Azt szoktam mondani, hogy a MÁV egységes festési sémája (ami mára már szétesett), emblémája és a jellegzetes, elektronikus úton előállított szignál (ami mellé azóta jött egy csomó másik) a corporate identity valaha volt legszebb magyarországi példája. Ezzel együtt nem volt az rossz, amikor a mozdonyok nem egyformán néztek ki, hanem minden típusnak megvolt a maga külön gúnyája.

A színesedés valószínűleg a dízel- és villamos mozdonyok elterjedésekor indult be, talán azért, mert ezek a gépek nem folyamatosan füstben és szénporban úsztak, a kenést igénylő, olajat-zsírt szivárogtató alkatrészek pedig nagyrészt a zárt karosszérián belül vagy a forgóvázon kaptak helyet. Ezen a képen a még villamosítás előtti Déli pályaudvart látjuk három dízelmozdonytípussal, és mindegyiknek saját festésmintája van.

A bal oldalon álló Nohab szárnyas-sávos festését ma is láthatjuk időnként, csak a középső önkényuralmi motívumot szokták valami másra cserélni (a múzeumi megőrzésre kijelölt gépeket leszámítva). Ezt a színtervet hetvenes évektől kezdve cserélték le a szerintem nem csúnya, csak kicsit fantáziátlan egyenfestésre. Szerencsére a Nohab nem kapott sárga kötényt az ablak alattig, mint a többi mozdony, rossz nyelvek szerint azért, mert nem bírták a gömbölyű orra kiszerkeszteni a téglalap alakú sablont :) Tőle jobbra egy Púpost láthatunk, itt a szögletes gépteret tölcséresen kiszélesedő függőleges sávval és vízszintes csíkokkal tagolták, a köténylemez pedig kárómintás pizsamát kapott. Ezt a festést többször megpróbálták felidézni az elmúlt húsz évben, de valamiért állandóan világosabb zöldet használtak, pedig az emlékeimben az itt látható sötétebb szerepel.

A Szergejnek szintén saját festésmintája volt. Sőt, igazából több is, mert ahogy más típusoknál, úgy itt is megpróbáltak újítani időnként. Mindenesetre szerintem ez a "bajszos" minta illett hozzá.

A magyar vasutat a legújabb korba átvivő típus a nyugati licensz alapján gyártott Szili, azaz a V43-as volt. Vele csak egy baj van: hogy 57 évvel a szolgálatba állása után még mindig a MÁV legnagyobb számban dolgozó mozdonya. Mindenesetre az ő akkori gúnyája villám-motívummal jelezte, hogy villanymozdonyról van szó - talán ez a festés öregedett a legkevésbé jól az eddig látottak közül. Manapság több fő festésmintában dolgoznak V43-asok, felújítottságuktól függően: van például a "sima" Szili, a "Papagáj" Szili, a "Cirmos" Szili, a "Fecske" Szili, a régebbi GYSEV festésű és az újabb GYSEV-festésű. Pontosabban az utolsó kettőnél nem látom át, hogy párhuzamosan létezik-e a két minta, vagy már mindegyik régit átfestették az újra. Ezen felül voltak még a közelmúltban is egykék, például ők.

Ez ugyanaz a vonat, de talán így is örül valaki a vékony csíkos MÁV kocsiknak, meg mögöttük a Wagons-Lits hálókocsinak.

Egy gyors pillanatás a csarnokba: a jelek szerint a bódésodás már akkor elérte a Keletit... és jól látom, hogy még telefonfülke is van a középső peronon? Érdekesség, hogy az előtérben látható három vágány helyén ma már csak kettő húzódik. Jellegzetes még a neonból kirakott főhomlokzati óra is.

Gyorsan átugrunk a Nyugatiba; a ma is látható kék kocsik előtt ilyen festést viseltek a személykocsik, pontosabban ebben a konkrét esetben egy poggyásztér nélküli vezérlőkocsi. Ennél a színnél szerintem indokolt volt a váltás az azúrkékre.

Mivel a közelmúltban a színtévesztésem miatt megégettem magam itt a blogban, amikor megpróbáltam leírni, milyen színt látunk egy képen, a festés helyett inkább az utastájékoztatásra hívnám fel a figyelmet :) És jól látom, hogy a peront nem aszfalt fedi, hanem valami kavicsos izé? Nem valami világvárosi megoldás...

A bejegyzés végén hagyjuk el Budapestet, és gőzösözzünk egyet! Ha jól azonosítottam be, Hegyeshalomban vagyunk, még az állomás átépítése előtt. A fotón látható 324-es sorozat nem volt olyan híres, mint a 424-es, de szerintem nagyon kellemes kinézetű gép, és elég hosszú pályafutást mondhatott magáénak. Egyébként a tényből, hogy egy nyugati határállomáson az ablakban lógva szabadon fotózhatott valaki, és a filmet nem kobozták el a személyzet által riasztott határőrök, arra következtetek, hogy itt akkor már nem volt szovjet vagy keletnémet szigorúság, amiről több korabeli sztorit is hallottam (például hogy a vonatot megállították a következő állomáson, mert valaki látott valakit kifotózni az ablakon olyan helyen, ahol nem csak hegyek és mezők voltak). Ez nagy szerencsénk, mert így lett egy fotónk egy szép gőzösről :)

A régi fényképekért köszönetet szeretnék mondani Noah Caplinnek és Joó Ferencnek. A képek szerzői jogai a készítőt illetik, újraközlésük csak az ő engedélyével lehetséges!

Ha tetszenek a képek, ajánld ezt a bejegyzést ismerőseidnek!