy a tuja minimális surrogással nekivág a meglehetősen erős lejtőnek, és csak az ívben csikorog egy kicsit.

A Pöstlingbergbahnnal foglalkozó előző bejegyzésben láthattuk, hogy a mai járművek nagyobbak a régieknél, illetve írtam, hogy a felújított régi kocsik nosztalgia forgalomban kettesével közlekednek. Érdekes volt még a régi állapotban látni, hogy az ősidőkben a svábhegyi Fogasnál - és gyakorlatilag minden egyéb helyen is - alkalmazott, de mára a divatból kiment megoldást, a másodrészezést vetették be a nagyobb tömegek elszállítására, azaz nem sokkal a menetrend szerinti (szóló) kocsi mögött felküldtek egy másikat is. Ha lehet hinni a fényképeim EXIF időadatának, a két felfelé jövő kocsi közt kb. 25 másodperc volt... Jópofa hangulata volt, bár persze egyetlen nagyobb kocsi alkalmazása logikusabb. És még egy dolog látszik a fenti képen, ami már a múlté: a rúdáramszedő átfordítása irányváltáskor. A végállomás egyébként egy régi erőd rondellájába lett beleépítve, a falakat jelző két kőkapu építészetileg is érdekessé teszi a megérkezést.

Külön köszönetet szeretnék mondani a Linz AG Liniennek és Otfried Knollnak!