Huszonvalahány évvel a téma aktualitását vesztése után már teljesen immunis vagyok a szeptember eleji iskolakezdési depire, most valamiért mégis beugrott egy emlék, miszerint gimnázium első osztály legelején volt egy olyanunk, hogy "békabál". Nem tudom, ez létező hagyomány volt-e akkoriban, vagy csak a suli vezetése próbált valami újat kitalálni, de gondolom, ha a kezdő egyetemisták gólyák, akkor a zöldfülű gimnazisták is lehetnek békák, akiknek bált kell rendezni. Tulajdonképpen szinte semmi konkrét emlékem sincs az egészről azon kívül, hogy a gimnázium egyik legjobb csaja kötött nyakkendőt a nyakamba zöld kreppből - mivel azonban ennek a "sztorinak" nincs folytatása :) a következő emlékem az, hogy milyen zenék szóltak a bulin. Legyen hát a mai - nosztalgiázós, mert olyan még sose volt - bejegyzés témája az, hogy mi szólt 28 évvel ezelőtt a dizsikben/rádiókban!

1989 szeptemberéről van szó. Fura egy időszak volt ez: mi már évek óta nyugati tévéket néztünk, de eggyel keletebbre még Ceaușescu uralkodott, Berlinben pedig még mindig lőttek arra, aki túl közel ment a Falhoz. A Danubius Rádió már csak nyáron szólt németül, ráadásul rajta kívül a Calypso is kereskedelmi tempóban nyomta az agyunkba a nyugati zenéket. Sőt, valamikor év közben a Music Television is megjelent a lakótelepi kábelhálózatokon. Eközben a nemrég megkapott személyi igazolványunkat még a Magyar Népköztársaság bocsátotta ki. Ráadásul oroszul kellett tanulnunk, csak már nem az ideiglenesen hazánkban tartózkodók kedvéért, hanem hogy az orosztanárok ne maradjanak munka nélkül. Másfél évvel korábban még nagy dolog volt tudni, ki énekli az Ásót visz a Laci című számot, ekkor viszont már a teljes angolszász slágerlista egy az egyben ott dübörgött mindenhol. Nagy idők voltak ezek, nem annyira nagy zenékkel. Pontosabban voltak akkor is jó zenék (a teljesség igénye nélkül: pl., pl., pl., pl., pl.), csak nem a rádióban kellett keresni őket. Amiben másnak tűnik '88-89 környéke, az az, hogy míg előtte csak néhány sláger jött át a Vasfüggönyön több-kevesebb késéssel, ekkor már mindent azonnal hallhattunk, nem csak azt, ami bekerült a Poptarisznyába vagy a Magnósok figyelembe.

Azért nem kell megijedni, a legrosszabb '89-es dolgokat nem fogom idetenni, de akit a múltkor zavart az a-ha, korábban meg Midge Ure, az lehet, hogy most se fogja érteni, miért rakok "rossz zenéket" a blogba ;)

1989 előtt soha nem hallottam a Tears for Fears-ről, akkor viszont néhány hónapig még a csapból is ez a Beatles-utánérzés folyt. Később aztán kiderült, hogy ők korábban is elég sikeresek voltak, de hát nem ismerhettem mindenkit :)

Persze nem minden volt olyan "premium kategória", mint az előbbi csapat; voltak simábban "popdal" popdalok is. Mivel New Kids on The Block-i mélységekbe nem akarok lemenni, jöjjön egy olyan szám, amit ugyan nem szerettem, de legalább nem is utáltam. Bár akkoriban még bőven nem voltam rokker, ez a zene mégis nyálasnak tűnt (a szöveget nem elemeztem), most viszont ha meghallgatom, az tűnik fel, hogy valódi hangszerek szólnak benne, valódi hangok énekelnek...  majdnem rockzene! És még a szövegnek is volt értelme. A háttérvokálban egyébként állítólag a Black Eyed Peases Fergie-t és Jennifer Love Hewittet is hallani lehet; valami tévéműsorban szerepeltek együtt az énekesnővel. Nem kell megijedni, én se tudok minden ilyen hülyeséget fejből, csak kinéztem a wikipediából :)

Na, ez viszont akkor is rockzene volt, meg most is az :) Sosem voltam Aerosmith-rajongó, de a rendszerváltás zenei díszletének elengedhetetlen részét képzik számomra a Pump album slágerei.

Ugyanebben az évben szippantott be egy időre a Tim Burton-féle Batman, amihez többek közt ez a szám is tartozott. Nem akarom szegény Prince-t bántani, de ezt a dalt ma is pont ugyanannyira nem értem, mint akkoriban (se a számot, se a klipet).

Az előbbivel ellentétben ezen a klipen nem sok értenivaló volt, úgyhogy világos, mitől lett sikeres :) Állítólag eredetileg sztori is lett volna hozzá, például hogy Cher hogy kerül a hajóra, de azokat a felvételeket nem használták fel. Egyébiránt szerintem egész jó szám klip nélkül is.

Liza Minnelli '89-ben rég eltűnt idők dívájának tűnt, erre a Pet Shop Boys visszahozta őt egy régi dal újrahangszerelésével. Érdekes khm, ellentét feszül a drámai énekstílus és a szintipopos hangszínek közt.

Ezt a dalt se azon a békabálon, se az MTV-ben nem láttam-hallottam, a Danubius Rádió viszont gyakran leadta, emiatt a refrénje beakadt, és most, hogy véletlenül rátaláltam a youtube-on, be kell raknom, hátha elmúlik.

Ha az előbbi cukrozott konfetti nem is, ez a mókás valami szinte biztos, hogy szólt a bejegyzés apropójául szolgáló zenés-táncos mulatságon... meg nagyjából mindenütt.

És jöjjön végre egy rockballada is abból a hatmillióból, amit érzés alapján ránk öntött a szórakoztatóipar az évtizedforduló környékén. Akkoriban a körmöm is felpöndörült tőlük, néhány évvel később viszont mennyire szerettem volna, ha néha ilyenek is lettek volna az addigra egyeduralkodóvá vált rap és tücctücc slágerek közt! (És nem kérek elnézést, egyéni ízlésről van szó, hadd utáljam azt, amit utálok:)

A kötelező gyerekcsináló dalok mellett aztán olyan retró izék is voltak '89-ben, mint ez itt fent. Nézem, nézem, és csak az ugrik be, hogy aki ilyen rosszul vágja össze a hangot és képet (az animált nyúlról nem is beszélve), azt manapság kiutálják a youtube-ról, akkoriban viszont hetekig ez volt mindennek a csúcsa!

És ezzel el is értünk a bejegyzés végére! Sikeresen kikerültem a Milli Vanilliket, Richard Marxot, aki talán még most is ott vár, nem szerepelt se Paula Abdul, se Sydney Youngblood, se a Lambada. Van viszont egy öregember, akit semmi pénzért nem hagynék ki:

Konkrétan emlékszem, hogy minden nem-rokkerségem ellenére azt gondoltam, hogy ez volt a legjobb zene azon a bizonyos szeptember eleji sulibulin. És ezt az akkori véleményemet nem kell felülbírálnom, ritka dolog ez :)

Most pedig nekiállok a wikipedián leellenőrizni, hogy tényleg köthetők-e '89-hez ezek a dalok. Addig megírhatjátok, hogy bennetek mi maradt meg az akkori rádiós-diszkós felhozatalból, akár pozitív, akár negatív előjellel! Vagy megnézhetitek a nyolcvanas évek végének összképét Vogától és Turnovszkytól: