Továbbra is lusta vagyok, úgyhogy a múltkori villamosok után most húzzuk az időt vonatokkal! A szöveget megint telepakoltam linkekkel, tessék szépen végigkattintgatni őket!
A józsefvárosi pályaudvart 2005-ben zárták be, de már másodjára, mert először 1885-ben szüntették meg a személyforgalmát, amikor átvette szerepét a Keleti. Rendkívül hülye helyen volt ez az állomás, gyakorlatilag csak azért, mert az építettő Északi Vasút spórolni akart, és nem vette meg a területet egészen a Nagykörútig. Ha akkor odáig megépítették volna a síneket, ma valószínűleg nem lenne Keleti! Jobbra egy még NSZK-ban épített V43-ast látunk, hátul pedig egy Leóból épített vonatfűtő gépet.
Az újszegedi állomás 2023 óta nem fogad vonatot, de azelőtt is fura hely volt. Eredetileg a Budapest - Cegléd - Szeged - Temesvár vasútvonal ment itt át, de a Nagyállomás és Újszeged közti hidat elsodorta a második világháború. Mivel a Romániába, illetve Jugoszláviába vezető vonalakat úgyis elvágták, nem sok értelme lett volna visszaépíteni, úgyhogy a Tiszán túli részből egy egyre csökkenő forgalmú vicinális lett.
Postairón (egyik vége piros, a másik kék, emlékszünk még rá?) Hortobágyon 2007 márciusában. Ekkoriban az MDmotok "mozdonyai" már erősen fogyatkoztak, ezért jellegzetes piros kocsijaikat sima vonatokba is besorozták.
Egy másik hasonló összeállítás a debreceni nagyállomáson.
Régi pályaszámú Gigant csupa kék kocsival, jobbra meg egy áramszedős Desiro ;) A Gigant nem egy jól sikerült gép (azért szokták volt külföldre vinni, hogy megnézzék, meg tudja-e zavarni a biztosítóberendezést - ha nem, akkor jól építették meg azt), de látványos.
Olyannyira nem találták el elsőre a masinát, hogy az elősorozat után a sorozatpéldányokat már nem Ganz forgóvázakkal építették, hanem a nyugatnémet Krupp által tervezettel. Itt balra az eredeti kivitelt látjuk, jobbra a "krupposat", feltűnő a különbség.
Vezérlőkocsis ingavonat a Déliben; nekem ezek se hiányoznak már, leszámítva évi egy-két nosztalgiamenetet :) A feelinget azért még át lehet élni, csak már nem Szilivel, hanem Csörgővel, a retrófestésű szerelvény például Lajosmizse felé szokott közlekedni. Legalábbis nemrég még így volt, fogalmam sincs, azóta változott-e.
"Egy, kettő, három, négy / Mély lélegzetet végy" - mert épp sztrájk van, és ez a vonat nem megy tovább. A háttérben jobbra eközben már elkezdték építeni a négyes metrót.
Ez meg egy digitális (1-esekből és 0-kból áll) gépszám, valahol az Alföld tetején.
Az utolsó mai kép Innsbruckban készült 2006 januárjában. A 111-es által vontatott (bár itt épp tolt üzemmódban készül indulni) vonat Németországból jött a Karwendelbahnon át. Sajnos nekem az a vonal valamiért kimaradt, pedig a képek alapján elég szép.
Ez megy most