Egy régi járműnek általában többféle állapota is szokott lenni pályafutása során. Az egyik legjellemzőbb a szállításkori, amikor minden új rajta, minden csillog, minden tökéletes. Később aztán általában átesik kisebb-nagyobb korszerűsítéseken, melyek során elvesztheti bizonyos ismertetőjeleit, vagy újakat kaphat. Legvégül pedig az is elég jellemző állapot, ahogy nyugdíjba vonul.

A XX. században a budapesti villamosok nagy része megérte a hatvan-hetven éves kort. Nem azért, mert tökéletesek voltak, hanem mert az elvesztett háborúk, gazdasági és társadalmi válságok után általában örültek, ha volt valami, ami elszállította az embereket A-ból B-be.

Az 1911-12-ben gyártott 2800-as kocsik (eredetileg a Budapesti Villamos Városi Vasút "K" sorozata) többsége megérte az 1970-es éveket, ám hosszú pályafutásuk alatt sokat változtak. A Beszkárt például egységesítette a felszereléseiket (ajtók, lépcsők, életmentő készülékek), illetve eltüntette az eredeti szecessziós festést, később pedig erősebb motorokkal szerelte fel őket, hogy két pótkocsit is tudjanak vontatni a nagykörúti viszonylatokon. A 2806-os kocsi ezen felül kísérleti áramvisszatápláló (rekuperáló) berendezést is kapott. A II. világháború után a nagy változtatások elmaradtak, inkább csak egyszerűsítették a kocsikat: a BKV idejében például az új KRESZ-nek megfelelő fényszórókat és zárlámpákat kaptak, illetve megszüntették az ablakok feletti szellőzőket. A 2806-os pályaszámú kocsinak ezt az utolsó üzemi állapotát láthatjuk Tim Boric fentebbi fotóján, 1976-ból; a 3-as viszonylaton közlekedő motorkocsi a Visegrádi utcából a Kádár utcába készül kanyarodni.

És így néz ki ugyanez a kocsi 2019-ben. Érdekes ötlet volt, hogy a körülményekhez képest meglepően egyben maradt favázas járművet nagyjából utolsó forgalmi állapotában állították ismét üzembe. Mindez azért nem okozott szívfájást a magamfajta villamosmániásnak, mert aki eredeti(hez közeli) állapotú BVVV kocsit akar látni, annak ott van a néhány évvel fiatalabb 436-os pályaszámú nosztalgiakocsi. Minél több korszak képviselteti magát, annál átfogóbb képet kaphatunk a budapesti tömegközlekedés történetéről!

A 2806-os kocsi tavaly őszre készült el, a BKV 50. évfordulós felvonulásán láthattuk először, idén pedig már részt vesz a rendszeres nosztalgia meneteken. Itt fent épp a Szabadság hídon halad át Buda felé.

A favázas kéttengelyes nem egy bonyolult szerkezet, de minden porcikájában hozza az "öreg tuja hangulatot" a nyitott peronokkal, a lecsapható rácsokkal, az indításjelző lámpával, és persze a líra áramszedővel.

A belseje is klasszikus: sárléces padló, csíkos faléc ülések, csupasz villanykörték! Bónusz az indításjelző berregése, illetve a légsűrítő hangja (csak összehasonlításként: a 436-oson más az ülések elrendezése, berregő helyett a kalauz tudja a csengőt szíjjal megkongatni, és nem motoros a légsűrítő).

Két percnyi robogás mozgóképen (többek közt) áramszedő-átfordítással és légfékezéssel. Ennél már csak akkor lesz igazibb az élmény, ha pótkocsit is mögé tudnak kötni!