Tudom, ez nem kicsit villamosbubusos lesz, de felteszem a kérdést, hogy látjuk-e a különbséget a lentebbi képen látható két Tatra közt?

Ha más nem, a szélvédő fölötti kijelző szerintem elég feltűnő: a bal oldalinak elektronikus (LED-es) van, a jobb oldalinak még elektromechanikus (FOK-GYEM). Értelemszerűen utóbbi a régebbi kivitel, és ő a bejegyzés főszereplője: a T5C5K altípus.

A budapesti Tatrákba a csehszlovákok annak idején beletették a lelküket: az általuk gyártott villamosok akkoriban kétféle módon (azért voltak kivételek) szabályozták a motorokra eső feszültséget, azaz a jármű sebességét. Volt a még az eredeti amerikai licensszel érkezett PCC gyorsítómű, és a hetvenes években elkezdtek próbálkozni az egyenáramú szaggatókkal is. Előbbi megoldás elavult volt, és nagy fogyasztással járt, amit a budapesti áramellátás nem feltétlenül értékelt volna, a másik pedig még kiforratlan volt, nem eléggé kipróbált. Nosza, terveztek hát nekünk egy középutat: a korábbi típusok (UV, ICS) kontaktoros kapcsolását turbózták fel célszámítógépes vezérléssel, ami néhány extra funkciót is tudott.

Ez a rendszer meglepően jól működött, főleg ahhoz képest, hogy elég hirtelen találták ki, de a kétezres évek elejére már elavultnak számított, és főleg pazarlónak, hiszen fékezéskor nem tudta a keletkező áramot visszatáplálni a felsővezetékbe. Az első körben kiválasztott 80 kocsi korszerűsítését a BKV és a Ganz-Transelektro végezte 2002 és 2004 közt; a módosított típus a már említett T5C5K típusjelzést kapta. A fentebbi képen a sorozat két prototípusának egyikét láthatjuk a Fehér úti főműhely területén.

A kocsikat ekkor - 2002 októberében - még csak a műhelyben próbálgatták, úgyhogy örültem, hogy élőben is láthattam őket! A korszerű hajtást álló helyzetben nem lehetett érzékelni, azt viszont igen, hogy az utastér új színeket kapott: az oldalfalakon a barack (én legalábbis annak, látom, de persze színtévesztő vagyok, úgyhogy csak remélni tudom, hogy tényleg az), a kapaszkodókon és egyéb részeken pedig a narancsszín dominált.

Székács András fényképe

Csak hogy lássuk a különbséget: az eredeti T5C5 belseje így nézett ki a maga orvosi rendelői fehérségében, még csíkos gumipadlóval és fekete műbőr üléshuzatokkal. Utóbbiakat 2000 körülre már lecserélték más megoldásúra, de az összkép nagyjából megmaradt.

A T5C5K első próbamenetére 2002. november 23-án került sor a 3-as vonal Örs vezér tere és Gubacsi út közti szakaszán. Jópofa volt a két kocsit nem összekapcsolva, hanem szólóban közlekedve látni! A Tatrák gond nélkül tudnak így járni, de a vágányhálózat adottságai miatt ilyenkor jól meg kell tervezni az útvonalat, ha nem akar az ember kilométereket hátrafele menni :)

Az első utasforgalmi nap 2003. április 28-án volt, a típus az 59-esen mutatkozott be. Ahogy írtam, összesen 80 ilyen kocsi készült, a programnak (akkor) nem lett folytatása.

Évekkel később aztán mégis elkezdték a többi, még nem "K-s" Tatrát is hasonlóan korszerűsíteni, de ezek belső tere már nem a barackos-narancsos (ez egy érdekes torta lenne!) színvilágot kapta meg. Egy idő után aztán a "K-k" is elkezdtek felújulni, ennek megfelelően egyre kevesebb (közel) eredeti állapotú T5C5K maradt.

Az utolsó narancsos-barackos szerelvény végül 2022. szeptember 6-án teljesítette utolsó forgalmi szolgálatát, ezután bevonult a főműhelybe. Érdekes módon ennek egyik kocsija pont az egyik egykori prototípus, a 4333-as pályaszámú volt. Gyorsan hozzáteszem, hogy el lehet tenni a papírzsepit: nem fog eltűnni se ez a kocsi, se a többi Tatra: mivel nem érkezik évente legalább 50-60 új villamos, egy ideig még maradni fog az összes! Az, hogy milyen színű volt az utastér, normális emberek számára természetesen tökmindegy, nekem viszont annak idején elég különlegesnek tűnt ez a színösszeállítás, ennek emlékére született ez a bejegyzés :) Azt is érdemes megemlíteni, hogy vannak nem modernizált, tehát még az eredeti csehszlovák vezérléssel közlekedő Tatrák is, harmincegynéhány példány. Ezeknek többé-kevésbé még mindig világos az utastere, akárcsak a kapaszkodói, és nem vinnyognak-berregnek elinduláskor és megálláskor, ami a szaggatós példányok legfontosabb hallható jele.

Szóval nincs ok sírni, nem tűnnek el a Tatrák, csak a narancsos-barackos belső. Amikor ez a színösszeállítás kijött, a BKV kísérletezett hasonló optikai tuninggal más járműveken is, például ott voltak a GYROS-ok és az Ezüstnyilak. Annak idején mosolyogtam, amikor a buszrajongók azt jegyzetelgették, hogy melyik busznak milyen színű kapaszkodója van, most meg ezzel a bejegyzéssel gyakorlatilag ugyanezt tettem... :)